2018. november 6. kedd

nov. 6
9:21
Forradalom a magyar borászatban (Infostart)
Zöld forradalom indult a szőlész-borász ágazatban, mert egyre nagyobb az igény a környezetkímélő technológiák alkalmazására - mondta az InfoRádiónak az Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a Második Országos Szőlész-Borász Konferencia után.
nov. 6
9:21
Már sejthetjük, hány lakás épül az idén (Portfolio)
Az idén a harmadik negyedévben ugyanannyi lakásépítési engedélyt adtak be, mint egy évvel korábban, és 24%-kal több lakást adtak át - derül ki a mai KSH adatokból. Az adatok vegyesnek tekinthetők, hiszen az előző negyedévi romlás megállt...
nov. 6
9:21
Európai hadsereg létrehozását javasolta Macron (ATV)
Európai hadsereg létrehozását javasolta Emmanuel Macron francia elnök az Europe 1 francia rádióadónak adott keddi interjújában.
nov. 6
9:21
Cápa végzett egy úszóval Ausztráliában (444.hu)
Rövid időn belül ez volt a harmadik támadás ugyanazon a strandon.
nov. 6
9:23
Európai hadsereget állítana fel Macron (Portfolio)
Európai hadsereg létrehozását javasolta Emmanuel Macron francia elnök az Europe 1 francia rádióadónak adott keddi interjújában. A francia államfő szerint valódi európai hadsereg nélkül nem lehet megvédeni az európaiakat, akik szerinte...
nov. 6
9:27
Hiperloop: Elon Musk szuperalagútja (HírTV)
A Tesla vezetője bemutatta a városi közlekedést forradalmasító fejlesztését, az úgynevezett alagutat.
nov. 6
9:27
Emelkedéssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a piaci szereplők kivártak az amerikai időközi választások felé közeledve, a Dow 0,8, az S&P500 0,6 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq mérsékelt mínuszban...
nov. 6
9:27
Több orosz gázt vesz Ausztria (NRGreport)
Növeli gázszállításait Ausztriába a Gazprom, az osztrák állami OMV olajtársaság és az orosz cég megállapodása szerint a meglévő gázszállítási szerződés teljes időtartamára évi egymilliárd köbméterrel, 20 százalékkal emelik meg a mennyiséget.
nov. 6
9:27
Felpörögtek az események: megvolt az első helikopterezés és az első csók is a villában (SzMo)
VV Krisztián és VV Cintike romantikus pillanatoknak adták át magukat, a kamera sem zavarta őket.
nov. 6
9:29
Bajban az arany - Leghűségesebb vásárlóit veszítheti el a szigorúbb szabályok miatt (Portfolio)
Egyre csökken a kereslet az arany iránt a világ legnagyobb aranyfogyasztójának számító Indiában, a különböző adópolitikai és egyéb gazdasági intézkedések miatt az elemzők arra számítanak, hogy ez a trend nem fog érdemben változni...
nov. 6
9:33
Pár fokos lehűlést hoz a hét (Háziállat)
Párás, ködös reggelekre lehet számítani, délutánonként napos, nagyrészt csapadékmentes idő ígérkezik.
nov. 6
9:33
Ungár Péter az Országgyűlés elé terjeszti az Európai Néppárt demokráciáról szóló határozati javaslatát (Igényesférfi.hu)
Az LMP évek óta hangsúlyozza, hogy a kormányfőnek színt kell vallania a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatban – írják.
nov. 6
9:39
A Kost komoly bélpanasz dönti ágynak, az Ikrek a legváratlanabb helyzetekben ájul el, de a Skorpió bármilyen betegségére most megoldást találhat (Blikk)
Heti egészséghoroszkóp.
nov. 6
9:39
A lakosokkal szállítatnák el a szemetet? Megszólalt a katasztrófavédelem (ATV)
A katasztrófavédelem október vége óta fennakadások nélkül irányítja és szervezi Pest és Nógrád megye 116 településén a hulladékszállítást, a tevékenység végzésére kötelezett cégek alkalmazottaival és eszközeivel - írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.
nov. 6
9:39
Rekord eredményekre emelkedik a Shell (NRGreport)
Emelkedik a Shell részvény árfolyama hétfőn, miután a társaság az elmúlt négy év legmagasabb nyereségét érte el 2018 harmadik negyedévében, jelentős részben az olajárak emelkedésének köszönhetően - írja a Portfolio.
nov. 6
9:41
Egy fiatal nő vallomása: két évig félrediagnosztizáltak, aztán derült ki, hogy nyirokrákom van (Blikk)
Egészen mást hittek a hasfájásáról.
