2018. november 30. péntek

nov. 30
20:51
A Facebook valóban gyűjtött információkat Soros Györgyről (vg.hu)
A közösségi oldal megerősítette a The New York Times korábbi értesüléseit.
nov. 30
20:54
A Magyar Polgári Párt őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólít fel (Igényesférfi.hu)
A román-magyar viszonyt rendező őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólított fel a Magyar Polgári Párt az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának előestéjén közzétett közleményében.
nov. 30
21:00
A BRFK nyomozást indított az ATV-székházban keletkezett tűz miatt (Infostart)
Közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ATV-székházban pénteken keletkezett tűz miatt - közölte a BRFK az MTI-vel.
nov. 30
21:00
Szlovén miniszterelnök: Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket (ATV)
Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket, amelyeknek saját küldetésük van, mégpedig a nyelv, a kultúra és az identitás megőrzése - mondta Marjan Sarec szlovén kormányfő a Szlovéniában élő magyar nemzeti közösség rádióműsorának 60 éves és tévéadásainak 40 éves jubileumi rendezvényén pénteken Lendván. Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő,
nov. 30
21:03
Ez durva, poloskák lepték el Tóth Vera házát (Ripost)
Az énekesnőnek meggyűlik a baja új otthonával.
nov. 30
21:05
Kórházba szállították a színészt, szörnyű fájdalmak kínozták (Ripost)
Gerard Butlert kórházba vitték a Dominikai Köztársaságban.
nov. 30
21:06
A Futureal eladja a Corvin Irodákat az OTP Csoportnak (ProfitLine)
Megállapodott a Futureal-csoport és az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő a cégcsoport portfóliójához tartozó Corvin Irodák értékesítéséről. Az adásvétel keretében a Corvin Sétány minden, már felépült irodaháza, és két, jelenleg építés alatt álló irodaépület is tulajdonost váltott. Az összesen nyolc „A” kategóriás épület közel 80 000 négyzetméter
nov. 30
21:06
Uniós források: A tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását (Igényesférfi.hu)
Az európai uniós tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását Olaszországgal szemben a római kormány aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezete miatt – közölték uniós bennfentes források pénteken.
nov. 30
21:06
A skót nemzeti lobogó színeivel világítják ki a Lánchidat (SzMo)
A díszkivilágítást Skócia nemzeti ünnepén, Szent András napján pénteken és szombaton is láthatjátok.
nov. 30
21:07
Nagy dobásra készül Faludy özvegye: ennek sokan nem örülnek majd (Ripost)
Faludy Fanny egy kíméletlen botránykönyv kiadására készül. Lerántja a leplet az igazságról.
nov. 30
21:12
Hogyan zajlik a hallásvizsgálat? (WebBeteg)
Halláscsökkenéssel, fülzúgással járó állapotok esetén az első lépések egyike a háttérben álló okok kiderítése céljából a hallásvizsgálat elvégzése. Mire számíthat? Szükséges-e beutalót kérni? Milyen vizsgálatok jöhetnek szóba felnőtt- és gyermekkorban? Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.
nov. 30
21:12
G20-csúcs: kiközösítették a szaúdi trónörököst a csoportképen (Portfolio)
Kiközösítették Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst a G20 argentínai csúcstalálkozóján az országvezetők hivatalos csoportképük készítésekor - közölte a Reuters pénteken. A jelentés szerint a Szaúd-Arábia de facto irányítóját...
nov. 30
21:12
Interneten rendelhető étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih (ATV)
Interneten rendelhető étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tudatta a szervezet pénteken.
nov. 30
21:12
Hogyan iszod a kávédat? - Ezt árulja el a személyiségedről! (Femcafe)
Azt gondolnád, nincs összefüggés, pedig pontosan jellemez az ízlésed.
nov. 30
21:12
Izgalmas 10 centit villantott Köllő Babett (BorsOnline)
10x10-es gigadekoltázst villantott Köllő Babett. A színésznő sose viszolygott a merész fellépő ruháktól és mély kivágasoktól, de ez a ruha még tőle is szokatlanul merészre sikereset, nem beszélve a produkcióról, ahol igazi bosszúálló dominaként, egy korbáccsal szabadította ki a szadomazo játékokat űző hűtlen kedvesét, aki partnere, Schobert Norbi a
nov. 30
21:18
Tarlós István: 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése (Infostart)
Tarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.
