2018. november 30. péntek

nov. 30
15:48
Fényfestéssel mesélik el Budapest történetét (SzMo)
Vasárnap a Városháza parkban egy igazán egyedi fényfestéssel ünnepli Budapestet és advent első vasárnapját a Budapest Főváros Önkormányzata és a LaLuz Visuals csapata. Megyeri Andrással, a LaLuz Visuals alapítójával beszélgettünk.
nov. 30
15:54
Komoly veszélyben van az ökölvívás a 2020-as olimpián (Infostart)
A sportág nemzetközi szövetsége olyan mélységű gazdálkodási hiányosságokat mutatott a közelmúltban, hogy nem szervezhetnek olimpiai selejtezőversenyeket és tokiói tesztviadalokat sem.
nov. 30
15:54
Az megvan, hogy az OTP többet ér, mint a második legnagyobb német bank? (Portfolio)
Jól megy az OTP-nek, a bankcsoport akvizíciókkal is egyre nagyobbra hízik, eredménye idén már elérheti az 1 milliárd eurót, amivel nagyjából akkora lehet a nettó profitja, mint a második legnagyobb német banknak. A befektetők is értékelik...
nov. 30
15:54
Az ELTE BTK dékánja a feljelentősdiről: A védelem hallgatóinkat és oktatóinkat is megilleti (444.hu)
A bölcsészkar és a HÖK is reagált, miután a kormánymédia az oktatók feljelentésére biztatta a hallgatókat, és a holokauszthoz hasonlította a magyar egyetemeken tapasztalható „terrort”.
nov. 30
15:54
Új út Felsőzsolca és Muhi között (HírTV)
3,1 kilométernyi út, vagyis a teljes átkelő szakasz megújult a Borsod megyei Felsőzsolca és Muhi között.
nov. 30
15:54
Okozhat-e mellrákot az implantátum? Ilyen kockázatokkal jár a műtét (Femcafe)
Mekkora kockázattal járhat a beavatkozás?
nov. 30
15:56
Matolcsy Ádám lemondott az Origót kiadó vállalat éléről (444.hu)
A jegybankelnök fia azután távozik, hogy az Origót is beolvasztották a Fidesz gigantikus médiaholdingjába.
nov. 30
15:56
Ezt a szervet készíti ki először a munkahelyi stressz (Femcafe)
Ne hagyd, hogy a sok stressz az egészséged rovására menjen!
nov. 30
16:00
A DK feljelentést tesz a BKK ügyében (Igényesférfi.hu)
Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett, a DK korábban többször kezdeményezte Dabóczi Kálmán, a BKK vezetőjének menesztését, szerintük azonban ennek az ügynek a városvezetésben is vannak felelősei. „Kár, hogy Tarlós István csak a portást rúgta ki” – fogalmazott.
nov. 30
16:00
Kisfia betegsége után visszatér a képernyőre Liptai Claudia (SzMo)
A műsorvezető kisfia a hétvégén egy ausztriai út során betegedett meg, kórházba is került.
nov. 30
16:06
Magyarországon több HIV-szűrővizsgálatra lenne szükség (ProfitLine)
A HIV-fertőzöttek száma csak akkor kezdene stagnálni vagy csökkenni Magyarországon, ha több szűrővizsgálatot végeznének, hogy kiderüljön, ki vírushordozó - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa pénteken Budapesten, az AIDS világnapja alkalmából tartott szakmai konferencia utáni sajtótájékoztatón.
nov. 30
16:06
Diófa: Befulladt az emelkedési kísérlet. Lesz-e még idén "mikulás rali"? (Portfolio)
Diófa Alapkezelő: "Az októberi kétszámjegyű tőzsdei eséseket követően a hónap végén pozitív fordulatot vettek a részvénypiacok, azonban a tőzsdeindexek októberi végi fellélegzés rövid életűnek bizonyult. A korábbi csúcsoktól...
nov. 30
16:06
Bardóczy Gábor lett a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságnak kormánybiztosa (ATV)
Bardóczy Gábort nevezte ki a kormány a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság kormánybiztosának. A kézilabdaszövetség TAO-igazgatója kormánybiztosként az EB-hez kapcsolódó infrastrúktura feljesztésekért felel a következő két évben.
nov. 30
16:06
Jövőre is ingyen utazhatják be Európát a 18 évesek (SzMo)
Ha 2000-ben születtél, te is pályázhatsz. A határidő december 11-e!
nov. 30
16:12
Eltévedt négy fiatal Budapesten, rendőrök találták meg őket (Infostart)
A telefonjuk már majdnem lemerült, az utolsó hívással a budapesti rendőröktől kértek segítséget az eltévedt fiatalok.
nov. 30
16:12
Equilor: a mikulás rali várat még magára (Portfolio)
Equilor Alapkezelő: "Az októberi esést követően november elején egy felpattanás volt tapasztalható a piacokon, ám ez az amerikai időközi választásokig tartott csupán. A legvalószínűbb forgatókönyv következett be, mely alapján...
