2018. november 6. kedd

nov. 6
20:12
Magyar focista ilyen mondatot még nem mondott - videó (Sport365)
Soha, sehol, és gyanítjuk, nem is fog!
nov. 6
20:15
A nyilvánosság kizárásával folytatják a gyilkos exzsaru meghallgatását (Blikk)
– A nyilvánosság kizárásával folytatta le a Budapest Környéki Törvényszék annak az exzsarunak a meghallgatását, aki először megfenyegetett, majd megölt és elásott egy milliomos nőt Újlengyelen. Sz. Attila több mint 27 éven át dolgozott rendőrként, leszerelése után magánnyomozással, őrzés-védelemmel foglalkozott. Pár éven belül azonban megcsappantak
nov. 6
20:21
Nagy tervei vannak a fegyverekkel: teljesen új stratégiát készül kidolgozni Putyin (Blikk)
Moszkva – A megváltozott körülményekre hivatkozva a hagyományos megközelítések helyett új stratégia kidolgozását sürgette a más országokkal folytatott haditechnikai együttműködés terén Vlagyimir Putyin (66) orosz elnök a szakterületen illetékes bizottság moszkvai tanácskozásán.
nov. 6
20:21
Demokrata képviselőházi többségre számítanak a Wall Street-i guruk (Portfolio)
A Wall Street nagybankjai arra számítanak, hogy a keddi amerikai félidős választásokon a Demokrata Párt politikusai kis többségre tesznek szert a képviselőházban. A Bank of America Merrill Lynch, a Goldman Sachs, a Cowen, a Deutsche Bank...
nov. 6
20:21
Hillary Clinton: "ma végre kimondhatjuk, hogy elég volt" - Ivanka Trump is választásra buzdít (SzMo)
A Twitteren pörögnek a posztok az amerikai félidős választás kapcsán, a korai részvételi adatok alapján nagyon sokan mennek szavazni.
nov. 6
20:27
CEU-s diákok üzenik a Néppártnak, hogy tartsák be ígéretüket, és állítsák meg a magyar kormányt (444.hu)
Amire a holnap kezdődő néppárti kongresszus kitűnő alkalomnak ígérkezik.
nov. 6
20:27
Álcázással trükköznek a Soros-szervezetek (HírTV)
A Legfőbb Ügyészség vizsgálódik.
nov. 6
20:27
Dániel Erzsébet: Párkány többet érdemel (Tiszta Jövő)
Az ország legdélibb csücskében fekvő tiszta magyar kisváros, ahonnan az esztergomi bazilika a legcsodálatosabb, és Budapest is csak egy ugrásra van, egyre inkább elszlovákosodik, iparosodik, és szellemi kultúrát, múlt és jelen összekapcsolását már nem igénylik a lakosok.
nov. 6
20:33
Fölényes sikerrel kezdett a női pólóválogatott (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott 13-4-re legyőzte Egerben a francia csapatot a női világliga keddi első mérkőzésén, amely egyben Európa Kupa-selejtező is volt.
nov. 6
20:33
Ez tényleg ő? Mike Myers valósággal felismerhetetlen a Queen-moziban (Blikk)
London – A Bohém rapszódia nálunk is kasszasiker, amelynek az amerikai komikus a legkellemesebb meglepetése, már annak, aki felismeri.
nov. 6
20:33
Csökkenéssel zárták a napot az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói kedden egy sor politikai bizonytalanság hatására.
nov. 6
20:33
Trump: Így vagy úgy, de rólam szavaznak (ATV)
Kedden a kora délutáni órákig nem történt említésre méltó incidens az Egyesült Államokban zajló félidős kongresszusi választásokon.
nov. 6
20:39
A cafeteria-rendszer visszaállításért tüntettek szakszervezetek az MNB és a parlament előtt (444.hu)
A kedvezményes adózás megvonása akár 2 millió dolgozónak jelenthet nettó jövedelemkiesést.
nov. 6
20:39
Óriási örömhírt jelentett be Kulka János! (Femcafe)
Mindenki erre várt.
nov. 6
20:39
Vallott a NASA ex-kutatója: Léteznek földönkívüliek! (Femcafe)
A szakember szerint a kormányok csak eltitkolják a létezésüket.
nov. 6
20:41
Te bevállalnád? Bizarr körömtetoválás az új manikűr trend (Femcafe)
Elég furcsán néz ki...
nov. 6
20:45
PDSZ: 30 százalékos a magyarországi tanárhiány (Infostart)
Harminc százalékos is lehet a tanárhiány az országban – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás hozzátette: gyógypedagógusból is kevés van, csaknem 500 ilyen szakember kellene még. A képzés hiányait a döntéshozók is látják.