nov. 6
9:42
Pont két hetünk van még, aztán óriásit változik az időjárás (Blikk)
Még mindig nincs vége!
nov. 6
9:43
Ez az anya 50 kilót fogyott, hogy beleférjen az esküvői ruhájába. Mutatjuk, hogyan! (Blikk)
8 hónap alatt adta le a felesleget.
nov. 6
9:45
28 százalékkal több új lakást adtak át (Menedzsment Fórum)
Darabszámra több mint tízezres a növekedés az első három negyedévben.
nov. 6
9:45
Mustgázmérgezés - A borospincék veszélye (WebBeteg)
Főként a szüret utáni időszakban emelkedik jelentősen a mustgázmérgezés (szén-dioxid-mérgezés) veszélye. A közhiedelemmel ellentétben, ha a kézben tartott gyertya lángja nem alszik el, az sem garancia arra, hogy nincs a pincében halálos koncentrációjú mustgáz.
nov. 6
9:45
Tenisz: szomorú döntést hozott a világsztár (Sport365)
Rafael Nadal drukkerei nem örülhetnek.
nov. 6
9:45
Végre elkészült Kim Dzsong Un hivatalos portréja (444.hu)
Vidámra sikerült.
nov. 6
9:45
Idén is megnyílt Budapest legmagasabb korcsolyapályája (Márkamonitor)
A tavalyi év mindent elsöprő sikerei után november 1-jén újra megnyitotta kapuit a főváros legegyedibb panorámájával rendelkező jégpályája a Hotel President tetején. A szálloda már a hosszú hétvégén forró italokkal, gőzgombóccal várta vendégeket, akik egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhattak. Az V. kerületi Hold utcában található Hotel President
nov. 6
9:47
115 gyanús profilt törölt a Facebook és az Instagram az amerikai félidős választások miatt (Menedzsment Fórum)
Valószínűleg külföldi szervezetekhez köthető fiókok voltak.
nov. 6
9:51
Rossz levegő: veszélyben gyerekek és idősek is (Háziállat)
Rossz a levegő minősége többfelé az országban. Tucatnyi településen mértek az elmúlt napokban magas porkoncentrációt, ami veszélyes lehet a gyerekekre, az idősekre és a krónikus betegekre. A nyugodt őszi idő a következő napokban is marad, ezért tovább romolhat a levegő minősége.
nov. 6
9:57
Emelkedéssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Vegyesen zárták a keddi kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután a piaci szereplok kivártak az amerikai időközi választások felé közeledve, az irányadó európai részvényindexek esnek ma, míg a magyar tőzsde a jelentős hétfői emelkedése...
nov. 6
9:57
Már látszik, mikor romlik el végleg az idő (Háziállat)
A következő napokban nem várható jelentős változás az időjárásban, marad a tavaszias, 20 fok körüli meleg, a 30 napos előrejelzésben már látható azért, mikor kell elővenni a nagykabátokat.
nov. 6
9:57
Rihanna kitálalt: Szerinte mindenkinek így kéne sminkelnie (Femcafe)
Ezeket tanácsolja nekünk az énekesnő.
nov. 6
9:59
Nagy sztorik formálják át az energiaszektort (Portfolio)
Az energiaszektorban több olyan nagy, pozitív irányú átalakulási sztori is van jelenleg, amelyek befektetői szempontból is izgalmasak lehetnek. A mostani változásokat meghatározó nagy pillérek: a megújulók terjedése, az elektromobilitás...
nov. 6
10:01
Változás a SZÉP-kártyánál: mit tegyen a dolgozó és a munkaadó? (Portfolio)
Fontos változás előtt áll a hazai cafeteria rendszer. 2019-től a SZÉP-kártya kivételével az összes cafeteria elem bérként adózik - még az Erzsébet-utalvány vagy az utazási támogatás is. A SZÉP-kártyásoknak viszont van tennivalójuk:...
nov. 6
10:03
Mennyi sört iszik a magyar? - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
egy főre jutó sörfogyasztás; Magyarország; fő/liter/év
nov. 6
10:03
Molnár Andi bombaformában van, és el is árulta, hogy csinálja (Joy)
Vajon mivel foglalatoskodik mostanában a csodaszép táncosnő, Molnár Andi? Elárulta, és azt is, hogy mivel őrzi meg bomba alakját.
nov. 6
10:09
Spéder Zsolt: a kétkeresős családban több a gyermek (Infostart)
A magyar népesség harmada fogalmaz meg kettős elvárást a férfiakkal szemben, egyötödük pedig azt vallja, hogy a férfi dolga kizárólag a biztonság megteremtése - fogalmazott az InfoRádióban Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
nov. 6
10:09
Rendőrök élesztettek újra egy nőt a Xi. kerületi szállón (ATV)
A XI. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a Police Medic képzésen tanultak szerint újraélesztettek egy asszonyt.
