2018. március 13. kedd

márc. 13
6:54
Rezsitartalékot gyűjt az MFGK (vg.hu)
A Magyar Földgázkereskedőnél elkülönített tartalék biztosítja, hogy a forrásárak emelkedése, azaz a társaság által vásárolt gáz drágulása esetén se kelljen emelni a lakosság által fizetett árat.
márc. 13
6:56
Tanulság (Alternatív Energia)
A Fidesz nem tud becsületes kampányt folytatni, egyszerűen képtelen rá.
márc. 13
6:58
Jelmondatok (Alternatív Energia)
Elárasztották városunkban az elefántfüleknek becézett plakáthelyeket a Fidesz képviselőjelöltjeinek képei, egy velős jelmondattal...
márc. 13
7:00
Légicsapások érték Deraa déli tartomány több települését a tűzszünet ellenére (ATV)
Légicsapást hajtottak végre ismeretlen felségjelzésű harci repülőgépek a délnyugat-szíriai Deraa több, lázadók uralta települése ellen, dacára a térségben tavaly július óta érvényben lévő tűzszünetnek - jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
márc. 13
7:00
Castrók nélkül is nagyon sok kubai szavazott (hirado.hu)
Miguel Díaz-Canel lehet a szigetország új államfője.
márc. 13
7:00
Szavazni, de hol? (Alternatív Energia)
Több ismerősömnek az állandó lakcíme mellett tartózkodási lakcíme is van, vagyis kétlaki.
márc. 13
7:00
Kósa több milliárd eurós ügyletéről árulkodik egy közjegyzői okirat (HírTV)
Átszámítva több mint 1300 milliárd forint felett rendelkezhetett a fideszes politikus.
márc. 13
7:03
Fiatal szerelme érettségi után összeköltözik Pintér Tiborral (Ripost)
Pintér Tibor "Tenya" egy nála huszonhárom évvel fiatalabb lányba szeretett bele. A szerelmesek az összebútorozást tervezik! Már csak egy dolog áll az útjukban: a lánynak le kell érettségiznie...
márc. 13
7:03
Baljós hidegfront közeleg, mutatjuk, mi csap le ránk (Ripost)
A következő napokban fokozatosan visszaesik a levegő hőmérséklete. Mutatjuk, mire kell készülni.
márc. 13
7:03
Mi legyen a mobilokkal? Nyerő ötletet dobott be a hatvani suli (Ripost)
Nem a tanórán, inkább a szünetekben okozott már gondot a mobilhasználat, ezért az igazgató a szülőkkel és a diákokkal egyeztetve egyedülálló döntést hozott.
márc. 13
7:05
Méltatlan körülmények között nyugszik Czeizel Endre: A sírnál jártunk (Ripost)
Szívszorító állapotok uralkodnak Czeizel Endre sírjánál! Schmuck Andor is nagy tisztelője volt az orvosnak, őt is elszomorítja, amit a temetőben látott.
márc. 13
7:05
Íme a nagy trükk, így fékezte meg a bűnözést a magyar falu (Ripost)
Kömlő nemrég még a három, bűnözéssel "legfertőzöttebb" hevesi falu között volt, ma viszont virágzik: nincs munkanélküliség, a bűnözés megszűnt, tiszták a házak, utak, járdák. De mi lehet a roma többségű falu sikerének titka?
márc. 13
7:06
NBA: 27 éve nem volt ilyen gyönyörű szériája a Blazersnek (She)
Megvan sorozatban a tizedik győzelem is: a 32 pontot és 10 asszisztot jegyzőkönyvező Damian Lillard vezérletével a remek formában lévő Portland Trail Blazers hazai pályán 115–99-re felülmúlta a Miami Heat legénységét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján. A Nyugati főcsoport harmadik helyén álló Blazers az említ
márc. 13
7:06
Részvényenként 10 forint osztalékot javasol a CIG Pannónia (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - tette közzé a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.
márc. 13
7:06
Heti 4 nap munka, eltörölt adónemek - ez történne, ha kispártok jutnának a parlamentbe (ATV)
Van olyan párt, ahol 5 éve politizálnak, de csak három egyéni jelöltjük gyűjtötte össze a kellő aláírást. Az Elégedetlenek Pártja például nem is vár győzelmet, nem rendelkeznek statisztikákkal, csak az 1 százalékot szeretnék elérni.
