Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.
Szeptemberben a vállalatok 122 milliárd forint hitelt vetek fel a belföldi hitelintézetektől és betétállományukból is 158 millió forintnyit vettek ki. A betétkivonásra január óta először volt példa és akkor is jóval kevesebbet, 25 milliárd forintot tett ki. A kilencedik hónap végén a nempénzügyi vállalatok hitelállománya ezzel 7317 milliárd forintr
Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki - összegezte az idei parlagfűszezont a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn Budapesten.
Se éjjele, se nappala a Baranya megyei Majson élő Papp családnak: Papp Erikának (17) pénteken veszett nyoma, azóta semmit nem tudnak a tinédzserről, akit mintha a föld nyelt volna el!
Mindhárom érintett ország versenyhivatala jóváhagyta a Karlovarské minerální vody (Kmv) számára az amerikai PepsiCo magyar leányvállalatának felvásárlását, illetve a cseh valamint szlovák érdekeltségeinek átvételét - közölte a Kmv és a tulajdonában lévő Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. közös közleményben hétfőn az MTI-vel.
Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pattanásig feszült hangulatban vágott neki a TV2-n futó A legbátrabb páros mai, 10 millió forintról döntő fináléjának Pintér Tibor (44) és barátnője, Frida (21). Úgy tűnt, a máltai forgatás teljesen kikészíti a fiatal lányt.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi (54) kis túlzással az utcáról került az NB I-ben szereplő Honvéd csapatához. A szakember a héten megjelenő, Marco Rossi – Olasz meló Magyarországon című könyvében mesél arról, hogy kispesti munkája előtt azon is megfordult a fejében, hogy felhagy az edzősködéssel.
Az elmúlt évek fogyasztóvédelmi ellenőrzései 54 százalékról 15 százalékra szorították vissza az e-kereskedelemben tapasztalt jogsértések arányát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Jövőre június 11. és 16. között rendezik a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amely a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában is szerepel, s ismét 2.1-es kategóriájú viadal lesz.
Fekete burkolatával, valamint meleg színekben úszó, minimalista belső terével a Kawartha Lake-i ház igazi kabinélménnyel vár téged a hólepte kanadai tájon.
Az univerzum egyik legrégibb csillagát fedezhették fel ausztrál csillagászok: a csillag szinte teljes egészében az ősrobbanás által képződött anyagokból áll.
Úgy tűnik, még külföldre sem tud egymás nélkül elmenni az ATV Start műsorvezető párosa. Kárász Róbert és Bombera Krisztina egészen véletlenül ugyanazon a napon, sőt, ugyanazzal a géppel utazott Barcelonába, és ha ez még nem lenne elég, ugyanakkor is jöttek vissza. És ez becsszóra nem volt megbeszélve!
12 éves lányom az utóbbi időben folyamatosan aggódik valami miatt, attól fél, hogy meg fog halni, pedig teljesen egészséges. Minden éjszaka felébred, megkérdi, hány óra van. Attól fél, hogy egy bizonyos tekercs vagy örvénylő valami beszippantja. - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Huszonegy induló zenekar kapott támogatást az NKA Hangfoglaló Program új, immár ötödik évada első alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére két-kétmillió forintot fordíthatnak.
Dupla pénzzel ösztönzi a kormány novembertől a közmunkásokat az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre. Az intézkedéssel csak az a probléma, hogy pont ott nem segít igazán, ahol kellene.
Végleg megszűnt a munka és a magánélet közti egyensúly, ne is keressük tovább. Inkább fogadjuk el a tényt és engedjük el a bűntudatot, amit az otthoni munkavégzés miatt érzünk és próbáljunk meg a lehető leghosszabb ideig fókuszálni...
Hiába a rengeteg SUV, nehéz közöttük olyan példányra bukkanni, amely szívfájdalom nélkül befogható mezőgazdasági, erdészeti és hasonló munkákra. Sőt, ilyesmire csak a valódi terepjárókat érdemes választani. De mit kaphatunk másfél millió forintos határig?
A sportnak megvan az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa a világot, és jelentőségteljes kapcsolatot alakítson ki a márkák és a szurkolók között. A sportolók az élmény és a sikerek kulcsai A sportesemények és -versenyek mellett a sportiparág legjövedelmezőbb termékei, vagy ha úgy tetszik, befektetései kétségkívül a sportklubok, -egyesületek és a támo
Lassan tizenöt éve, hogy az Európai Unió történetének legnagyobb bővítése megtörtént, amikor Magyarország is csatlakozott a közösséghez. Ugyanakkor az EU keleti tagállamai napjainkban inkább kelet felé tekintenek, Oroszországgal...
Október utolsó napjai ismételten az új típusú kommunikáció jegyében teltek és mert ez kedvező kilátásokkal kecsegtetett némileg tudtak emelkedni az árak.
Az 1875-től a szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae Fitch) (1. kép) tíz év alatt tönkre tette a kötött talajokon lévő szőlőültetvényeket. A leghatékonyabb védekezésnek bizonyult ellene az oltvány alkalmazása.
Folyamatosan az összeomlással küzd a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - mondta Pócza István, a Századvég vezető kutatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az írónő gyakran látott a belvárosban 18 év alatti lányokat, akik magukat kínálták. Valós történeteken alapuló regényt írt, hogy így jusson el a segítség az érintettekhez.
Luigi di Maio, aki egyben a kormánykoalíciót alkotó Öt Csillag Mozgalom vezetője azt közölte, hogy Trumpot kell követni a költekezésben. Az eurózóna vezetőit nem hatotta meg ez a populáris fázis, mivel ők nem óhajtják állni a számlát az olaszok helyett. Felsorakoztak az Európai Bizottság mögött: új olasz költségvetés kell.
Úgy tűnik, hogy a kormány szeretné "megspórolni" a CEU-megállapodást. Egy magas rangú forrás viszont az atv.hu-nak azt mondta: biztos benne, hogy a CEU-n a képzések elérhetőek lesznek jövőre is. A kulcs az Oktatási Hivatal, de akkor, ha a CEU számára a feltételek teljesítésére vonatkozó határidőket megváltoztatják - ennek egyelőre nincs jele -, vag
A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.
A négyéves amerikai elnöki ciklus félidejében sorra kerülő, Donald Trump eddigi hivatali tevékenységét értékelő és a második két évet befolyásoló kongresszusi választásokat tartanak ma az Egyesült Államokban. Teljesen megújítják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és újraválasztják a szenátus tagjainak kevesebb, mint a felét, a 100 szenátor közül
Büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a két ország közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában – mondta a kormányfő.
Az abzug,hu adta hírül, hogy elsőfokon elmarasztalta a bíróság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházat, mert az intézmény aránytalanul sok pénzt kért a védőöltözetért, amelyet a vajúdó nők kísérőinek kötelező felvenniük a szülőszobába lépés előtt.
Az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) Észak-Amerika keleti és középső részén, Ontariótól Floridáig általánosan elterjedt rovarfaj, amely rendszertanilag a Hemiptera rendbe, a lepkekabócák családjába (Flatidae) tartozik. Eredeti elterjedési területén a fajt citruskabócának nevezik.