2018. november 9. péntek

nov. 9
2:03
A következő években lassulhat a gazdasági növekedés (ProfitLine)
A Raiffeisen Bank elemzői a következő években a gazdasági növekedés lassulásával számolnak: míg az idén várakozásuk szerint a GDP bővülési üteme meghaladja majd a 4 százalékot, jövőre ez szám 3,5 százalékra, 2020-ra pedig 2,0 százalék feletti értékre mérséklődik - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője csütörtökön Budapesten sajtótájéko
nov. 9
2:33
A visszafogott járműgyártás miatt lett gyengébb az ipari teljesítmény (ProfitLine)
A visszafogottabb járműgyártás okozhatta az ipar gyengébb teljesítményét szeptemberben az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
nov. 9
2:51
Svájc: 12 ezer ingyenes heti bérlet gyerekeknek (Síelők)
A magyar családok is pályázhatnak az ingyenes svájci gyermekbérletekre. 45 svájci síterep összesen 12.770 darab hatnapos síbérletet sorsol ki december 2-ig. Az egyetlen feltétel a gyerekek esetében a korhatár. Maximum 12 éves korig érvényes a bérlet!
nov. 9
3:03
Ingatlanpiac Sopronban - minden hely elkelt (ProfitLine)
Sopronban és vonzáskörzetében nagyszabású fejlesztések kezdődhetnek, ha megvalósul az a kormányzati elképzelés, amely több százmilliárd forintot különít el útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari park kialakítására és a Fertő-tó turisztikai vonzerejének növelésére is. A fejlesztési tervek minden bizonnyal jótékonyan hatnak majd a város i
nov. 9
3:09
Felrobbant az áram ára (NRGreport)
2018-ban minden drágul az európai energiapiacon: a kvóta, az áram, a gáz, ezért Magyarországon nehezebb finanszírozni a rezsicsökkentést. Még az inflációs célok is veszélybe kerülhetnek, viszont akár kialakulhat egy olyan árkörnyezet is, amely megtérülővé teheti Paks 2 megépítését - véli az Index.hu.
nov. 9
3:27
Szívszorító: családi tragédia után alakult az x-faktoros csapat (Blikk)
Az X-Faktor egyik legtehetségesebb csapata a Helo Zep! Dávid (30), Miki (29) és Zsolt (29) már nyolc éve zenélnek együtt, és ugyan a srácok mosolygósnak tűnnek, mindegyikük múltja rejt tragédiákat.
nov. 9
3:33
Új légitársaság Budapesten: megérkezett a JOON (ProfitLine)
Az október 28-i csendes start után november 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre. Az ünnepélyes járatindításon a francia nagykövet mellett részt vett az Air France KLM regionális vezérigazgatója, a Budapest Airport vezérigazgatója és a JOON vezé
nov. 9
3:45
Elég félelmetes lehet éjszaka rábukkanni erre az erdei kabinra, pedig belül meleg és nyugalommal teli (Player)
A Cerna Voda egy hegyi menedékház, amely Csehországban található az Óriás-hegység (Krkonoše) lábánál.
nov. 9
3:57
Visszafogná az olajtermelést Oroszország és Szaúd-Arábia (NRGreport)
A keddi újabb nagy esést követően szerdán emelkednek az árfolyamok a nemzetközi olajpiacon. Az árak kéthónapos mélypontról emelkednek azután, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Oroszország és Szaúd-Arábia a kitermelés 2019-es csökkentésének lehetőségéről egyeztet - írja a Portfolio.
nov. 9
4:09
Indokolatlanul elfárad az edzések után? - Mi lehet az oka? (WebBeteg)
Mi lehet az oka annak, ha edzés után indokolatlanul fáradtnak érzi magát? Esetleg betegség is állhat a háttérben!
nov. 9
4:09
Mínusz és plusz a magyar ipartól (ProfitLine)
Továbbra is változékonyan teljesít az ipar. Szeptemberben éves szinten ugyan nőtt a termelés a korrigált adatok szerint, havi szinten azonban csökkent. Az idén és jövőre egyaránt 4 százalék körüli bővüléssel lehet számolni.