nov. 6
10:09
Botrány a Sztárban sztár műsorában: reagált a TV2, miután kiborult a zsűri (SzMo)
Freddie egy olyan dallal verte ki a biztosítékot, ami alatt háttérként eltűnt gyerekek fotóit vetítették ki.
nov. 6
10:09
Már nem érződik a madárinfluenza hatása, nincs hiány libából sem a piacon (Agrofórum)
Széles kínálatból válogathatnak a Márton-napi libasült kedvelői, ráadásul drágulástól sem kell tartani az ünnepi időszakot megelőzően. A madárinfluenza hatása mára végérvényesen eltűnt a piac­ról, így a libamáj is olcsóbb lett a tavalyi jelentős drágulás után - írja a Magyar Idők.
nov. 6
10:15
PM: folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése (Infostart)
Folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése az idei év első három negyedévében is, amihez jelentősen hozzájárult a kormány otthonteremtési programja - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel a legfrissebb statisztikai adatokról kedden.
nov. 6
10:15
Robbanás a piacon - elkészült rengeteg új lakás (Privátbankár)
Az idei év első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
nov. 6
10:15
Az olasz divatkamara mentorálja a magyar tervezőket (Glamour)
A világ minden tájáról érkeztek vendégek.
nov. 6
10:21
Magyarországon rendezik a 2022-es karate-világbajnokságot (ATV)
Magyarország adhat otthont a 2022-es karate-világbajnokságnak.
nov. 6
10:21
A forradalom zenéje és a zene forradalma (autopro)
Izgalmas és nem kevésbé aktuális esemény helyszíne lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem impozáns főépülete, a legendás Ludovika Széchenyi díszterme szerda este fél hétkor.
nov. 6
10:21
Nyolcszáz éves Krisztus került elő a padló alól (HírTV)
Mindössze 50 úgynevezett Limoges-ból származó leletről tudni Magyarországon.
nov. 6
10:27
Pénzügyi tárca: folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése (AQUA)
A csok kiterjesztése és az igénybevétel könnyítése még inkább elősegíti, hogy a gyermeket nevelő családoknak saját otthonuk legyen.
nov. 6
10:33
Addig marad egy orvos Magyarországon, amíg legálisan pénzt kereshet másodállásban (Portfolio)
A 2019-ben életbe lépő, vállalati egészségbiztosításokra vonatkozó új adószabályok megakasztják a magánegészségügyi piac növekedési ütemét, a betegek magánbiztosítás hiányában pedig visszaáramlanak az amúgy is túlterhelt közegészségügybe...
nov. 6
10:33
Sallóiék a siker küszöbén (Azenpenzem)
Az észak-amerikai profi futball-liga (MLS) Nyugati főcsoportját megnyerte a csapat, így csak az elődöntőben csatlakozott a rájátszás mezőnyéhez.
nov. 6
10:33
Pamela Anderson keményen nekiment a Me Too mozgalomnak (Femcafe)
A Baywatch egykori szereplője nincs oda a Me Too mozgalomért.
nov. 6
10:33
Az Év Zöld Nyomdái között a Central Dabasi Nyomda Zrt. (Márkamonitor)
Egyre ökotudatosabbak a hazai papír- és nyomdaipar szereplői – derült ki a Green Printworld Award (GPwA) nyolcadik díjátadóján. Magyarország egyetlen papír- és nyomdaipari zöld megmérettetése 2011 óta ismeri el a szigorú környezetvédelmi kritériumoknak megfelelő papír-, nyomda- és csomagolóanyag-gyártó vállalatokat. A 2018-as díjátadón a Central Da
nov. 6
10:33
Meghalt az életmentő magyar hajléktalan, aki egy angol város kedvence volt (SzMo)
A helyi lap szerint a férfi egy két lábon járó városi intézménynek, sőt attrakciónak számított.
nov. 6
10:39
Budapest nyerte a 2022-es karatevébé rendezését (Menedzsment Fórum)
A döntőbizottság egyhangúan voksolt a magyar fővárosra.
nov. 6
10:39
Megtartotta a forint az ünnepi nyereséget (Privátbankár)
A múlt csütörtöki és pénteki erősödés után kedden reggel stabil volt a forint, a hazai börzén a tegnapi nagy vágta után kisebb korrekció mutatkozik, a Mol és a Richter gyengül. Az amerikai tőzsdeindexek a nagy felpattanás ellenére a kritikus szint alatt maradtak, ismét tankönyvi mozgást produkált az Amazon.

Keresés