Jelentősen megváltozhat januártól a dolgozók helyzete, ha a parlament elfogadja Kósa Lajos (54) fideszes képviselő javaslatát, amit a szakszervezetek csak „rabszolgatörvénynek” neveznek.
A Milan korábbi sportigazgatója, Massimiliano Mirabelli meglepő kijelentést tett: szerinte Cristiano Ronaldóval szinte mindenben megegyezett a klub az átigazolásáról még azelőtt, hogy a sztár a Juventushoz írt volna alá.
Meghosszabbította a jelentkezési határidőt a MOL Alapítvány, így egészen év végéig várják még a jelöléseket a MESTER-M Díjra. A rangos elismerést olyan kiemelkedő szakmai és emberi kvalitású pedagógusok, utánpótlásedzők kaphatják meg, akik sokat tesznek a mindennapokban a gyermekekért, az ifjúságért.
Egyre többször hallani, hogy különböző pénzintézetek, webshopok nevével visszaélve próbálnak meg hozzájutni csalók óvatlan felhasználók személyes adataihoz. Bár az adathalászok egyre ügyesebben leplezik magukat, egy kis odafigyeléssel és néhány hasznos információ birtokában bárki elkerülheti, hogy áldozatul essen ezeknek a kísérleteknek. A Sberbank
Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából - mondta Virág Barnabás szerdán Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - HBMKIK - székházában, ahol a megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző TOP100 kiadvány bemutatása és díjátadása zajlott.
28,8 millió forintért kelt egy 21 karátnyi brillel ékített art deco karkötő kedden a BÁV Karácsonyi árverésén. A folyamatosan növekvő befektetési kedvnek köszönhetően idén érezhetően felpörgött az ékszerpiac, hiszen májusban csaknem másfél évtizedes rekordot döntött meg a BÁV egy 16,8 millió forintos nyakékkel. Ezt megelőzően a 10 millió forintos k
Európa legjobb szabadidős épületének választották a Fővárosi Állat- és Növénykert legjelentősebb fejlesztését, a Pannon Park Biodómot az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón.
Benke Laci bácsi (70) – ahogy ő fogalmazott – ki-be járó vendég lett a kórházakban, ennek ellenére nem csügged, az aggódó rajongóknak pedig roppant hálás.
Függőségéről vallott Csonka András (53)! Bár első blikkre viccesnek tűnhet, a színész nem tud meglenni telefon és internet nélkül, s mint kiderült, ennek a fele sem tréfa.
A tüdő funkciójának egyik kiváló és egyszerű vizsgálómódszere a légzésfunkciós vizsgálat, melynek segítségével kimutatható a tüdőszövet károsodása, illetve képes a tüdő-szív működést is nézni, így alkalmazható bizonyos műtéteknél az esetleges kockázatok becslésére.
Romlott a nyugdíjasok életszínvonala az utóbbi években – vélekedett az Életet az éveknek klubszövetség elnöke az ATV Start című műsorban. Hegyesiné Orsós Éva megreformálná a nyugdíjszámítás rendszerét, de nincsen, aki meghallgassa őket.
A budapesti elektronikus jegyrendszer 2020 végére, 2021 elejére készülhet el - jelentette ki Bagdy Gábor, a projektjének befejezésével megbízott gazdasági főpolgármester-helyettes szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
Sokkal olcsóbb az elektromosságot magasan elhelyezett vezetékeken szállítani, mint a föld alatt. Azonban hazai tájainkon is dühítő, hogy néha nem lehet egy normális fényképet készíteni, hogy ne rondítson bele valamilyen vezeték. A Három-völgy síterepei próbálnak megszabadulni a tájcsúfító elemektől, és a föld alá helyezni őket.
Magyarországon az elmúlt négy évben 25%-kal nőtt az egyéni vállalkozók száma, vagyis ma már minden tizedik munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában dolgozik. A tendencia világszintű, ami magával vonja a coworking irodák számának ugrásszerű növekedését is.
Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete meghirdette a Magyarország étele 2019 élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, valamint az Okés Országos Közétkeztetési szakács-megmérettetést.
December 7-től már lehet síelni Donovalyban, a magyarok egyik legkedveltebb szlovák síterepen. A szezonkezdet teljesen hasonlít a korábbi évek kínálatához. Ezúttal is először a lankásabb oldalon (Zahradiste) található lifteket, illetve pályákat indítják be.
Olyan szinten jól felszerelt Dacia Sandero Stepway járt nálunk, hogy még egy robotot is elrejtettek benne. A kuplungot és a váltót kezeli, olykor kicsit lassan, de alapvetően hibátlanul.
A napokban jelent meg a sajtóban a Honvédkórház koraszülött osztályának átmeneti bezárásáról szóló hír. A megjelent írások azonban nem mutatják be mélységükben a háttérben zajló folyamatokat.
A Naprendszeren kívüli lakható bolygók utáni kutatásban újszerű projektet indítottak kutatók: januártól az Európai Déli Obszervatórium (ESO) négy chilei teleszkópja ultrahűvös csillagok közelében fog ilyen bolygók után kutatni.
A MÁV az egyik legnagyobb hazai munkáltató, közel 40 ezer ember dolgozik a kötelékében, ennek ellenére további több száz munkavállalót tudna még alakalmazni. Sőt, adott esetben még ki is képezné őket saját költségen. Persze versenytárs...
Az év második felében ismét emelkedett a bárányhús ára, ezt a folyamatot pedig csak tovább erősíti a közeledő ünnepkör, amikor külföldön és itthon egyaránt megnő a kereslet a bárányhús iránt.
Korábbról már nagyon ismerős, hosszú lejáratú és fix kamatozású hitelekkel kedveskedik január elejétől a Magyar Nemzeti Bank a kis- és középvállalkozásoknak. Mivel mostanság évi 14%-kal nő a kkv-k hiteltartozása a bankok aktivitásának...
El kell távolodni a terrorizmus klasszikus felfogásától, hiszen ma már hibrid háborúról beszélünk, mondta lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
A részletes kimutatás szerint rekordmértékű növekedés volt a harmadik negyedévben, így szinte biztos, hogy az év elején megfogalmazott piaci és kormányzati célokat is túlnőheti idén a konjunktúra.
Bármilyen viszonyban is dolgozz, szerencsés év elé nézel. Az újonnan induló vállalkozások szerencsére vannak ítélve, míg a meglévő üzletek felvirágoznak és terjeszkedésnek indulnak. Szinte kivétel nélkül, mindenki plusz pénzre tehet szert és sokak kerülnek majd magasabb pozícióba is az évben.
Andrej Kiska szlovák államfő azt ígérte, a szerdai kormányülés után közli, hogy elfogadja-e Miroslav Lajčák külügyminiszter lemondását vagy sem. A kormányülés megvolt, az elnök is a kamerák elé állt, de közölte, még nem hozta meg a döntését, s azt csak napok vagy hetek múlva ismerteti. Közben a Pellegrini-kormány úgy határozott, nem engedélyezi a m
Románia légterén áthaladva nem létesített kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással egy, az Egyesült Arab Emírségekből Írországba tartó repülőgép december 5-én a kora esti órákban.