Csak egy kattintás, és az addigi klaviatúrakattogás után már csak a néma csönd, a bannolás vagy a törlés marad hátra. Ha saját magad előtt is úriember akarsz maradni, ne tűnj el szó nélkül!
A pénzügyi garanciarendszer kiterjesztése esetén az OBA hatékony alapkezelő lehetne - mondta Windisch László az OBA alapításának 25. évfordulója alkalmából tartott eseményen. Ezzel értelmezésünk szerint arra utalt, az OBA kezelhetné...
A magyar lakosság körében nagy bizalomnak örvend az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), az emberek 82 százaléka bízik a szervezetben - derült ki a Nézőpont Intézet októberben készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét pénteken ismertették Budapesten.
17. alkalommal került megrendezésre az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, „Az Év Honlapja” pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett.
Elképesztő kilengéseket mutatott a földgáz tőzsdei jegyzése az utóbbi napokban. A szakértők az emelkedést még meg tudták magyarázni, de a zuhanás kapcsán már kevésbé meggyőzőek.
Használati cikkek előállítására alkalmas alapanyagot készít az indiai rizstermesztés melléktermékéből, a rizs szárából 2018 év végétől az IKEA - írja a Portfolio. A svéd lakberendezési vállalat az újítással a légszennyezési probléma megoldásához kíván hozzájárulni, ugyanis az általános indiai gyakorlat szerint a rizs visszamaradt szárát a betakarít
Horst Seehofer január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke - jelentette be a politikus pénteken. Közleményében kiemelte, hogy 2019-nek "a CSU megújulása évének" kell lennie, ezért január 19-re rendkívüli kongresszust...
Az E.ON-nál évtizedes hagyománya van az önkéntes munkának. A „kétkezi” segítség mellett évről évre megszervezik az „E.ON Pro bono” napot is, ahol szakértelmükkel segítenek az energiavállalat munkatársai. Az idei szakértő önkéntességi napon 5 szervezet hozott egy-egy olyan problémát, amelyek megoldásán E.ON-os önkéntesekkel szerettek volna együtt do
A Budapesti Nagybani Piacon a 45. héten a belpiaci 70 mm-nél nagyobb átmérőjű barna héjú vöröshagymát kilogrammonként 158 forintért, a tavalyi azonos heti árának több mint kétszereséért, a 40–70 mm átmérőjű lila héjút pedig 200 forintért értékesítették. A belpiaci dióbél 3450 forint/kilogramm ára 8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos hetit.
A krónikus fájdalom több mint 90 millió embert érint Európában. A felnőtt lakosság majdnem 20 százaléka számolt be hosszú távú fájdalom fennállásáról, ami komolyan befolyásolja az életminőségüket. A TENS (transzkután elektromos idegstimuláció) egy olyan klinikailag bizonyított technológia, mely az izmok és idegek stimulálásával nyújt segítséget a m
A nagybefektetőknek és a hálózati társaságoknak is vonzóvá kell tenni a megújuló alapú energiatermelést Kaderják Péter szerint, aki mielőbb lezárná a kötelező átvételi tarifa rendszerét.
A jövő útja áramot termel, elnyeli a zajt és elolvasztja a jeget. Köln közelében megnyitották Németország első ilyen, napelemes útját - írja a Piac és Profit.
A CEU, Balázs Péter volt külügyminiszter által vezetett kutatócsoportjának hallgatói vettek részt a Friedrich Ebert Stiftung által szervezett Trianon-szimuláción.
Az önvezető autókban is használt lézerszkennerekről, működési elvükről és a technológia számtalan alkalmazásáról beszélt az októberi Budapest Science Meetupon Leichner Dávid, az MTA SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium munkatársa - számol be a Qubit.
Igazságügyi orvosszakértő vizsgálja meg az előzetesben lévő, csengeri örökösként ismert Sz. Gáborné egészségi állapotát – tudta meg a Zoom.hu az asszony ügyvédjétől. Helmeczy László azt mondta, a jövő héten védence fizikai és lelki állapotát is felmérik, vagyis elmeorvos is megvizsgálja.
Andrej Babis cseh miniszterelnök fogadkozott a Facebook-profiljára pénteken kitett posztjában, hogy bírálói követelése ellenére soha nem fog lemondani önként, csak leváltani tudják. Andrej Babis ellen büntetőeljárást folytat a rendőrség...
Csütörtökön megműtötték Rajon Rondót, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán irányítójára legalább négy-öt hét kihagyás vár.
Több agglomerációs szektorban is 20 százalék feletti áremelkedést mért a Duna House 2018-ban, de akad olyan terület, ahol tavalyhoz képest 37 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Míg tavaly 250 ezer forint alatti átlagos négyzetméteráron is lehetett a főváros környékén ingatlant vásárolni, addig idén már 257-326 ezer forint között alakult ez
December közepén átalakulásának fontos mérföldkövéhez érkezik az Altera azt követően, hogy a Wallis autós cégcsoportja a vállalaton keresztül lép a Budapesti Értéktőzsdére. A társaság közgyűlésén több olyan fontos kérdésről...
Bár Theresa May brit kormányfő tegnap este magabiztosan azt mondta: ő csinálja végig a Brexit-folyamatot, ma már arról szólnak a hírek, hogy bőven összejött a szükséges számú szavazat ahhoz, hogy kezdeményezzék a párton belüli megbuktatását....
Szlovákia legmodernebb edzésközpontja jött létre, és „közép-európai szinten sem kell szégyenkezni miatta”. Az akadémiával a DAC-nak megvan az infrastrukturális háttere – mondta a tulajdonos.
Január óta október a második olyan hónap, amikor nem az ingatlanalapokból fogyott a legtöbb. Múlt hónapban ugyanis a pénzpiaci alapok nettó értékesítése tarolt, ezzel a kategória kijött az évek óta tartó negatív szériájából is....