nov. 9
4:27
Döbbenetes sudoku-rekord egy fiatal lánytól (Infostart)
Új világcsúcsot állított fel a Prágában rendezett sudoku-világbajnokságon a 14 éves Vang Si-jao, a kínai lány 54,44 másodperc alatt oldott meg egy 9x9 négyzetrácsos feladatot.
nov. 9
4:33
Waberers: Mire számíthatunk? (ProfitLine)
A Waberer’s péntek este piaczárás után publikálja harmadik negyedéves eredményét, amelyben enyhe profitbővülést mutathat fel a második negyedévhez képest.
nov. 9
4:48
Pénteki sport: Brazíliában a Forma-1 (Sport365)
Kiemelt focibajnokságokban is lesznek meccsek.
nov. 9
4:57
Kiderült, hogy mikor törlik el az óraátállítást (Infostart)
Az Európai Bizottság eredeti javaslatával szemben jövőre még nem törlik el a nyári és téli időszámítás közötti váltást, erre csak 2021-ben kerül majd sor.
nov. 9
5:03
Számítógép előtt ülve is hajlamosak vagyunk kizsákmányolni magunkat (ProfitLine)
A nagyobb cégek már jobban törődnek a munkavállalóik egészségével, de akik vállalkozóként saját alkalmazottjuk, azok hajlamosak kizsákmányolni magukat, hiszen előírások és figyelmeztetések híján, kevésbé figyelnek oda az egészségük megőrzésére és általánosan kijelenthető, hogy nincsenek tisztában a negatív következményekkel. Ezt a Szemfüles Kft. eg
nov. 9
5:15
Új állampapír érkezik (Infostart)
Nemzeti érdeknek nevezte a társadalom pénzügyi tudatosságának növelését a pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián. Az is kiderült, hogy a lakosság öngondoskodása második éve csökken, a lakosság nagy része inkább a mának él. A lakás-takarékpénztárak nagyot mentek az állami támogatás megszüntetése előtti utolsó két nap.
nov. 9
5:15
Jövő hét közepéig tart a szokásosnál enyhébb idő (Háziállat)
A következő napokban még komolyabb változástól nem kell tartanunk időjárásunkban, majd a jövő hét második felében érkező hidegfront hozhat több fokos lehűlést.
nov. 9
5:21
Putyin lassan lenyomja Orbán népszerűségét Magyarországon (ATV)
A magyarok csaknem negyede az Európai Unió mellet szavazna egy eseteleges népszavazáson, mégis nagyra tartják Vlagyimir Putyin politikáját – mások mellett erre is felhívta a figyelmet egy, a Társadalmi Riport legújabb kiadványában megjelent tanulmány. Nem véletlen, hogy az orosz elnök népszerűsége Orbán Viktoréval vetekszik a magyarok körében. A Ny
nov. 9
5:27
Íme az Európának szánt villanykamion, ami már teljesen önvezető (NRGreport)
Ez a nyerges vontató a Tesla elektromos kamionjától eltérően nem akkumulátorból, hanem hidrogénből nyeri az energiát - számol be a hvg.hu.
nov. 9
5:29
Megint előznek a szlovákok, nagy terveik vannak (NRGreport)
Igaz, hogy súlyos botrányok kísérik a mohi atomerőmű két új blokkjának építését, de ha üzembe lépnek a reaktorok, akkor Szlovákia áramexportőrré válhat a régióban - írja a Napi.hu múlt héten.
nov. 9
5:33
Kétségbeejtő adatok a magyar rákbetegségekről (Infostart)
Magyarországon évente 63-66 ezer új rákbeteget diagnosztizálnak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke, Pajkos Gábor.
nov. 9
5:33
Ezek mind növelhetik a nőknél a szívroham kockázatát (ProfitLine)
A dohányzás, a cukorbaj és a magas vérnyomás a nőknél jobban emeli a szívroham kockázatát, mint a férfiaknál - állapította meg az Oxfordi Egyetem új kutatása.
