A magyar oktatás teljes megújítását, tanárok és a diákok túlterheltségének csökkentését hangsúlyozták a Független Diákparlament által szervezett fórumon a MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Beterjesztették a pozsonyi parlament ellenzéki pártjai hétfőn azt a Robert Ficóval és kormányával szembeni bizalmatlansági indítványt, amelyet még a múlt héten jelentett be a törvényhozás két ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás - jel
Akár ismert, akár hétköznapi ember valaki, a daganatos betegségek réme mindannyiunk felett ott lebeg. S ha valakiről megállapítják, hogy rákos, ott bizony óriási szerepe van a hozzátartozóknak abban, hogy a beteg ne adja fel a reményt és a küzdelmet. Így vannak ezzel a magyar hírességek családjaiban is. Székhelyi József, Orbán Józsi és Benkő László
A Sky Sports felfüggesztette az együttműködést Jamie Carragherrel, a Liverpool legendás futballistájával, aki szakértőként tevékenykedik a csatornánál.
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma megkezdte történetének legnagyobb fejlesztését, amellyel a teljes hálózat tevékenységét felfuttatja. A következő 17 hét során 21 új gép érkezik a WIZZ bázisaira Európa-szerte, 70 új útvonalat és heti 700 új indulást támogatva. A
A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően.
Késő éjszakába nyúló maratoni tárgyalásokat követően sem dőlt el, mi lesz a szlovák kormánykoalíció sorsa. Bugár Béla, a Híd elnöke nem sokkal éjfél előtt állt a kamerák elé, hogy közölje, pártja egyelőre nem lép ki a koalícióból, hanem előrehozott választásokat akar, s erről tárgyal majd a partnereivel. A párton belül komoly nézetkülönbség van a m
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője a Premier League történetének legrosszabb menedzsereként minősítette Frank de Boert.
Idén januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 2,6, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Demonstrálni hívja az egészségügyben dolgozókat a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége március 24-én 14 órára a Parlamenthez.
Baleset miatt csaknem hat kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton Győr felé Diósd és Nagytétény határában kedd reggel. Több más forgalmas útszakaszon, autópályán is balesetek lassítják a közlekedést – közölte az Útinform a honlapján.
Tovább nőtt a legvagyonosabb réteg vagyona. A privátbanki ügyfelek száma viszont csökkent, miután az Erste átvette a Citi Gold-ügyfeleket, akik közül többen prémiumkategóriássá váltak - írja keddi számában a Világgazdaság.
Még csaknem egy hétig, március 19-ig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását levélben, SMS-ben vagy az adóhatóság honlapján kitölthető űrlapon azok, akiknek nincs ügyfélkapuja - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
José Mourinhót azért nem szereti az újságírók egy része, mert arrogánsnak, nagyképűnek és öntörvényűnek tartja. A másik tábor meg kifejezetten hálás neki azért, mert szinte minden nap mond valami olyan egyedit, amiből sztori lehet. Az utóbbi napokban azzal örvendeztette meg a rá figyelőket, hogy Frank de Boert a Premier League történetének legrossz
Venus Williams két játszmában legyőzte húgát, a 14 hónap után visszatért Serenát az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában.
Úgy tűnik, újabb adathalász (phishing) kísérlet folyik az OTP ügyfeleinek megtévesztésére, most a pénzintézet internetes felületét másolták le azért, hogy az óvatlan ügyfelek adatait megszerezzék. A magyar bankok vezetői is ott...
Hagyományosan magas választási részvétel mellett zajlottak Kubában a március 11-i általános választások, a 8,9 millió szavazásra jogosult kubai állampolgár 82,9 százaléka, vagyis majdnem 7,4 millióan járultak az urnákhoz - közölte hétfőn Alina Balseiro, a szigetország választási bizottságának vezetője.
A következő hónapban kapják meg a támogatói okiratokat azok, akiknek az Otthon melege program kazáncsere- és kéményfelújítási fejezetében ki kellett egészíteniük a pályázatukat.
A holland Red Moon vállalat több fajta piros húsú almát mutatott be, és egyben dobott piacra a Fruit Logistica 2018 Kiállítás alkalmával, amelyek egész Európában nagy érdeklődést váltottak ki.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályozta, hogy a szingapúri chipgyártó Broadcom felvásárolja a kaliforniai Qualcomm telekommunikációs vállalatot.
A felhőalapú tárhelyszolgáltatást nyújtó Dropbox hétfőn benyújtotta elsődleges részvénykibocsátási kérelmét, amelyet követően a társaság értékeltsége 7,1 milliárd dollárra nőhet, azonban ez közel harmadával alacsonyabb a Dropbox...
Krízishelyzet van a sürgősségi osztályokon, mivel a a betegellátási kapacitás és a betegek száma nincs egyensúlyban. Ezen felül más problémákat is említett Dr. Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke a 24.hu-nak...
Az MNB az ügyfelek védelme érdekében ideiglenes intézkedésként, az ügyben folyó piacfelügyeleti eljárása lezárásáig megtiltotta, hogy az ABB-Allrisk Biztonság és Biztosítás Zrt. a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéséhez kötött...
A kutatás-fejlesztés (k+f) közvetlen költsége adóalap-csökkentő tétel a társasági adóban (a társasági és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 7. § (1) t) pontja alapján). A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrzéseinek megállapításai szerint jellemzően nem a helytelen költségelszámolásból, inkább a tevékenységek téves k+f minősítése miatt adódnak problémák a vizsgált…
Az újlakás-piacon manapság szinte naponta jelentenek be újabb és újabb projekteket, ami még a piacot folyamatosan követő érdeklődőket is kihívás elé állítja. Erre kínál megoldást a Budapesti Lakáspiaci Riport elemző csapata által...
A Lamborghini alapmodelljei már jó ideje összkerékhajtással gurulnak ki a gyárból, de a vezetés szerelmeseit szem előtt tartva azért mindig találhatunk egy-egy hátsókerekes verziót a kínálatban. Jelenleg a Huracán rendelkezik egy ilyen kivitellel, mely valamivel gyengébb, mint az alapmodell, de cserébe csak a hátsó kerekekhez juttatja el a teljesítményt. A Lamborghini azonban most elárulta, hogy…
A vállalat szerint tervezett lépésről van szó, mások szerint gondok vannak a cégnél. A részvényesek örülnek, a fanyalgók pedig nem hisznek Elon Musknak.