nov. 6
20:45
Visszatér a mozikba Shrek és Csizmás, a kandúr (Blikk)
Visszatér a filmvászonra Shrek és Csizmás, a kandúr: az egész estés animációs filmek életre keltésével a 2015-ben bemutatott Minyonok producerét, Chris Meledandrit bízták meg.
nov. 6
20:45
Óriási bakit követett el a Veszprém közösségi oldala - kép (Sport365)
Még ilyet...
nov. 6
20:45
Volt szégyenlős mosolyú kisfiú, idétlen kamasz és büszke férj is – Harry herceg élete képekben (SzMo)
Így változott az évek alatt a sármos brit férfiú.
nov. 6
20:51
Ombudsmani hivatal: több gond is van a hazai szemétszállítással (Infostart)
A magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatást vizsgálta az alapvető jogok biztosának hivatala. Az eredményről Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója számolt be egy közleményben. Jogi és működési aggályokat állapították meg és problémákat látnak az NHKV működésében is.
nov. 6
20:51
Civilek nélkül viszi a szemetet a katasztrófavédelem (Blikk)
A felröppenő hírekkel ellentétben nem hív be civileket polgári védelmi feladatokra hivatkozva szemetet szállítani a katasztrófavédelem.
nov. 6
20:51
A méhszájseb (cervicalisatio) (WebBeteg)
A méhszájseb elnevezés csak a köznyelvben használatos, leggyakrabban a cervicalisatio nevű elváltozást értik alatta. Az elnevezés félreérthetőségei miatt érdemes a kezelőorvossal tisztázni, hogy pontosan mi is van a méhszájon.
nov. 6
20:51
Végre újra választások vannak az USA-ban! (444.hu)
2016 óta tudjuk, hogy bármikor bármi megtörténhet, hát készüljünk is így. Abban azért senki se bízzon, hogy megbukik Trump, mert erre az egyre viszont tényleg matematikailag sincs esély. A republikánusoknak akkor is marad 42 szenátoruk, ha az ég is rájuk szakad.
nov. 6
20:51
A nők megosztották a legborzalmasabb okoskodó pasidumákat, melyekkel valaha dolguk volt (SzMo)
Mi kérünk elnézést az egész férfinem nevében.
nov. 6
20:57
Még a nagymamám ősrégi serpenyője is úgy ragyog, mintha új lenne amióta ezt csinálom vele (Blikk)
Nehéz elhinni, de a régi serpenyők és lábasok is nézhetnek ki olyan szépen, mintha az imént lettek volna újak.
nov. 6
20:57
Több százan vonultak a Parlament elé tüntetni (ATV)
Ismét közös tüntetést szervezett több szakszervezet a cafeteria-rendszer módosítása miatt. Az új adótörvényt júliusban fogadta el az országgyűlés - ez alapján jövőre csak a SZÉP-kártyára vonatkozna az adókedvezmény a cafeteria-elemek közül.
nov. 6
21:03
Intim fotó: ágyjelenettel búcsúzott szerelme az olasz belügyminisztertől (Blikk)
Szakított az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini (45) és olasz tévés műsorvezető kedvese, Elisa Isoardi (35): a nő a közösségi oldalán egy olyan intim fotóval búcsúzott egykori szerelmétől, ami sokak szerint a jó ízlés határait súrolja.
nov. 6
21:03
Mire számítsunk az OTP-től pénteken? (ProfitLine)
Az OTP november 9-én, péntek hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését.
nov. 6
21:03
Állami beruházási ügynökség felügyelné a magasépítési beruházásokat (Portfolio)
Állami beruházási ügynökség felügyelné meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított magasépítési beruházásait a jövőben - derül ki a parlamenthez kedden...
nov. 6
21:03
A csok nagyban hozzájárult az építőipar jelentős fellendüléséhez (AQUA)
A Központi Statisztikai Hivatal kedden publikált adatai szerint az idei első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
nov. 6
21:09
Pisilnie kellett, ez mentette meg: döbbenetes részletek az M3-ason történt, két halálos áldozatot követelő balesetről (Blikk)
Gödöllő – Belerohant egy teherautó az M3-ason egy lerobbant autóba, amit éppen akkor szerelt két férfi.
nov. 6
21:09
Lengyelországban terjeszkedik a Duna House (Portfolio)
Lengyel akvizíciót jelentett be a Duna House, mintegy 290 millió forintnak megfelelő összegben. A vállalat ezzel megerősíti piaci pozícióját Lengyelországban és 3-4 éven belül megtérülhet a felvásárlás - áll a közleményben. 2018....