márc. 13
7:06
400 milliós luxusvillába költözött Matolcsy György (444.hu)
A lakrészt a fiától bérli, a fia pedig Matolcsy unokatestvérétől felvett hitelből vette meg az ingatlant :D
márc. 13
7:06
Előrehozott választásról tárgyalna a kormánykoalíció egyik tagja Szlovákiában (ATV)
Egyelőre nem lép ki a Robert Fico szlovák miniszterelnök kormányát alkotó hármas koalícióból a Most-Híd, hanem előrehozott választásokról akar tárgyalni, de ha a megbeszélések nem lesznek sikeresek, kilép a koalícióból - jelentette be a vegyes párt elnöke, Bugár Béla a párt Országos Tanácsának (OT) több mint 8 órán át tartó tanácskozása után Pozson
márc. 13
7:06
Szexuális ragadozók fotóit plakátolták ki perui iskolákban (hirado.hu)
Sok fiatal lányt zaklattak tavaly.
márc. 13
7:06
Furcsa kívánsághálózatok (autopro)
Paolo Genovese olasz direktort első ránézésre végtelenül „egyszerű” dolgok érdeklik: az emberi lélek működési mechanizmusai.
márc. 13
7:06
Az ukrán gázvállalat reményei szerint az idén még 8 milliárd dollárt nyer peres úton Oroszországtól (GazdaságPortál)
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt – közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon tett bejegyzésében. Az igazgató ugyanakkor hozzátet
márc. 13
7:12
Süket cica jósolja meg az orosz vébé győzteseit (Blikk)
Megvan az orosz foci-vébé hivatalos jósa, aki nem más, mint Akhilleusz, a fehér, süket macska.
márc. 13
7:12
Az amerikai külügy is Moszkvát sejti a londoni merénylet mögött (HírTV)
Rex Tillerson külügyminiszter szerint a bűncselekmény megrendelőjének és elkövetőjének is bűnhődnie kell.
márc. 13
7:12
Az ukrán gázvállalat reményei szerint az idén még 8 milliárd dollárt nyer peres úton Oroszországtól (GazdaságPortál)
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt – közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon tett bejegyzésében. Az igazgató ugyanakkor hozzátet
márc. 13
7:12
Befejezné a munkát a Trump-kampányt vizsgáló képviselőházi bizottság egyik fele (hirado.hu)
Az ettől függetlenül működő Mueller-bizottságot nem befolyásolná az esetleges döntés.
márc. 13
7:12
Fegyverbemutató, fémkatonaöntés - ez vár mindenkit a Hadtörténeti Múzeumban (hirado.hu)
Ingyenes lesz a múzeumba a belépés.
márc. 13
7:18
Egyre valószínűbb az előre hozott választás Szlovákiában (HírTV)
Belebukhat az oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt kirobbant botrányba Robert Fico.
márc. 13
7:18
Kövér szerint ahogy nálunk a netadós tüntetést, úgy szervezi Soros a pozsonyi megmozdulásokat (444.hu)
Külföldi aktivisták, előrenyomtatott kitűzők, forgatókönyv.
márc. 13
7:18
Szép osztalékot fizet idén a Mol (TőzsdeFórum)
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 127,50 forint teljes osztalék kifizetését javasolja a 2017-es üzleti év után.
márc. 13
7:18
Március 15. a modern, nagykorú Magyarország születésnapja (hirado.hu)
Vannak közös pontok a brit és a magyar főváros között.
márc. 13
7:18
“Üljünk be egy kávéra” – Volt már veled ilyen? Kerüljük el az ilyen eseteket? Vagy mit csináljunk? (Liner)
Neked mi az első reakciód, amikor meghallod egy ismerőstől, vagy egy vadidegentől, hogy “Üljünk be egy kávéra, találkozzunk!”. Mi az általános gondolat? Tuti valamilyen MLM-hez csatlakozott az ismerős, vagy biztosító ügynök lett… Vállalkozóknál viszont előfordul az, hogy tényleg csak találkozni akarnak vele az emberek, tanácsadóknál, coachoknál, “g
márc. 13
7:24
Szállodában balhézott Friderikusz Sándor? (Blikk)
– A közelmúltban távozott Friderikusz Sándor a Music FM-től, amit állítólag hangos veszekedés előzött meg.
márc. 13
7:24
Hírszerzési bizottság: nincs bizonyíték a Trump-kampány és az oroszok összejátszására (888.hu)
Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus politikusai szerint nincs bizonyíték a Trump-kampány és az oroszok összejátszására, ezért lezártnak tekintik a testület által folytatott vizsgálatot, de a bizottság demokrata képviselői ezzel nem értenek egyet, és folytatnák a munkát.
márc. 13
7:24
Lezárták a vizsgálatot a Trump-kampány és az oroszok összejátszásáról (ATV)
Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus politikusai szerint nincs bizonyíték a Trump-kampány és az oroszok összejátszására, ezért lezártnak tekintik a testület által folytatott vizsgálatot, de a bizottság demokrata képviselői ezzel nem értenek egyet, és folytatnák a munkát.
