2018. november 2. péntek

nov. 2
15:06
Hosszú börtönbüntetést kértek a katalán szeparatista politikusokra (Könyves Magazin)
Az ügyészség szerint a vádlottak veszélybe sodorták Spanyolország alkotmányos rendjét.
nov. 2
15:12
Párbeszéd: Elveszik a szombatokat az emberektől (Igényesférfi.hu)
Törvényjavaslatban kezdeményezi a Párbeszéd, hogy a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni.
nov. 2
15:18
16 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kértek függetlenségi politikusokra (HírTV)
Az elnökhelyettesre 25 évet kérnek.
nov. 2
15:18
Nyomtalanul eltűnt egy japán sziget (ATV)
Eltűnt egy japán sziget az ázsiai ország észak-keleti partjainál, az Eszambe Hanakita Kodzsima nevű lakatlan szigetet a parti őrség keresi.
nov. 2
15:24
Uhu is van már a Budakeszi Vadasparkban (Blikk)
A Budakeszi Vadasparkban immár az összes hazai bagolyfajjal megismerkedhetnek a látogatók, ugyanis nemrégen a kőszegi Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban működő, Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpontból egy „Bohóc” névre hallgató uhu is érkezett.
nov. 2
15:24
Újratervezés a szankciók földjén (Azenpenzem)
Merész döntést hozott a nyáron Koman Vladimir. Tárgyalt Thomas Doll-lal és a Ferencvárossal, mégsem jött haza, hanem az átigazolási időszak hajrájában az iráni Szepahan csapatához szerződött.
nov. 2
15:30
Már biztos! Ekkor köszönt be a kemény tél (Blikk)
Készítsük elő az overált!
nov. 2
15:30
Így változik az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára (ProfitLine)
95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
nov. 2
15:30
Kilőtt Európa, mindenki a nagy megegyezésben bízik (Portfolio)
Délelőtt a kereskedelmi háború enyhülésével kapcsolatos hírekre erősödtek világszerte a részvénypiacok, majd a nap második felében az amerikai nyitást követően kicsit behúzták a féket. Tovább zuhan az Apple 2018.11.02 15:29A tegnap...
nov. 2
15:30
„Fájdalmamban ordítottam” – lerúgták a veséjét a magyar kézilabdásnak (ATV)
A megyei első osztályban szereplő Kóka KSK 20 éves kézilabdázója olyan komoly sérülést szenvedett a Százhalombatta elleni meccsen, hogy két órán keresztül műteni kellett, jobb veséjét pedig szinte teljesen el kellett távolítani.
nov. 2
15:30
Kreml: Putyin és Trump hosszú megbeszélést tart majd a G20-csúcson (USAracing)
Putyin és Trump legközelebb november 11-én, az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulójáról való párizsi megemlékezés alkalmából találkozik majd egymással.
nov. 2
15:30
Őrületes a sztárfellépők sora idén a Victoria`s Secret show-n! (Glamour)
Ilyen felhozatal még sosem volt
nov. 2
15:32
Mozgalmas napjai lesznek Trumpnak a G20-csúcson (Portfolio)
Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök. Ezt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai...
nov. 2
15:36
Továbbra is Andrej Babis a legnépszerűbb politikus Csehországban (Infostart)
Továbbra is Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom elnöke a legnépszerűbb politikus Csehországban - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken ismertette a STEM közvélemény-kutató intézet.
nov. 2
15:36
A forintba is belevettek Trumpék békülésének hírére (Portfolio)
Erősödéssel kezdett péntek reggel a forint a devizapiacon, a 322-es szintet közelíti fokozatosan az euró jegyzése. Közben a dollár piacán fordulatot látunk a nemrég megjelent munkaerő-piaci statisztikák után. Megint esik a dollár 2018.11.02...
nov. 2
15:36
Újra úton a Renault 118 éves Type C-je! (Autónavigátor)
Idén ünnepli 120. születésnapját a Renault, amit egy több országon átívelő ünnepségsorozattal tesz még emlékezetesebbé. Most Anglián a sor.
