Alapvető változásokat fog hozni az Európai Unióban a vállalatok közötti, határokon átnyúló termékértékesítési ügyletek ÁFA kezelésében az Európai Parlament által elfogadott új szabályozás. Az átfogó reform célja, hogy kiszűrjék az eddig visszaélésekre lehetőséget adó elemeket, illetve a módosításokkal a vállalkozások adminisztratív terheit is csökk
Szombaton hétköznapi rend van a közlekedésben, és a parkolásért ennek megfelelően fizetni kell. A mostani szombat a munkanap-áthelyezés miatt számít hétköznapnak. Gresz Mihály, a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere...
Tállai András államtitkár a részletekről szólva arról beszélt, hogy a nyugdíjprémium kifizetését a magyar gazdaság egészen kiváló teljesítménye tette most lehetővé.
Soha annyi magyar játékfilmet nem forgalmaztak a romániai mozikban, mint tavaly, amikor több mint tíz alkotást láthattak az érdeklődők – mondta a Magyar Időknek Kósa András László.
Szaúd-Arábia büszke igazságszolgáltatási rendszerére, és soha nem fog beleegyezni semmilyen nemzetközi vizsgálatba Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának ügyében - jelentette ki pénteken Turki al-Fejszál, a királyság hírszerzésének egykori vezetője.
A német szövetségi közlekedési miniszter és az autóipar képviselői között csütörtökön a dízeljárművek sorsáról tartott egyeztetésen részleges megállapodás született a dízelautók utólagos átalakításának támogatásáról.
Idén nem, hogy pénzt nem hoztak, hanem 1,7%-os mínuszban vannak a hedge fundok világszerte, egy friss felmérés szerint mégis jelentős bónuszokra számíthatnak idén a portfóliómenedzserek - írja a New York Post. Az éves All-American Buy-Side...
Kihúzták az Eurojackpot 45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 28,9 milliárd forintért izgulhatnak a játékosok. A 45. játékhéten kihúzott számok emelkedő sorrendben...
A szó klasszikus értelmében Kovácsiknak nem volt védenivalója: a Vidi kapujára nem ment lövés a PAOK elleni 1-0-ra megnyert Európa-liga-csoportmérkőzésen.
Mintegy húszezer lakást érint a kormány a héten bejelentett javaslata az ötszázalékos forgalmi adó alkalmazhatóságáról 2023 végéig - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Magyar...
A magyar méz a minőségét tekintve a legfelső kategóriába tartozik a világon, összefogással jelentősen nőhetne a mézágazat jövedelemtermelő képessége - mondta Nagy István agrárminiszter Siófokon pénteken.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította azt a lett állampolgárságú férfit, akit a héten már elítéltek garázdaság vétsége miatt.
Pedig ha a középvállalatok feljebb tudnak lépni, az nem csak nekik jó, hanem a teljes ország gazdasága erősödik vele. A hazai cégsorvadás trendjének 2000-től 2016-ig tartó szakaszát a Társadalmi riport elemzése térképezte fel.
Elképesztő helyen forgatták az X-faktor mentorházas felvonását, a pazar villában pedig a gömbölyödő pocakú Kiss Ramóna vezette körbe a kamerákat. Tekintse meg ön is, hol küzdöttek meg a versenyzők az élő adásba való továbbjutásért!
Az Alkotmánybíróság határozata szerint a rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását. Állapotjavulás alatt az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni, amelynek vizsgálata az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége - írja a
Az Iszlám Állam ihlette azt a merényletet, amelyet pénteken követett el az ausztráliai Melbourne-ben egy támadó, aki egy embert megölt, mielőtt a rendőrök agyonlőtték - közölte szombaton az ausztrál rendőrség.
Egyebek mellett a pislogásra és a monitor-szem távolságra figyelmeztet az a magyar fejlesztésű szoftver, amelynek használatával az eddigi tapasztalatok szerint 10-30 százalékkal csökkenthető a táppénzes napok száma, és 15-20 százalékkal...
A legtöbben nem aggódnak az online jelszavaik biztonságossága miatt, sőt, egy csomó weblapon ugyanazokat a - nem túl erős - belépési kódokat használják.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatóját 2018. november 1-ei hatállyal nevezte ki az Emberi Erőforrások minisztere. Több más feladatot is miniszteri biztos irányít a jövőben.