nov. 9
5:33
Erre a csalásra sokan felülhetnek: milliókat bukhatnak a naiv lakásvásárlók (Pénzcentrum)
Egyes ingatlanhirdetések szerint akár fél áron is vásárolhatunk magunknak budai lakást, vagyis pontosabban egy budai önkormányzati bérlakás bérleti jogát. Az ilyen bérleti jogok pénzzé tétele azonban törvénybe ütközik, azokat legálisan...
nov. 9
5:33
Sosem létezett a 30%-os támogatás, amit a kormány elvett - Ez komoly? (Portfolio)
A lakástakarékok korábbi 30%-os állami támogatása, a legnagyobb lakáskassza új, 5%-os kamatbónusza, valamint a nyugdíjcélú termékek 20%-os adójóváírása kiváló ügyfélvadász fegyver az értékesítők kezében, hiszen első ránézésre...
nov. 9
5:33
Hétfős természetjáró – Skoda Kodiaq Scout (Autónavigátor)
A nagybetűs szabadidő-autó, valahogy egészen egyértelmű, hogy a Skoda egyik legjobb döntése volt az utóbbi időben a Kodiaq megalkotása. A Scout mutatja meg igazán, miről is szól.
nov. 9
5:39
Súlyos titok derült ki a Való Világ játékosáról (Blikk)
Vigasztalást nem kapott, inkább beletaposott a másik.
nov. 9
5:39
Ez a tűzoltóautó jócskán meghaladta a képzeletünket (Player)
Ezt a tűzoltóautót végleg kivonták a forgalomból, azonban ennél stílusosabban nem is tehették volna meg. Ugyanis egy pazar otthonná alakították át, végső nyughelye pedig az angliai Tóvidék Nemzeti Park (Lake District National Park) lett.
nov. 9
5:51
Pénteken hűvös időnk lesz enyhe napsütéssel (Háziállat)
Ködös, fátyolfelhős nappal búcsúzik a munkahét.
nov. 9
5:51
Léptékváltás a Hunguest Hotelsnél (AQUA)
A vezérigazgató becslése szerint a lánc tagjai jövő év végéig harmincmilliárd forint fölé is növelhetik árbevételüket, ami a tavalyihoz képest a forgalom duplázását jelentené.
nov. 9
5:54
Magyar foci: Másodikok, de edzőt váltottak (Sport365)
Elméletileg a feljutás legnagyobb esélyesei.
nov. 9
5:57
Ezek lettek a legjobb és legfinomabb majonézek (Infostart)
A Szupermenta legújabb tesztjén a majonézeket vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 22 ellenőrzött terméket ezúttal is „atomjaira” bontották a szakemberek.
nov. 9
6:03
Hiába akar több gyereket a kormány, a pénz ide kevés lesz (Menedzsment Fórum)
A társadalmi folyamatok nemhogy segítenék a születendő gyermekek számára irányuló kormányzati törekvéseket, sokkal inkább azok ellen hatnak - derül ki a Tárki Társadalmi Riport 2018 egyik tanulmányából.
nov. 9
6:03
Teljesen megújult az Erste mobiltárcája (ProfitLine)
Kezelhetőség és forma szempontjából is lényegesen megújult az Erste MobilePay, az új felület egyszerűbbé, kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a használatát. Emellett az alkalmazás tudásában is bővült, még több dologra lehet használni: többek között hűségkártyákat is lehet már benne tárolni.
nov. 9
6:03
Megtartják profitjukat a cégek (AQUA)
Jelentős béremelési igénnyel léphetnek fel jövőre is a munkavállalók, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint bőven elbírná a vállalati szféra 2019-ben is a két számjegyű felzárkóztatást.