nov. 2
15:36
Óránként csak 50 ember mehet be – óriási tömeg a most záró Frida Kahlo-kiállításnál (SzMo)
Olyan sokan állnak sorba, hogy korlátozni kellett a bejutók számát. A kiállítás már csak pár napig látható.
nov. 2
15:39
Európai élgárda csaphat le a magyar futballistára (Sport365)
Komoly sanszot kapott a bizonyításra.
nov. 2
15:42
Meghívta Havannába Vlagyimir Putyint a kubai elnök (Infostart)
Kubai látogatásra hívta meg 2019-ben Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteken Moszkvában Miguel Díaz-Canel, a karibi kommunista szigetország állam- és minisztertanácsának elnöke.
nov. 2
15:42
Ismét ipari kémkedéssel vádolja Kínát az USA (HírTV)
A vád szerint üzleti titkokat loptak el az amerikai vállalattól, a Microntól.
nov. 2
15:48
Merkel az utolsó pillanatig hisz a Brexit-megállapodásban (Portfolio)
Az utolsó percig dolgozni fogunk, hogy megállapodásra jussunk a Brexit ügyében - mondta pénteken Varsóban Angela Merkel német kancellár. A politikus szerint tudják, hogy sokat kell még tenni az egyezségért, de továbbra is rendezett Brexitet...
nov. 2
15:48
Hosszú és tartalmas beszélgetésre készül Trump és Putyin (ATV)
Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.
nov. 2
15:48
Oké, nem szép dolog feldarabolni egy újságírót, de a szaúdiak fontos szövetségeseink (444.hu)
Netanjahu izraeli elnök és a reálpolitika.
nov. 2
15:48
Az emberek meg vannak győződve, hogy Kim Kardashian karját photoshopolták ezen a képen (Glamour)
Kellemetlen.
nov. 2
15:48
Soha ne idd ezt az italt, ha megfáztál! (Femcafe)
Tiltólistára tették a kutatók.
nov. 2
15:48
Egy német férfit lőttek meg vadászat közben (Hírklikk)
Vadászat közben meglőttek egy 58 éves német férfit Mezőörsnél.
nov. 2
15:50
Sokkoló: ilyen hatással van az agyadra a stressz (Femcafe)
Még egy jó ok, hogy elkerüld idegeskedést.
nov. 2
15:54
Kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak Egyiptomban (USAracing)
2017 májusában ugyanebben a térségben szintén zarándokok buszát vették célba szélsőségesek, akkor 28 halálos áldozat volt és több tucat sebesült.
nov. 2
16:00
Megbénították Pakisztánt az istenkáromlás miatt elítélt nő felmentése miatti tüntetések (ATV)
Megbénították Pakisztánt péntekre az istenkáromlás vádjával halálra ítélt keresztény nő szabadlábra helyezését elrendelő ítélet miatt harmadik napja tartó tüntetések.
nov. 2
16:00
Itt a figyelmeztetés: 50 ezres bírságot is fizethetnek a földtulajdonosok (Pénzcentrum)
A gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket szankciómentesen december 31-ig jelenthetik be, a határidő elmulasztása akár 20-50 ezer forintig terjedő bírsággal is járhat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági...
nov. 2
16:00
Nemzeti hívószavak Merztől (USAracing)
Alaposan felkorbácsolta az indulatokat Németországban Friedrich Merznek, a CDU/CSU parlamenti frakció korábbi vezetőjének potenciális visszatérése a nagypolitikába.
nov. 2
16:00
Nagyon menő: csúszdabusz a Várkert Bazárnál (SzMo)
Az Art Market kiállítási darabjára ugyan tilos felmászni, de ez alig valakit tart vissza attól, hogy kipróbálja.
nov. 2
16:02
Kovács István: a tőzsdespekulánst úgy fogadják Brüsszelben, mint egy herceget (USAracing)
Az egyik legbefolyásosabb EU-ban tevékenykedő lobbiszervezet az Open Society European Policy Institute, aki saját magát a Nyílt Társadalom Alapítványok „uniós szakpolitikai karjaként” határozza meg.
nov. 2
16:02
Három csatornát kódolatlanul nézhetsz egy hónapon keresztül (SzMo)
Premiereket is mutatnak ebben az időszakban.
