Donald Trump amerikai elnök azt mondta: akár 15 ezer katonát is küldhet az Egyesült Államok déli határaihoz a Közép-Amerika felől közeledő migránskaravánok miatt.
Meghatóan ünnepelte pályafutása legjobb mérkőzését Derrick Rose (30), az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves irányítója.
Az eddigi vizsgálatok szerint női csontvázat találtak a Vatikán római nagykövetségén hétfőn. Azonnal megindultak a találgatások, hogy egy 35 éve eltűnt tinédzserlány maradványaira bukkantak-e rá. A lány apja vatikáni alkalmazott volt. Szinte vele egyszerre tűnt el egy másik olasz lány is, akit egy vatikáni biztonsági emberrel láttak utoljára. Továb
Tovább terjed Romániában az afrikai sertéspestis (ASP), a héten az olténiai Dolj megyében is megjelent a kór, ahol az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen.
Sokat kellett rá várni, de végre megszületett a döntés a labdarúgó-NB I 8. fordulójában lejátszott Puskás Akadémia–Vidi mérkőzés után történt balhé kapcsán. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) 45 nappal a találkozó után hozott meg egy igazán nevetséges ítéletet az év legnagyobb focibalhéjáról.
Nem veszítette el emlékezetét az az olasz férfi, aki az edinburghi katedrálisban lett rosszul. Egy tarthatatlan helyzet vitte rá a csalásra, ami ott kezdődött, hogy ki nem állhatta zsarnokoskodó anyósát.
A vese a hasüregben a hátsó hasfalhoz rögzített, bab alakú, egy-egy ököl nagyságú páros szerv. Lebenyei a sérülésektől védve, az alsó bordák alatt, az ágyéki gerinc két oldalán találhatók. A vese létfontosságú szerepet játszik az anyagcsere során keletkező salakanyagok kiválasztásában és kiürítésében, továbbá a testnedvek összetételének szabályozás
Az olasz ügyészség szerint a belügyminiszter büntetőjogi szempontból "felülbírálhatatlan" politikai döntést hozott, amikor nem engedélyezte, hogy az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóján tartózkodó 177 migráns leszálljon a szicíliai Catania kikötőjében.
November első hétvégéjén is 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Emellett esőre, de napsütésre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek. Pénteken kezdetben erősen és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek, majd a déli ór
November első hétvégéjén is 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Emellett esőre, de napsütésre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Bár továbbra is nagy a csend a Forma-1-es legenda állapotáról, Michael Schumacher egyik barátja mégis elárult néhány dolgot a világbajnok mostani helyzetéről.
A luxusfeleség kisebbik gyermeke egy igazán boldog kisfiú: Vasvári Vivien elképesztően édes videót posztolt a kis Edwardról, aki teljesen a rajongók szívébe lopta magát imádnivaló mosolyával.
Tovább terjed Romániában az afrikai sertéspestis (ASP), a héten az olténiai Dolj megyében is megjelent a kór, ahol az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen.
Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös nyugdíjpénztára parkolóházat építtet a kolozsvári Házsongárdi temető bejáratához, a kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a temetőbejárat környékének a részletes területrendezési tervét, amely az építési engedély kibocsátásához szükséges.
Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Ankarában az MTI-nek, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt.
Az elnök kifejtette: a legjobb, ha a migránskaraván tagjai visszafordulnak, mert – ahogyan fogalmazott – „csak vesztegetik az idejüket”, az országba nem léphetnek be.
60 cm friss hó hullott az elmúlt napokban Svájc egyik ismert síterepén, a Négy-Völgyhöz tartozó Verbier hegyeiben. Bár a síterep többek között a pályán kívüli síelők Mekkája, nekik még egy kicsit várni kell, de a lehullott hómennyiség ahhoz már elég, hogy egy pályát előkészítsenek.
Vasárnap a hatalmas havazás és az erős szél miatt törölni kellett a férfiak idénynyitó versenyét a tiroli Sölden gleccserén. Mivel idén megváltozott a Nemzetközi Sí Szövetség szabályzata, így most már lehetséges a szezon első versenyének pótlása, amelyre december 20-án Saalbachban kerül sor.
Sokan nem tudják, hogy a havivérzés fontos egészségügyi jelzőlámpaként működik. Ha figyelsz, akkor sokat megtudhatsz jelenlegi egészségügyi állapotodról!