A magyar szülők 71 százaléka jónak tartja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből.
A világon elsőként született gyermeke olyan nőnek, akibe egy halott donor méhét ültették át az orvosok - ismertette a brazíliai esetet a The Lancet című orvosi folyóirat.
Több mint háromszázmillió forintból újult meg a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola Jászberényben, ahol év végére befejeződik a Jászsági Általános Iskola Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézményének energetikai korszerűsítése is - közölte a városfejlesztési irodavezető az MTI-vel. A szükséges forrást a Terület-és Településfejlesztesi Operat
Legkorábban 2020-2021 környékén vezethetik be az e-jegyrendszert - jelentette be a projekt folytatásával megbízott főpolgármester-helyettes. A 2014-ben kötött kivitelezői szerződés felbontása miatt csúszik tovább az ügy, a szállító német cég ugyanis nem újította meg a bankgaranciát - ezzel pedig szerződést szegett - tette hozzá az újonnan megbízott
Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből.
A Rhône-gleccsertől a kolumbiai és marokkói sivatagban található kávéültetvényeken keresztül a thaiföldi erdőkig: Ami Vitale (címlapképünkön) fényképei hat természetművészeti installációt örökítenek meg, amelyek az erdők újratelepítéséről, a biológiai sokféleség védelméről és az ipari területek zöldterületekké történő átalakításáról szólnak. A sváj
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
Az év második felében emelkedett a bárányhús ára, ezt a folyamatot pedig tovább erősíti a közeledő ünnepkör, amikor külföldön és itthon egyaránt megnő a kereslet a bárányhús iránt, így karácsonyig további drágulás várható - írta a Magyar Idők csütörtökön.
A bécsi polgármester még új ember a posztján, és valószínűleg nem tudja mi a dolga - így reagált Tarlós István főpolgármester az Egyenes beszédben osztrák kollégája szavaira, aki megígérte, hogy nem fogják korlátozni a CEU működését Bécsben. A távozó egyetem közben kártérítési pert fontolgat magyarországi működésének ellehetetlenítése miatt. A korm
A magyar szülők 71 százaléka jobbnak tartja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban és a hasonló mitikus, mesés figurákban – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből. Leginkább a magasabb végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek így
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal. A múlt szombati párizsi zavargásokat...
Televíziós vetélkedőn lett milliomos a nyíregyházi késelő, K. Antal, akit azután fogtak el, hogy megkéselte egy nyíregyházi butik eladóját. Letartóztatása után az apjától kölcsönvett kocsijából egy fóliába tekert test, L. Erzsébet hullája került elő.
A következő napokban is változékony időben lesz részünk, szombaton újabb jelentős, országos esőre kell számítanunk. A szabadtéri programokat inkább vasárnapra időzítsük.
Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás, a dolgozók számára kedvezőbb az adózása, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) az MTI-vel.
Nem jelent hátrányt a szakszervezetek módosítási javaslataival kiegészített munka törvénykönyve módosítás, mert a jelenlegihez képest gyakorlatilag alig változik a szabályozás.
Német Károly Csongor a MediaMarktSaturn Retail Group magyarországi vállalatának vezérigazgatója (CEO) 2018 decemberétől átveszi az osztrák cégcsoport vezetését. A magyarországi operatív feladatok menedzselését és képviseletét Szilágyi Gábor, a hazai cégcsoport jelenlegi stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója látja el a jövőben. Német Károly Cson
Egyáltalán nem távoli, hogy a plázákban arcfelismerés segítségével kapjuk az automatikus értesítéseket a kedvenc boltjaink ajánlatairól. De vajon, hogyan lehet ezt jogilag értelmezni? Egy irodaházban, ahol több tízezer szenzor van ráállítva...
Fucsovics nem olvassa a negatív kommenteket a vegyespáros-szereplésével kapcsolatban, a 26 éves játékos még tíz évet tervez a teniszben, és úgy véli, harmincéves korában lesz a csúcson.