Egy a kormánytól és az ügyészségi szervezettől független korrupcióellenes ügyészség létrehozásáért indít országos aláírásgyűjtést a Mi Hazánk Mozgalom - közölte a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Spanyolország nem szavazza meg a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) szabályozó megállapodás-tervezetet, ha az jelenlegi formájában marad, és nem tisztázzák benne Spanyolország és Gibraltár jövőbeli kapcsolatát – mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a The Economist című brit gazdasági lap madridi fórumán kedden.
A válság a kapitalizmus egyik velejárója, tíz-húsz évente számítani kell rá – mondja Szajlai Csaba gazdasági újságíró, a Figyelő főszerkesztő-helyettese lapunknak. Szajlait a világgazdaság aktuális állapotáról, a már látható válságjelenségekről és az arra való nemzeti és egyéni felkészülés lehetőségeiről kérdeztük.
Brutális turistatömegek érkezhetnek Budapestre a következő években, de vajon hol szállnak majd meg? Hazánkban is fellendült a turizmus, folyamatosan növekszik az ideutazók száma, a hotelpiac azonban csak az elmúlt néhány évben kezdett...
Magyarországon rendelkezésre áll az innovációs ökoszisztéma, van elegendő forrás, hiányzik viszont a vállalkozói attitűd, a fiatalok inkább kockázatkerülők, nincsenek meg a vállalkozás indításához és az ötlet eladásához szükséges...
Miközben a magyar kormány folyamatosan a migránsveszéllyel kampányol, addig az Európát elérő menedékkérők száma évek óta csökken, és töredékére olvadt a Magyarországon menedékkérelmet benyújtó személyek száma is. A bevándorlók túlnyomó többsége továbbra is elkerüli hazánkat. Érdekesség ugyanakkor, hogy a migránsellenes kampány ellenére mi vagyunk a
Orosz vezetője lehet szerdától az Interpol nemzetközi rendőri szervezetnek. Egyes kommentátorok "Putyin orosz elnök mesteri húzásának" nevezik a lépést.
A lengyel központi bank bejelentette, hogy kész likviditást biztosítani annak a két pénzintézetnek, amelyek a középpontjában állnak az ország bankrendszerét súlyosan érintő korrupciós válságnak.
Hamarosan munkagépek jelenhetnek meg az ország legnagyobb érintetlen erdejében. Környezetvédők szerint helyreállíthatatlan károkat okozhat a kisvasút-beruházás.
Spanyolország nem szavazza meg a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) szabályozó megállapodás-tervezetet, ha az jelenlegi formájában marad, és nem tisztázzák benne Spanyolország és Gibraltár jövőbeli kapcsolatát - mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a The Economist című brit gazdasági lap madridi fórumán kedden.
A dízel és a benzin üzemanyag áralakulása látványosan elvált egymástól hazánkban az elmúlt három hónap során. Annak ellenére, hogy a dízel esetében több mint 12 forinttal kisebb literenként az adótartam (9,6 forint jövedéki és 2,6 forint ÁFA), a kutakon tapasztalt átlagár eltérés már közel 50 forint a benzin javára. Mi okozza ezt a különbséget és v
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az irányadónak nevezett kamaton, emellett pedig a kamatfolyosó szélei is változatlan szinteken maradtak. A három hónapos jegybanki betét kamata ezzel továbbra...
Megtagadta a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt két új miniszter kinevezését kedden a jobboldali Klaus Iohannis államfő.
A Red Bullnál van úgy, hogy elgurul a gyógyszer, bár valójában csak és kizárólag úgy van. Most egy Kamazzal és egy RX-8-cal drifteltek, fergeteges precizitással.
Nikola Gruevszki menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak – a Magyar Idők információi szerint ezt állapította meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelem részletes kivizsgálása után.
Ezúttal Ausztria déli és keleti tartományai kapták a nagyobb havat a délről érkező mediterrán ciklon miatt. A havazás még holnapig folytatódik az alacsonyabb régiókban is, ahol összesen 20 cm is összejöhet szerda reggelre. A hegyekben ennél valamivel több, 30-40 cm várható a havazás végére.
Új kortárs galéria nyílt a Tabán mozitól kőhajtásnyira a Budavári Önkormányzat szervezésében. A Tér-Kép Galéria első tárlata Fábri Zoltán Kossuth-díjas filmrendező festészeti munkáiból válogatott.
A 6 éves csúcson járó infláció ellenére továbbra sem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Mindenki erre számított, a jövő azonban messze nem ilyen egyértelmű.
A mai napon benyújtott törvényjavaslat szerint a kormány visszaadja lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak...
A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára – jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.