nov. 30
16:12
Nem játék (Azenpenzem)
Úgy nehéz önfeleden játszani, hogy ha kikap a csapat, esik a részvényindex, csökken a piaci érték, kirúgják az edzőt, nem hosszabbítják meg a szerződést, bukik az üzlet.
nov. 30
16:12
Arany és ezüst is van a világ legdrágább kenyerében, ami több mint 60 ezerbe kerül (SzMo)
A különleges cipót úgy viszik a milliárdos üzletemberek, mint a cukrot.
nov. 30
16:18
Erste: továbbra is mérsékelten optimisták vagyunk (Portfolio)
Erste Alapkezelő: "Az elmúlt hetek jelentős piaci volatilitása és a bizonytalansági tényezők növekvő száma ellenére mi továbbra is egy mérsékelten optimista forgatókönyvet látunk a legvalószínűbbnek a következő évre. A világgazdaság...
nov. 30
16:18
Itt az új magyar nagybank: összeolvadnak a takarékok (Pénzcentrum)
2020-ig Takarékbank néven egyetlen univerzális nagybankká olvasztják össze a ma működő 12 takarékszövetkezetet és a Takarék Csoport további 3 részvénytársasági bankját - tájékoztat a Portfolio. A ma tőzsdén forgó Takarék Jelzálogbank...
nov. 30
16:18
Komoly elismerést kapott a „fehér halál” elleni védekezés gyakorlata (autopro)
Az UNESCO felvette szellemi kulturális örökségi listájára az alpesi lavinamegelőzés gyakorlatát, amelynek svájci és osztrák technikái a 19. század közepe óta fejlődtek ki.
nov. 30
16:18
Minden férfi rémálma: Vilmos herceget szörnyű helyzetbe hozta exe (Femcafe)
Katalin vérig sértődött a csípős megjegyzésen.
nov. 30
16:18
Kitalált valamit az Európai Unió a klímaváltozás ellen, de nagyon drága lesz (NRGreport)
A tervek szerint az Európai Unió 2050-re teljesen zölddé válna, ehhez viszont óriási mennyiségű pénzre van szükség.
nov. 30
16:18
Zaharova: Az orosz fél nem alkalmaz szimmetrikus válaszintézkedéseket (Igényesférfi.hu)
Marija Zaharova külügyi szóvivő úgy vélekedetett, „tébolyhoz vezethetne” ha valaki szimmetrikus válaszintézkedéseket akarna hozni az ukrán vezetés intézkedéseire, amelyek szerinte „az államberendezkedés működésképtelenségéhez” vezettek.
nov. 30
16:18
Letiltották a pornóoldalakat a Starbucksokban, kiderült, hogy miért (SzMo)
Tényleg van, aki oda járt szexfilmeket nézni?
nov. 30
16:18
14 fok is lehet már kedden, erős felmelegedés jön a hétvégével (SzMo)
Északon lesz hidegebb, délnyugaton melegebb.
nov. 30
16:20
MKB-Pannónia: növekedési fázis kései szakasza (Portfolio)
MKB-Pannónia: "A lassan 10 éves, szinte töretlen gazdasági növekedés után fel kell tenni a kérdést, hogy meddig tarthat még ez a lendület. A régi bölcs mondás szerint a fák nem nőnek az égig. A sokáig túl laza monetáris és fiskális...
nov. 30
16:21
Félmilliárd (!) vendég adatait lopták el a Marriott-tól (Menedzsment Fórum)
A szállodalánc mai bejelentése szerint feltörték a Starwood foglalási rendszerüket, így akár 500 millió vendég adatait ellophatták. A Marriott világszerte több mint 6700 egységet üzemeltet, a hackertámadás valószínűleg augusztus végén, szeptember elején történhetett.
nov. 30
16:21
2020-ra új nagybank születik Magyarországon (Privátbankár)
2020-ra több lépcsőben összevonják a megmaradt takarékokat és a Takarék Kereskedelmi Bankot, hozzácsapják a Takarékbank hitel- és betétállományát, és egy olyan bankot indítanak, amivel a lakossági és a vállalati piac 10 százalékát vinnék el. A Jelzálogbank marad a tőzsdén, a részjegyeseknek meghagynak egy szövetkezetet, ami közösségi modellben műkö
nov. 30
16:24
Talán soha nem volt még ilyen szomjas Németország földje (Infostart)
A mérések 140 évvel ezelőtti megkezdése óta nem esett olyan kevés eső, mint a mögöttünk álló hónapokban.
nov. 30
16:24
Raiffeisen: divergencia jellemzi az idei évi mozgásokat (Portfolio)
Raiffeisen Alapkezelő: "Novemberben viszonylag magasa volatilitás melletti oldalazás volt megfigyelhető a részvénypiacokon. Továbbra is erős divergencia jellemzi az idei évi mozgásokat, melyben az amerikai piac tudott relatíve erős maradni...
