Megindította hivatalosan is csütörtökön az eljárást Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke ellen a Párizshoz közeli Nanterre ügyészsége, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé 2015 decemberben a Twitteren - közölték igazságügyi források
Új alelnököt választott a lengyel Zdzislaw Krasnodebski személyében csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, miután elődjét, Ryszard Czarneckit sértő kijelentése miatt február elején felmentették a tisztségéből
Az ukrán központi bank meglepetésre ma idén már másodszorra is kamatot emelt: 100 bázisponttal 17%-ra növelte az alapkamatot. A döntés holnaptól hatályos és azt az inflációs kockázatok növekedésével indokolta a jegybank. Az ukrán...
„Hajrá Csöbör Kati, Hajrá Hubay György”- címmel tett ki fotókat miskolci kampányútjáról a kormányfő, aki a Fidesz-KDNP két helyi képviselőjelöltje mellett korteskedett, megnézte az épülő stadiont és interjút is adott a helyi tévének.
MSZP: végre a magyar családok támogatásának kell az elsőnek lennie Az MSZP szerint a fideszes haverok helyett végre a magyar családok támogatásának kell az elsőnek lennie
A kormány 12 pontos javaslatot tesz az ENSZ asztalára a migrációval kapcsolatban, és az alkotmánybíróságtól vár választ arra, hogy jóváhagyhatja-e az unió migrációs kvóta javaslatát - mondta Lázár János a kormányinfón.
Nőttek a fogyasztók jövedelmei és kiadásai az Egyesült Államokban januárban, de a személyes fogyasztási kiadások árindexe továbbra sem érte el a 2 százalékot.
A biztosítási piacot is kezdi meghódítani a blockchain. Az insurtech cégek mellett több nagy biztosító is felismerte, hogy ezzel a technológiával radikálisan egyszerűsíthető, döbbenetesen felgyorsítható és ügyfélbaráttá tehető...
Havazás és ónos eső is várható a meteorológiai tavasz első napján. Ezzel együtt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap és némileg melegszik az idő, de napközben továbbra is fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos...
Drágultak az idén a nyersanyagok, az árak azonban egyelőre nincsenek olyan magasan, hogy inflációs nyomást jelentsenek. Fordítva érdekesebb a kép: emelkedő inflációs várakozások idején tradicionálisan jól teljesít a nyersanyagpiac.
Lázár gratulált a Fidesz legyőzőjének, majd elmondta, miről szólnak valójában majd az áprilisi országgyűlési választások. Az ENSZ javaslata felháborító, de nem hagyjuk ott a migrációs tárgyalássorozatot. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek úgy tűnik, egyelőre nem szóltak, hogy sorosozzon kevesebbet. Elios-ügyben tett fel kérdéseket egy MSZP-s
Délután kettőtől közel 3 órán keresztül zajlott ma délután a 110. Kormányinfót Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal. Alábbi hírfolyamunkban a főbb információkról számoltunk be.Lázár: nem jó, hogy magyar OLAF-osok vizsgálják...
Novemberben adtak át, de a focisták mostanáig nem használhattták. Hétköznap továbbra sem edzhetnek ott, mert úgy építették meg a stadiont, hogy kevés napsütés éri a gyepet, ezért kímélni kell.
Ennek a gazdasági térnek a kialakítását szolgálja az a mintegy 100 milliárd forint, amit a kormány fordít a külhoni magyar gazdaság fejlesztésére – mondta Fazekas Sándor.
Elkészült a négy új naperőmű a Bajai földikutya-rezervátum közvetlen szomszédságában. Az ökológiailag tudatos beruházás különlegességét az adja, hogy kivitelezését a fokozottan védett állatfaj szaporodási ciklusához igazították.
Megkezdte jeruzsálemi tárgyalásait Izrael és Lengyelország delegációja a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvénymódosításról, miközben érvénybe lépett a jogszabály - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap csütörtökön
Anglia - Szorította a lábát az interneten rendelt lábbeli, ez vált gyanússá a fiatalnak. A lány jobban megnézte a cipőt, ekkor derült ki a turpisság: néhány zacskónyi "cucc" miatt tűnt kicsinek a rendelt áru.
Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak, és a két kormány visszatért a baráti kapcsolatokhoz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután osztrák kollégájával egyeztetett
Vilmos cambridge-i herceg a brit királyi család első tagjaként hivatalos látogatást tesz Izraelben és a palesztin területeken a nyáron a Kensington-palota csütörtöki bejelentése szerint.
Az atv.hu száguldó riportere az utca emberét kérdezte arról, hogy élte túl a mínusz 15- mínusz 20 fokos hideget. Arról is érdeklődött, ki mivel fűt otthon, de hajléktalanokhoz is ellátogatott, akik az erdőben próbálnak túlélni.
A 145 ezer embert foglalkoztató ágazat versenyképességét igazolja, hogy a termékek 40 százalékát külföldön értékesítették – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Létrejött a megállapodás a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosításáról az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagállamok kormányait képviselő tanács között - jelentették be csütörtökön Brüsszelben.
Fideszes képviselők törvénymódosítást kezdeményeztek, amelynek lényege, hogy a nyugdíjas-szövetkezetek megtermelt éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között kelljen felosztani a személyes közreműködés arányában - közölte a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten a közmédiának
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése csütörtökön üdvözölte az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben
Drágultak az idén a nyersanyagok, az árak azonban egyelőre nincsenek olyan magasan, hogy inflációs nyomást jelentsenek. Fordítva érdekesebb a kép: emelkedő inflációs várakozások idején tradicionálisan jól teljesít a nyersanyagpiac.
A rossz idő ellenére tömegesen vonultak utcára a nyugdíjasok szerte Spanyolországban csütörtökön, hogy követeljék: a kormány emelje fel a nyugdíjak összegét, arányosan az infláció mértékével.