Ahogyan arról mi is hírt adtunk, Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a mai nappal megszüntették, tekintettel arra, hogy a bűnszervezet vezetőjeként több mint hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított ügyvédet hivatalosan is nyilvántartásba vette az Országos Választási Bizottság, mint képviselőjelöltet
A forgalomba helyezett új személygépkocsik száma februárban 24,5 százalékkal, az év első két hónapjában pedig 30,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon - közölte a Carinfo.hu csütörtökön az MTI-vel.
Egyenes adásban öntötte nyakon az egyik orosz elnökjelölt a riválisát, Vlagyimir Zsirinovszkijt. A tévévitában nem vett részt az orosz elnök. Vlagyimir Putyin ma a többi között a radaroknak láthatatlan manőverező rakéta kifejlesztését jelentette be.
Az MVM Csoport tovább növeli megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművi portfolióját. A cégcsoport hét projekt keretében országosan 110 naperőművet épít.
Az Európai Unió napokon belül „határozott és arányos” választ fog adni az Egyesült Államok által bejelentett kereskedelmi korlátozásokra – közölte csütörtök este Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánya minisztereinek bemutatásával zárta választási kampányát csütörtökön egy időben a Silvio Berlusconi vezette jobbközép utolsó választási naggyűlésével
A magyar lakosság szereti a kutyákat, 65 százaléka tartott már valaha kutyát vagy szeretne és 41 százaléka a lakosságnak jelenleg is tart kutyát - derül ki az MTI-hez eljuttatott országos reprezentatív kutatásból.