nov. 30
16:24
Az Európai Bizottság több mint félmilliárd eurót csoportosítana át a migrációkezelésre (HírTV)
Január 1-től alkalmaznák az új pénzeszközöket.
nov. 30
16:26
Lelki támaszt nyújt az Egyház a kórházban betegeskedőknek (HírTV)
Kiterjeszti kórházlelkészi szolgálatát a Pécsi Egyházmegye.
nov. 30
16:30
Rock Home: Tovább emelkednek a lakásárak (Igényesférfi.hu)
A fővárosban már mutatkoznak annak a jelei, hogy a vevők és az eladók túlságosan felértékelik a lakásokat, és a reálisnál nagyobb az áruk.
nov. 30
16:30
„A jövő mezőgazdasága – fókuszban a hatékonyság” – A precíziós gazdálkodás gépesítési kérdései (Agrofórum)
A Naik Mezőgazdasági Gépesítési Intézet az idén is megrendezte Traktorbeállási programját, amelynek része egy tudományos konferencia. Az idei konferencia témája „A jövő mezőgazdasága - fókuszban a hatékonyság” volt.
nov. 30
16:33
A nap fotója: csodaszép prágai városkép Orbán Viktorral (Privátbankár)
A magyar kormányfő a cseh kormányfőnél vendégeskedett Prágában.
nov. 30
16:36
Hauk Zoltán a helyi rádiósok egyesületének élén (Kreatív Online)
A Rádió1 és a Retro sales house-ának vezetőjét egyedüli jelöltként választották meg a HEROE élére. Az eddigi elnök nem jelöltette magát.
nov. 30
16:36
Korlátozta az árversenyt a lakberendezők szövetsége (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Lakberendezők Országos Szövetsége által kidolgozott honorárium szabályzat korlátozta az árversenyt a lakberendezők között - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
nov. 30
16:36
Itt a friss ranglista: ezek a magyar egyetemek kerültek be a világ legjobbjai közé (Pénzcentrum)
Magyarországról kizárólag az Eötvös Loránd Tudományegyetem került fel a brit Times Higher Education magazin pszichológiai képzéseket osztályozó, 2019-re szóló szakterületi rangsorába. Az ELTE a tavalyi kettőhöz képest idén már hat...
nov. 30
16:36
Kitalált valamit az Európai Unió a klímaváltozás ellen, de nagyon drága lesz (NRGreport)
A tervek szerint az Európai Unió 2050-re teljesen zölddé válna, ehhez viszont óriási mennyiségű pénzre van szükség.
nov. 30
16:42
Itt a magyar tenisz álompárja: cél az olimpiai érem (Infostart)
A MOL-csapat két kiváló teniszezője, Babos Tímea és Fucsovics Márton az Australian Opentől kezdődően annyi Grand Slamen indul együtt vegyes párosban, amennyin csak tud.
nov. 30
16:42
Megrovást kapott az Index újságírója „személyes adattal való visszaélés” miatt, amiért egy nyilvános svéd adatbázisból dolgozott (444.hu)
Dezső Andrásék nem fogadták el az ítéletet.
nov. 30
16:42
Nyilatkozott a Renault-Nissan-Mitsubishi (Autónavigátor)
Megtette első közös nyilatkozatát a Renault-Nissan-Mitsubishi azóta, hogy az Alliance elnökét letartóztatták. Mire számíthatunk a történtek után? Itt a válasz!
nov. 30
16:42
Magyar rajzfilmsorozat Voltaire művéből (HírTV)
Pénteken debütál a Candide kalandjai című magyar animációs sorozat.
nov. 30
16:48
Elkapta az ara csokrát, ami utána történt, az mindenkit meglepett! (Femcafe)
Nem számít az ember ilyesmire egy esküvőn.
nov. 30
16:48
Nagy értékű inzulinszállítmányt adott át Grezsa István Kárpátalján (Igényesférfi.hu)
Mintegy 40 millió forint értékű inzulinszállítmányt adott át Grezsa István miniszteri biztos és Lehel László az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének pénteken Csapon.
nov. 30
16:50
Gyopáros: A legsokrétűbb komplexum valósul meg a debreceni Nagyerdei strandon (Igényesférfi.hu)
A legsokrétűbb komplexum valósul meg nyolc és félmilliárd forintból a debreceni Nagyerdei strandon – jelentette ki Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Debrecenben a beruházás alapkő letételén.
nov. 30
16:54
Két munkás szombatot és két gigahétvégét kapunk decemberben (Infostart)
A munkáé mellett változik a vasúti közlekedés és a parkolás rendje is. A hónap első fele sokkal nehezebb lesz, mint a második.
nov. 30
16:54
Mexikó kitüntette Trump vejét (HírTV)
A legmagasabb állami kitüntetésben részesítette pénteken a mexikói kormány Jared Kushnert.
nov. 30
16:54
Biztos, hogy indul az uniós eljárás az olaszok ellen (Portfolio)
Az európai uniós tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását Olaszországgal szemben a római kormány aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezete miatt - közölték uniós bennfentes források pénteken....

Keresés