nov. 30
21:18
Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból a Nébih (Portfolio)
Interneten rendelhető étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); a potencianövekedést elősegítő étrend-kiegészítőket gyógyszerhatóanyag jelenléte miatt kellett azonnali hatállyal...
nov. 30
21:18
Tarlós az e-jegyről: Csak azok a kifizetések történnek meg, amelyek mögött volt teljesítés (ATV)
Tarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.
nov. 30
21:24
Ezt tudja a londoni hotel, ahol egy éjszaka 7,2 millió forintodba kerül (Player)
Ennyi pénzből vidéken házat vehetsz, vagy mondjuk egy új Audi A4-est. De persze dönthetsz úgy, hogy egy éjszakát eltöltesz a Corinthia Hotelben.
nov. 30
21:30
A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda Európai Szuperkupát (Infostart)
A házigazda FTC-Telekom Waterpolo szerezte meg a férfi vízilabda Európai Szuperkupát, mivel az Eurokupa-győztes magyar együttes 7-7 után büntetőpárbajban jobbnak bizonyult a Bajnokok Ligája-nyertes görög Olympiakosznál a Komjádi Uszodában megrendezett péntek esti mérkőzésen.
nov. 30
21:36
December 1. - Az AIDS elleni küzdelem világnapja (ProfitLine)
December 1-ét 1988-ban nyilvánította az AIDS elleni küzdelem világnapjává Egészségügyi Világszervezet (EVSZ). Célja a lakosság mozgósítása a HIV-fertőzés és az AIDS betegség elleni küzdelemben, valamint a biztonságos szexuális élet fontosságának tudatosítása. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztálya S
nov. 30
21:36
2020 körül összejöhet az elektronikus jegyrendszer (Portfolio)
Tarlós István pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán, valamint a MÁV országos elektronikusjegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektje - mondta el...
nov. 30
21:42
MNB: Itt a Növekedési Hitelprogram új konstrukciójának terméktájékoztatója (Biztosító Magazin)
Megjelent a 2019 elején induló Növekedési Hitelprogram új konstrukciója, az NHP fix terméktájékoztatója a Magyar Nemzet Bank honlapján pénteken. A tájékoztató tartalmazza az 1000 milliárd forintos keretösszeggel induló konstrukció részletes feltételeit.
nov. 30
21:48
Aegon: Tűz és víz – egyiktől félünk, de a másik még pusztítóbb (Biztosító Magazin)
Idén is a tűzesetektől féltik legtöbben az otthonukat az Aegon idei Nagy Lakástesztjének kitöltői közül, miközben a csőtörés okoz leggyakrabban kárt. A válaszadók közel fele nem tudja, mire is terjed ki konkrétan a lakásbiztosítása, ám egyre többen védik az otthonukat biztosítással.
nov. 30
21:54
Idén már több orosz gáz jött Magyarországra, mint tavaly összesen (Portfolio)
Az év eddigi részében, 2018 január elsejétől november 28-ig összesen 7,1 milliárd köbméter földgázt szállított a Gazprom Magyarországra, amely meghaladja a tavaly egész évi 7 milliárd köbméteres leszállított mennyiséget. Az adatról...
nov. 30
21:57
Megjelent a Növekedési Hitelprogram új konstrukciójának terméktájékoztatója (Infostart)
Megjelent a 2019 elején induló Növekedési Hitelprogram új konstrukciója, az NHP fix terméktájékoztatója a Magyar Nemzet Bank (MNB) honlapján pénteken.
nov. 30
21:57
Ádám konyhája: így készül a világ legfinomabb káposztás pogácsája (Mindmegette)
nov. 30
21:57
Csak jövő év áprilisától változik a közjegyzők díjazása (vg.hu)
.
nov. 30
21:59
10 aprósütemény karácsonyra (Mindmegette)
nov. 30
22:00
Férfi vízilabda Szuperkupa: A Ferencvárosé a trófea (ATV)
A házigazda FTC-Telekom Waterpolo szerezte meg a férfi vízilabda Európai Szuperkupát, mivel az Eurokupa-győztes magyar együttes 7-7 után büntetőpárbajban jobbnak bizonyult a Bajnokok Ligája-nyertes görög Olympiakosznál a Komjádi Uszodában rendezett péntek esti mérkőzésen.
nov. 30
22:00
Elvették Kameruntól a 2019-es Afrikai Nemzetek Kupájának rendezését (ATV)
A kontinentális szövetség (CAF) pénteken megfosztotta Kamerunt a jövő évi labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája rendezési jogától.
