Felavatták a világ eddigi legmagasabb szobrát Indiában, Gudzsarat tartományban. A Szardar Patel ügyvédet, függetlenségi hőst, India első belügyminiszterét ábrázoló alkotás 182 méter magas.
Égetőkemencére cserélte a lángossütőt a mindszenti Csernák Böbe. Harminc esztendeje dédelgetett álma vált valóra az 50 éves Csongrád megyei asszonynak, amikor arra jutott, hogy abbahagyja a lángossütést, és kitanulja az internetről a kerámiaszobrászat csínját-bínját – számolt be a Délmagyarország. Nem volt nehéz dolga, a kézügyességével és a k
Nem is hinnénk, mennyi munka van abban, hogy hétről-hétre élő adásba kerülhessen a Sztárban Sztár! A TV2 sikerműsora immáron a hatodik évadánál jár: mindezidáig 72 énekes és színész bújt összesen több mint ötszáz karakter bőrébe 2013 óta. A Ripost bejutott a kulisszák mögé.
A kormány módosítani készül a civiltörvényt - tudta meg az atv.hu. A javaslatból az egyelőre az nem látszik, hogy a Brüsszel által kifogásolt Stop Soros passzusokat korrigálnák. Viszont felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben szabályozza a nem költségvetési pénzek elosztásának döntési szabályait. A jövőben a civil szervezetek a mostani duplá
A művészjáradék mintájára a tudományos járadékot is be akarja vezetni a kormány - tudta meg az atv.hu. Tudományos járadékra a 65.életévét betöltött Széchenyi-díjasok lesznek jogosultak januártól, a járadék összege a mostani számítások szerint 121.125 forint lenne havonta.
Talponálló kocsmákká, alkohol kiadóegységekké változott a nemzeti dohányboltok egy része; totális káosz a hulladékszállításban; Makai Viki, az ultrafutó, akit egy férfi megvert és meg akart erőszakolni. Ezek és más érdekes témák a Heti Napló Sváby Andrással legújabb adásában vasárnap, este 19:00-tól.
Országszerte számos megemlékezést, koszorúzást, mécsesgyújtást tartanak ma az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon.
A közel 350 ezer lakosú erdélyi település polgármesteri hivatala hamarosan versenytárgyalást hirdet az egykori kincses várost átszelő metróvonal elő-megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 155,21 ponton zárt szerdán, 1217,60 ponttal, 3,39 százalékkal emelkedett az előző heti záróértékéhez képest.
Vasárnap is marad a meleg időjárás, ám a Nyugat-Dunántúlon több megyében is a tartós köd és az utána maradó felhők hűthetik le a hőmérsékletet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint anticiklon alakítja időjárásunkat vasárnap is. Az ország nagy részén folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő sok napsütéssel, ugyanakkor a Nyugat
Háromezer forintot kért az intézmény a szülőszobába belépő hozzátartozóktól arra hivatkozva, hogy fedezniük kell a védőruha árát. Az Európai Roma Jogok Központja szerint ez a szokatlan eljárás jogsértő. Pereltek és győztek: a bíróság első fokon 5 millió forintra bírságolta a kórházat.
Komoly kockázat a cégek életében a generációváltás, pedig hamarosan magyar családi vállalkozások tömege néz szembe vele. A többség szinte teljesen felkészületlenül.
Országszerte számos megemlékezést, koszorúzást, mécsesgyújtást tartanak ma az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon.
Liu Shaoang a pénteki esése nyomán 500 méteren reményfutamra kényszerült, szombaton onnan küzdötte el magát egészen a döntőig, ahol ezüstérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók Calgaryban zajló világkupa-idénynyitóján.
Az állami kukaholding bevonta a Zöld Híd Kft. engedélyét, mivel a cég a héten felfüggesztette a szemétszállítást anyagi okokra hivatkozva, és a katasztrófavédelemnek kellett intézkednie, hogy elvigyék a szemetet Pest és Nógrád megye...
Tűz és víz Barbra Streisand és a férje, James Brolin, házasságuk mégis tökéletesen működik. A veszekedésen túl ebbe az is belejátszhat, hogy a sztárpár túl a hetedik ikszen is dolgozik.
Katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 62. évfordulóján, vasárnap reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad a nemzet