nov. 2
16:06
Neymart hatéves börtön fenyegeti (Blikk)
Nagy bajban van a világ legdrágább futballistája, a Paris Saint-Germainben játszó Neymar (26). Akár hatéves börtönbüntetést is kaphat, ha a spanyol bíróság bűnösnek találja – csalás és korrupció miatt – a 2013-as Barcelonába igazolása kapcsán.
nov. 2
16:06
Változik a német belpolitika (HírTV)
Erről is szó lesz a Hír TV 17.30-kor kezdődő Európai híradó című műsorában.
nov. 2
16:06
Szabó Brigitta: Bármi áron (Tiszta Jövő)
Az étkezési utalványok esete nagyon szépen megmutatja, hogy a kormányzat miként kebelez be lépésről lépésre piacokat, miként alakítja át azokat úgy, hogy a Fidesz-közeli oligarchák és vállalkozások járjanak jól vele.
nov. 2
16:06
Kim Kardashian fehérneműs angyalként hódított Halloweenkor (SzMo)
A celebnő megint a maximumot hozta ki magából. De a nővérei és húga sem voltak kevésbé szexik ezen az estén.
nov. 2
16:08
Páva Adorján: Csalódottak uniója (Tiszta Jövő)
Egyszóval ma a Roexit esélye gyakorlatilag nulla.
nov. 2
16:12
18 ezer forint a rezsióradíj a szervizben, nem csoda ha emelkedik a Kgfb is (Biztosító Magazin)
Ma hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak.
nov. 2
16:12
Kasza Tibi elárulta, milyen frizurával szeretne szülni a felesége (SzMo)
Darai Andrea már most eldöntötte, hogy akar kinézni a szülőszobában.
nov. 2
16:18
Hátba lőtte társát a vadász Mezőörsnél (Blikk)
Egy 58 éves német férfit ért találat vadászat közben.
nov. 2
16:18
Óriási botrány lett a Bayern München egyik focistájának halloweeni fotójából (Blikk)
München ‒ Hatalmas vihart kavart a Bayern München egyik focistájának halloween alkalmából készített fotója.
nov. 2
16:18
Fellendült a piac: 2 milliónál kezdődik egy garázs Budapesten (ATV)
Fellendült a garázsok és gépkocsibeállók piaca a válság óta eltelt időszakban, az árak vidéken 1 millió, Budapesten 2 millió forintnál kezdődnek - közölte az Otthon Centrum pénteken közleményben az MTI-vel.
nov. 2
16:18
Újra megtörténik vele - Sylvester Stallone nem várt örömhírt jelentett be (Femcafe)
Megérkezett a hivatalos megerősítés.
nov. 2
16:18
#adnimenő - így segíthetsz online módon a hajléktalanoknak (SzMo)
Három lehetőség, amellyel lakást, ételt, vagy akár mentális támogatást lehet biztosítani a rászorulóknak.
nov. 2
16:24
Milák Kristóf: „Fantasztikus évem volt” (Blikk)
Milák Kristóf (18) nem unatkozott idén, az ember csak azon csodálkozik, miképpen fért bele ennyi minden az életébe.
nov. 2
16:24
Kilőtt Európa, mindenki a nagy megegyezésben bízik (Portfolio)
Délelőtt a kereskedelmi háború enyhülésével kapcsolatos hírekre erősödtek világszerte a részvénypiacok, majd a nap második felében az amerikai nyitást követően behúzták a féket. Tovább zuhan az Apple 2018.11.02 15:29A tegnap este...
nov. 2
16:24
Árulkodó fotók: Nicole Kidman felszabadultan örült Tom Cruise-zal való válása után (SzMo)
Nagyon megkönnyebült, miután kimondták a válást. Ezt a róla készült lesifotók is bizonyítják.
nov. 2
16:30
Három játékosától megvált a Dinamo Bucuresti a csíkszeredai vereség után (Infostart)
Három játékosától megvált pénteken a Dinamo Bucuresti labdarúgóklub azt követően, hogy csütörtök este nem sikerült kiharcolnia a negyeddöntőbe jutást a Román Kupában a harmadosztályú AFK Csíkszereda otthonában.

Keresés