A fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka vesz fel Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt - közölte az MNB. 2017 szeptembere óta közel 40 milliárd forintnyi ilyen hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek....
Összességében a kedvező világgazdasági helyzet folytatódásáról árulkodik a mai bmi-dömping, de azért Európában láthatóan lefelé konyultak a beszerzésimenedzser-indexek. Aggodalomra egyelőre nincs ok, még így is bőven növekedést...
Átlagosan 8 hónapra elegendő tartalékuk van a magyaroknak arra az esetre, ha kiesne jövedelmük. Az érintettek több mint felének ugyanakkor 3 hónapra, harmaduknak pedig mindössze 1 hónapra lenne elég spórolt pénze - derül ki a K&H biztos jövő indexéből.
Szokásunkhoz híven – idén immár nyolcadik alkalommal – kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy a 2017-es Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2016-os Év Autóját. A szavazást február utolsó napján…
A brit belügyminisztérium szerda este ismertetett, módosított javaslatcsomagja szerint azok az EU-állampolgárok is végleges letelepedési engedélyért folyamodhatnának ötévi törvényes és folyamatos nagy-britanniai tartózkodás után, akik...
Idén március 1-je és április 2-a között kerül sor a Húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszerek átfogó ellenőrzésére – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján – mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Majdnem 50 millió fontért (17,6 milliárd forint) kelt el Picasso francia múzsájáról és szeretőjéről, Marie-Thérese Walterről festett portréja egy londoni árverésen - közölte a Sotheby's aukciósház. Az 1937-ben alkotott, Nő sapkában...
Több mint 57 ezer illegálisan tartott lőfegyvert, köztük egy rakétavetőt és géppuskákat szolgáltattak be büntetlenül Ausztráliában a legutóbbi amnesztiaprogram keretében - közölték csütörtökön a hatóságok.
Majdnem 50 millió fontért (17,6 milliárd forint) kelt el Picasso francia múzsájáról és szeretőjéről, Marie-Thérese Walterről festett portréja egy londoni árverésen - közölte a Sotheby's aukciósház.
Ma már semmi meglepő nincs abban a fejlett országokban, ha a munkavállaló ebédidőben egy órát úszik az uszodában, Svédországban azonban egyes munkaadók továbbfejlesztették a gyakorlatot, kötelező munkahelyi testedzést rendeltek el alkalmazottaiknak.
Bár rengeteg szerep van a háta mögött Kálloy Molnár Péternek, mégsem jelölték még egyetlen díjra sem. De ez sem töri le, kitörő lelkesedéssel folytatja munkáját. A HOT! magazinnak mesélt terveiről és munkásságáról.
A gazdák csütörtökig tölthetik ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyümölcsös ültetvények összeírására vonatkozó online kérdőívét - hívta fel a figyelmet a KSH.
Többnyire kedvező trendek látszottak a Masterplastnál a negyedik negyedévben - kommentálta a héten közzétett negyedéves gyorsjelentést az MKB Bank elemzője. A bevétel 17 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti szinthez képest és minden...
Az olajpiacron az európai tőzsdék nyitásakor vegyes volt a kép, az értékpapírtőzsdéken mérsékelt mínuszokkal indult a nap. A piacok hangulatát továbbra is az új Fed elnök keddi nyilatkozata határozza meg.
A lakásvásárlás előtt állók inkább a felújított, jellemzően korszerű fűtési rendszerrel rendelkező lakásokat keresik és akár magasabb árat is hajlandóak érte kifizetni - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, több mint 30 ezer magánszemély hirdetésén alapuló elemzéséből.
Fiatalabb korában Harry és Meghan is nagy rajongója volt a lánybandának, akik nemcsak együtt ünnepelnek majd velük, de koncertet is adnak a nagy napon.
Március elsejétől indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyben a húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszereket ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
Az MVM Csoport tovább növeli megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművi portfolióját. A cégcsoport hét projekt keretében országosan 110 naperőművet épít.
Akár a jogellenes adatkezelést is kimerítheti, ha egy szolgáltató ügyfelétől a személyazonosító jelét kéri el valamilyen adatrögzítés alkalmával – közölte általános állásfoglalását a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Péterfalvi Attila szerint a személyazonosító jelet szolgáltatók nem használhatják.
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...