nov. 9
6:09
Prőhle Gergely: furcsa a Magyarországot érintő kritikák természetrajza (Infostart)
Magyarország korábbi berlini nagykövete szerint amennyiben a német Manfred Weber lesz az Európai Bizottság következő elnöke, akkor valószínűleg nem felejti el azokat a gesztusokat, amelyeket a magyar kormánytól is kapott - mondta Prőhle Gergely volt berlini nagykövet az InfoRádiónak
nov. 9
6:09
Nyugaton és északkeleten megmaradhat a köd (Háziállat)
A már napok óta térségünk időjárását meghatározó anticiklon kissé gyengül, ezért az éjszaka képződött köd ma nagyobb eséllyel maradhat meg tartósabban. Az északkeleti megyékben és a nyugati határvidéken tartósabban megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet, másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű. Legfeljebb a ködös területeken fordulh
nov. 9
6:15
Tartósan velünk maradhat-e a magasabb infláció? (Privátbankár)
A tegnapi 3,8 százalékos inflációs adat meglepőnek tűnhetett, mivel már érdemben a jegybank 3 százalékos célja felett van. Kétségkívül részben az üzemanyagár növekedése a felelős, ami az olajárat elnézve rövidesen lefelé fogja húzni a szintet, ugyanakkor más okot is látunk, ami miatt hosszabb távon is kissé magasabb lehet az adat.
nov. 9
6:15
Most érdemes betankolni a kocsikat: csökkent az üzemanyag ára (Blikk)
A Mol Nyrt. bruttó 6 és bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
nov. 9
6:15
Egészséges újszülöttet hagytak a kecskeméti kórház főbejáratánál (ATV)
Egészséges kisfiút hagytak a kecskeméti kórház főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban, szerda hajnalban. Az ATV Híradójának az újszülött osztály vezetője elmondta: a gyermeket sapkában, teljesen ellátva, megetetve tette valaki az inkubátorba. A kisbaba jól van, 3-4 hét múlva pedig örökbe fogadható lesz.
nov. 9
6:15
Hatalmas fejlesztések indulnak Mészáros Lőrincék szállodaláncánál (444.hu)
A Hunguest Hotels superior négycsillagos szállodalánccá szeretne válni.
nov. 9
6:27
Fontos információk a vasárnapi Márton-nap előtt (Infostart)
6-10 százalékkal olcsóbb tavalyhoz képest a liba- és a kacsahús - mondta Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke az InfoRádióban.
nov. 9
6:27
Karnyújtásnyira az egymilliárd eurós profit az OTP-nél (Portfolio)
Dőlnek a rekordok az OTP-nél, soha nem ért még el akkora bevételt a bankcsoport, mint az idei harmadik negyedévben, soha nem volt még akkora bevétele a horvát, a szerb és a román banknak, mint most, a profit csúcson van az ukrán, a román...
nov. 9
6:27
Tűzvész pusztít Kaliforniában (444.hu)
Egy 27 ezres várost már ki kellett üríteni.
nov. 9
6:33
Ingatlanfejlesztők: jó a kormány lakásáfa javaslata, de hosszabb határidő kellene (ProfitLine)
A kormány új lakásáfa javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb fejlesztőket tömörítő szervezet fél évvel kitolná az építési engedély alapján biztosított lehetőséget.
nov. 9
6:33
A Trump-kormány új javaslata szerint nem adhat be menedékkérelmet, aki nem kijelölt határátkelőn érkezett az Egyesült Államokba (444.hu)
A határőrség csak a határátkelőkön tudja feldolgozni a kérelmeket, és ellátni a kérelmezőket.
nov. 9
6:33
Megőrült az időjárás: majdnem 20 fok is lehet a hétvégén (SzMo)
Ködös reggelek, utána gyors felmelegedés: ez vár ránk. Mintha nem is november lenne...
nov. 9
6:33
Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program (Agrofórum)
Több mint 100 tonna terményt takarítottak be ebben az évben a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjának résztvevői. A társadalmi célú program ebben az évben is sikeresen zárult: a támogatott önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények összesen 5 ezer családnak adtak élelmiszernövényekből összeállított csomag
nov. 9
6:39
Buszokat követelnek az Egyesült Államok felé igyekvő menekültkaraván tagjai (USAracing)
Buszokat követelnek a Mexikóvárosban várakozó közép-amerikai migránskaraván tagjai, hogy az Egyesült Államok határához szállítsák őket – közölték képviselőik csütörtökön.
nov. 9
6:39
Kovács Zoltán: Ez biztosan nem Európa jövője (HírTV)
Magyarország ragaszkodik értékeihez.

Keresés