A brit miniszterelnök szerint az utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba jutottak a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Theresa May hétfő este, a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos...
Aki károsanyag-kibocsátás nélkül szeretne autózni a nagyvárosokban, jelenleg is talál megfelelő ajánlatot az autószalonokban, ráadásul állami támogatással.
Az adománygyűjtő hét célja, hogy minél több, hosszan tartó kórházi kezelés alatt álló beteg kisgyermek gyógyulhasson a családja körében. Idén a budapesti és miskolci Ronald Házak kis lakói is csatlakoznak a McDonald’s adománygyűjtő kezdeményezéséhez, hogy személyes történetükön keresztül mutassák meg, milyen sokat jelent egy beteg kisgyermek számár
Az első héten már több mint kétszeresére nőtt a jegyárbevétel a MÁV-Start Dunakeszi és Dunakeszi-Gyártelep állomásán a MÁV-Start novemberi, fokozott jegyellenőrzési akciójának köszönhetően - közölte az InfoRádióval a MÁV-csoport szóvivője, Biber Anett.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a család fontosságát. Azok után az évtizedek után, amikor mind a szocialista, mind a liberális ideológia eredményesen küzdött a szétveréséért.
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány legfrissebb adócsomagjáról, amely egyrészt megemelné az alanyi adómentesség határát, valamint kitolná az új lakások áfakedvezményét. A képviselők a napirend utáni felszólalásokat követően...
Ahogy arról portálunk is beszámolt, félbeszakadt a Csorna-Lébény megyei első osztályú mérkőzés, mert a Csorna 28 éves játékosa, Sipőcz Tamás mérkőzés közben elhunyt.
Az öngondoskodás igazi kérdése az, hogy hogyan lesz nyugdíj az egyéni megtakarításokból, és mennyi kiegészítést jelent majd az ügyfeleknek – mondta Sallai Linda, a CIG Pannónia Biztosító termék- és üzletfejlesztési igazgatója a Világgazdaság Megtakarítási trendek
Próbajátékra érkezik a 20-szoros guineai válogatott védő, Florentin Pogba a Ferencvároshoz - egy igazi világsztár testvérét szerezheti meg a magyar bajnoki listavezető.
Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi miniszter, a Portfolio értesülései szerint.
Az ember erőforrás, az ügyfélélmény és a fenntarthatóság a legfontosabb tényezők napjaink energiapiacán, ahol a folyamatosan változó környezet ugyan kihívást jelent, de egyben lehetőségeket is hordoz magában a magyar társaságok számára is - vélték a múlt heti Portfolio Energy Investment Forum 2018 konferencia vezetői kerekasztalának résztvevői.
A növekvő szén-dioxid kibocsátás káros hatásaira is megoldást kínál a ThalesNano Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közös kutatás-fejlesztési projektje, amely során hidrogént előállító és szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktorokat fejlesztenek 846,7 millió forint uniós támogatással - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Szombaton megnyitotta kapuit a Transilvania Motor Ring, amely nem csak Erdély, de egész Románia legnagyobb, legigényesebb motorsport komplexuma. A 35 hektáron elterülő létesítmény már 2019-ben több tucat rendezvénynek adhat otthont.
Nincs túl sok választása annak, aki kabrió villanyautóra vágyik, ám ez most változhat. Az Ares Design készül valamivel, amit minden Tesla-rajongónak látnia kell.
Akad a hajléktalanságnak egy szemérmesen kerülgetett kulcskérdése, amelyről a liberális sajtóban soha nem olvashatunk: tessék mondani, ők mit tesznek magukért?
Fél nap alatt közel 370 rakétát indítottak a palesztin gázai övezetből izraeli településekre, Izrael ugyanakkor mintegy százötven csapást mért a gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet célpontjaira – jelentette a tízes kereskedelmi tévécsatorna kedd reggeli híradásában.
Férjem meghalt pár hónapja. Mielőtt az özvegyit megérdeklődném megkérdezném, ha rokkant ellátást kapok a nyugdíjfolyósítótól, akkor mire számíthatok "özvegyi szinten"?
Újabb szerződést kötött az OTT-One a videostreaming szolgáltatásának nemzetközi felhasználására: a Columbia Pictures alkalmazásának a technológiai kiszolgálója lesz a régióban. Az OTT-One tegnap kötött szerződésének értelmében...
Hiába tüntettek a szakszervezetek, a cafeteria-kedvezmények közül csak a SZÉP-kártya, a sport- és a kulturális kedvezmény marad, az iskoláztatási támogatásra vagy a munkahelyi étkeztetésre már nem kár adókedvezmény jövőre a munkavállalónak.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése szerint 25 ezer szakdolgozóra lenne szükség a kórházakba azonnal. Összesen 55 ezer szakdolgozó van a magyar kórházakban, és legalább 25 ezerre lenne még szükség - derült ki az RTL...
Alapvető változásokat fog hozni az Európai Unióban a vállalatok közötti, határokon átnyúló termékértékesítési ügyletek áfakezelésében az Európai Parlament által elfogadott új szabályozás. Az átfogó reform célja, hogy kiszűrjék az eddig visszaélésekre lehetőséget adó elemeket, illetve a módosításokkal a vállalkozások adminisztratív terheit is csökke
Először mutattak ki műanyag mikroszálakat vadon élő állatok ürülékében amerikai kutatók, akik a Marine Pollution Bulletin című folyóiratban publikálták tanulmányukat.
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány legfrissebb adócsomagjáról, amely egyrészt megemelné az alanyi adómentesség határát, valamint kitolná az új lakások áfakedvezményét.
Kulcsfontosságú ellenállást vitt át hétfőn a dollár az euróval szemben, most próbálja 1,13 alatt megvetni a lábát. A tegnapi nap második felére a forinton is meglátszott a romló hangulat, így megint távolodunk a 320-as lélektani szinttől....
Üléspróbánkon mi is nagy jövőt jósoltunk neki, de ekkora sikerre talán még a márka vezetői sem számítottak: a Jaguar I-Pace októberben már 1200 példányban talált gazdára, amivel lassan már a brit márka értékesítéseinek tíz százalékát adja. Nem rossz egy kezdetben 32 milliós elektromos autótól.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a dollár erősödése és az olajár kilengései miatt aggódtak, az amerikai részvényindexek 2-2,8 százalékos eséssel zárták a napot, Ázsiában felemásan...