nov. 6
21:09
Megszüntették az Eliosszal szembeni nyomozást (ATV)
Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
nov. 6
21:09
Putsay Gábor: Díszvendégként Sanghajban (Tiszta Jövő)
A diplomáciai udvariaskodáson túl a szavaknak és méltatásoknak itt valóban súlyuk volt, hiszen tény: Magyarország és Kína kapcsolatainak fejlődése minden várakozást felülmúlt az elmúlt évtizedben.
nov. 6
21:15
BL élőben: a továbbjutásért játszik négy csapat (Infostart)
A Barcelona, az Inter, az Atlético Madrid és a Borussia Dortmund is a továbbjutásért játszik ma este a labdarúgó Bajnokok Ligájában
nov. 6
21:15
Hajnali 2 körül érkeznek az első eredmények az amerikai félidős választásokról (Portfolio)
Kedden a kora délutáni órákig nem történt említésre méltó incidens az Egyesült Államokban zajló félidős kongresszusi választásokon. Az első részeredmények magyar idő szerint hajnali 2 körül várhatók. Sarah Huckabee Sanders...
nov. 6
21:17
Belgrádban sokkolták a Liverpoolt (Infostart)
Az idén döntős Liverpool kedden meglepetésre 2-0-ra kikapott a Crvena zvezda vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
nov. 6
21:18
BL: bődületes meglepetések kedden kora este - videók! (Sport365)
Hatalmasat égett a sztárcsapat!
nov. 6
21:21
Itt a szakértő véleménye: ennyit buknak a dolgozók az új cafeterián (Blikk)
– Ezrek tüntettek a cafeteria megadóztatása miatt kedden a Szabadság téren, ahol petíciót adtak át a Magyar Nemzeti Bank elnökének, majd a tiltakozók átvonultak a Parlament elé. A szakszervezetek szerint ugyanis kétmillió munkavállaló átlagosan 90 ezer forintot bukhat a béren kívüli juttatások adóterheinek jövő évre tervezett növelése miatt.
nov. 6
21:21
Eldurvult a kampány Amerikában, Obama és Oprah is beszállt (ATV)
Időközi választásokat tartanak ma az Egyesült Államokban. A szenátori és képviselői helyek mellett több helyen kormányzót is választanak, valamint számos helyi vezetőt. Az amerikai Georgia államban, sok más államhoz hasonlóan rekord méretű volt azok száma, akik a korai szavazás lehetőségével élve már jóelőre leadták a szavazatukat. A helyszínről Vi
nov. 6
21:21
Megtalálod az igazi Kim Kardashiant a kamu hasonmások között? (Femcafe)
Alig sikerül valakinek kiszúrni.
nov. 6
21:21
Banai Péter Benő: A csok az építőipart is fellendítette (Könyves Magazin)
Az építőiparban tapasztalható fellendüléshez nagy mértékben hozzájárult a csok is; fejtette ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára.
nov. 6
21:27
Friss hírek az Elios-ügyben (Infostart)
Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 6
21:27
Szavazzon: Ön szerint hajlandó lesz változtatni a kormány a cafeteria szigorításának tervein? (Blikk)
Az elfogadott új adócsomag alapján a SZÉP-kártyán kívül szinte minden cafetériaelem elveszti kedvezményes adózási besorolását: kedden ezrek tüntettek emiatt, s egy petíciót is átadtak a Magyar Nemzeti Bank elnökének.
nov. 6
21:33
Óriásplakátokon üzentek Orbán Viktornak Brüsszelben: ezzel támadják a miniszterelnököt, itt a válasz is (Blikk)
Brüsszel – Mobil óriásplakáton üzentek Orbán Viktor (55) miniszterelnöknek az európai liberálisok: teherautóra szerelt hirdetőtáblájuk a kedden útjára indított akció során Brüsszel különböző kiemelt pontjain tűnt fel, válaszul a magyarországi fejleményekre és a kormányzati médiakampányokra.
nov. 6
21:33
Johannes Thezeroth: H. Ont András: ÉN (Tiszta Jövő)
szívem nehéz: az ország süllyed éppen / gigászi roncsain egyedül Én ülök / őrzöm, mit Én látok csupán, s be szépen! / (önnön Fényemtől kis híján megőrülök)
nov. 6
21:33
Visszatér a színpadra Kulka János - januárban mutatják be a darabot (SzMo)
A Trafóban lép majd a közönség elé.
nov. 6
21:45
Beruházási ügynökséget hozna létre a kormány (Infostart)
Állami beruházási ügynökség felügyelné meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított magasépítési beruházásait a jövőben - derül ki a parlamenthez kedden benyújtott törvényjavaslatból, amelynek előadója Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
nov. 6
21:45
Két repülőgép is Budapesten szakította meg az útját este (ATV)
Két utasszállító repülőgép is Budapesten szakította meg útját kedd este, a Wizz Air műszaki, a British Airways egészségi okok miatt szállt le a ferihegyi repülőtéren.

Keresés