nov. 30
22:00
10 ok, amiért Madridot télen is látni kell (Biztosító Magazin)
Ki mondta, hogy Madridot csak a melegebb hónapokban érdemes célba venni? A spanyol főváros egész évben tökéletes helyszín a kikapcsolódásra: pazar módon elegyíti történelem és természet szépségeit, nem beszélve a különleges gasztronómiáról.
nov. 30
22:01
Baconbe gönygyölt csirkemáj-falatkák (Mindmegette)
nov. 30
22:03
"Ettől tuti begajdul a gyerek, ha bedarálja!" Csokimikulásteszt (Mindmegette)
nov. 30
22:05
Mákos guba mazsolával (Mindmegette)
nov. 30
22:06
Közös érdek a hazai családi vállalatok támogatása (ProfitLine)
A generációváltás előtt álló cégeket segítené új programjával az Innovációs és Technológiai Minisztérium annak érdekében, hogy a családi vállalatok a jövőben is meghatározó szerepet tölthessenek be a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. A szektor a K&H számára is kiemelt jelentőséggel bír, idén harmadik alkalommal kapott hét olyan vállalat K
nov. 30
22:06
Kis híján meghalt a 69 éves énekes egy manikűr miatt (Ripost)
A sztár fiatalkorában sok őrültséget kipróbált, de végül majdnem belehalt egy ártatlan apróságba.
nov. 30
22:08
Komoly fájdalmak közepette állt kamerák elé a TV2 sztárja (Ripost)
Még a héten az egyik próbán sérült meg Vastag Csaba. A gerincét fájlalta.
nov. 30
22:12
Kovács: A nyomásgyakorlás csak a bemelegítés (HírTV)
Kovács Zoltán államtitkár volt a Péntek 9 vendége, aki új nemzetközi feladatairól beszélt.
nov. 30
22:12
Fuvar- és lakásbiztosítás: Családi házba csapódott egy kamion Albertirsán (Biztosító Magazin)
Családi házba csapódott egy ásványvizet szállító kamion csütörtök este Albertirsán, a sofőr megsérült - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
nov. 30
22:18
Nem a magyar módon építenének atomerőművet a csehek (Portfolio)
A cseh kormány nem gondolkodik nemzetközi megállapodásban a tervezett új atomerőművi egységek megépítése érdekében - mondta Andrej Babis miniszterelnök pénteken. Nem tervezünk ahhoz hasonló megállapodást kötni, mint amilyet Magyarország...
nov. 30
22:18
Orbán Viktor: A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét (HírTV)
A magyar miniszterelnök egy cseh televíziónak is nyilatkozott.
nov. 30
22:30
Angela Merkel rettenetesen mellényúlt (HírTV)
Nógrádi György a Péntek 9 vendégeként elemezte a németországi helyzetet.
nov. 30
22:36
Pozitívra sikerült a hét zárása az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel fejezték be a hetet a főbb tengerentúli tőzsdeindexek. A mutatók napon belüli csúcsukon zártak, miután amerikai kormányzati források megszellőztették, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi alkut kötne a pénteken...
nov. 30
22:36
Orbán: A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét (Igényesférfi.hu)
„Bízom abban, hogy ami jó a V4-nek, az jó egész Európának is” – mondta a kormányfő, aki pénteki hivatalos csehországi látogatása alkalmával nyilatkozott a Barrandov televíziónak.
nov. 30
22:42
Orbán Viktor: a visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét (Infostart)
A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Barrandov cseh kereskedelmi televízióban péntek este sugárzott interjújában.
nov. 30
22:42
Napi csúcson zártak a tengerentúli tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel fejezték be a hetet a főbb tengerentúli tőzsdeindexek. A mutatók napon belüli csúcsukon zártak, miután amerikai kormányzati források megszellőztették, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi alkut kötne a pénteken...
nov. 30
22:42
Szájtátósan gyönyörűek Európa legalulértékeltebb kincsei (Player)
Fantasztikus tájpornó jön.
nov. 30
22:48
Tarlós: 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése (Igényesférfi.hu)
Tarlós István hangsúlyozta: egész egyszerűen nem igaz, hogy a fővárost pénzügyi veszteség érte.
nov. 30
22:54
A Fradi pólósai izgalmas végjátékban hódították el az Európai Szuperkupát (HírTV)
A magyar együttes büntetőkkel győzte le görög riválisát.

Keresés