márc. 13
7:24
Mourinhóék lendületben (Azenpenzem)
A United nagyhete már húsvét előtt elkezdődött. Szombaton az idény eddigi legjobb teljesítményével 2-1-re legyőzte a Liverpoolt a Premier League örökrangadóján.
márc. 13
7:27
Továbbra is tízezer dollár alatt a bitcoin (vg.hu)
Vegyes képet mutatnak a világ tőzsdéi, a világ vezető kriptovalutája árfolyama pedig továbbra is tízezer dollár alatt jár. Kedden enyhe lehűlésre számíthatunk.
márc. 13
7:29
Átrendezi a piacot az etikus életbiztosítás (vg.hu)
Alaposan lecsökkent az etikus életbiztosítási koncepció hatására a teljes költségmutató, miközben 40 százalékkal kevesebb szerződéstípusból lehet választani. Az ügyfelek kevesebb új szerződést kötöttek, de a szerződések éves díja csaknem 12 százalékkal nőtt.
márc. 13
7:30
BL: Nem vagyunk ott a legjobbak között – Mourinho (She)
A címben idézett szavai ellenére José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere bizakodó csapata Sevilla elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének keddi visszavágója előtt.
márc. 13
7:30
Trágyából és homokból emelt gáttal próbálták védeni Pestet a pusztító árvíztől – hiába (hirado.hu)
Száznyolcvan éve, 1838. március 13-án éjjel tört a magyar fővárosra történetének legnagyobb és legpusztítóbb árvize. Ekkor a szabályozatlan Duna már évtizedek óta hatalmas árvízzel fenyegetett, de a gyarapodó Pest és Buda nem sokat tett a megelőzés érdekében.
márc. 13
7:33
A fideszes képviselő az emberekre bízná, legyen-e technofesztivál Keszthelyen (Menedzsment Fórum)
Megkezdődtek a tárgyalások a B.my.Lake szervezői és Manninger Jenő között.
márc. 13
7:36
Bővülhet a tajvani magyar húsexport (ProfitLine)
Jelentősen bővülhet a tajvani magyar húsexport, miután újabb 11 magyar cég szállíthat baromfi és sertéshúst Tajvanra - közölte Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa az MTI-vel hétfőn.
márc. 13
7:36
Tarlós: Március 15. születésnap, a modern, nagykorú Magyarország születésnapja (ATV)
Március 15. születésnap, a modern, nagykorú Magyarország születésnapja - mondta hétfőn Londonban Tarlós István.
márc. 13
7:36
A családi vállalkozásokat erősítené a miniszterelnök (AQUA)
Orbán Viktor a térség foglalkoztatási helyzetéről szólva emlékeztetett, tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtését vállalta a kormány.
márc. 13
7:42
Felborult egy autószállító az M1-esen (ATV)
Biatorbágy térségében torlódásra lehet számítani.
márc. 13
7:42
Napsütéses-juice-vevős kedd (Háziállat)
A nap folyamán felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén kisüt a nap, csak elszórtan várható eső, állítja az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11 és 17 között valószínű.
márc. 13
7:48
Dota 2 - előfizetős rendszerrel lesz még jobb a rajongóknak (GameStar)
A tavaly nagy népszerűségnek örvendő Battle Passokat ebben a szezonban az új Dota Plus rendszer váltja.
márc. 13
7:48
Szétrobbantotta a szlovák kormányt a meggyilkolt újságíró cikke (Blikk)
Szlovákia – Majdnem 9 órás tárgyalás után a Most-Híd országos politikai testülete úgy döntött, felrobbantják a Fico vezette kormánykoalíciót az ország rendszerváltását követő, politikailag legmozgalmasabb napján.
márc. 13
7:48
Zaklatási botránya miatt kell távoznia a Metropolitan Opera karmesterének (Blikk)
Zaklatási botránya miatt vált meg a New York-i Metropolitan Opera egyik legnevesebb karmesterétől, James Levine-tól.
márc. 13
7:48
Idealisztikus az ENSZ migrációs egyezménytervezete (hirado.hu)
A dokumentum a bevándorlás előnyeit hangsúlyozza.
márc. 13
7:48
Ha akarná, sem tudná már titkolni! Nagyot nőtt Kulcsár Edina pocakja (Joy)
Az utóbbi időben rengeteget nőtt a Kulcsár Edina várandós pocakja.
márc. 13
7:50
Súlyos baleset Darvasnál: nyergesvontatóval ütközött egy kisteherautó (Blikk)
Frontálisan ütközött össze egy nyergesvontató és egy kisteherautó Darvas térségében, a 47-es főút 60-as kilométerszelvényénél, a Rákóczi úti szakaszon.

Keresés