Túlnyomóan borult lesz az ég, de vasárnap már többfelé vékonyodik, néhol időszakosan fel is szakadozhat a felhőzet. Országszerte számíthatunk tartós, kiadós csapadékra, amelynek intenzitása az éjszaka második felétől csökken.
Véget értek az észak-koreai nukleáris kérdés békés megoldását célzó tárgyalások Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter és svéd kollégája, Margot Wallström között szombaton Stockholmban - közölte a svéd külügyminisztérium.
Orbán Viktor utasította a belügyminisztert, hogy minden lehetséges erőt és eszközt mozgósítson annak érdekében, hogy a négynapos hétvége utolsó napján biztonságban térhessenek haza a magyarok. A miniszterelnök ellátogatott az operatív törzshöz, hogy maga is megbizonyosodjon arról, hogy a szervek felkészültek a várható nehézségekre.
Egészséges embernél a köhögés nem jár köpet ürítésével. Dohányzás, kórokozó, por vagy allergia miatt azonban a légzőrendszerben váladék képződik. Nem szívesen foglalkozunk ezzel, pedig fontos információkat árul el a légutak állapotáról és súlyosabb betegségekre is felhívhatja a figyelmet.
A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára „olykor” felhívni a figyelmet.
A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára "olykor" felhívni a figyelmet.
Kihúzták az Ötöslottó 11. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 424 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az...
Megismétlődni látszik a 2013. március 15-i nagy hóvihar: az Országos Meteorológiai Szolgálat már négy megyére adott ki piros riasztást! Az Időkép oldalán percről percre követheted a friss időjárási és közlekedési eseményeket!
Lépésről lépésre...Persze senki nem mer szólni, mert attól fél, hogy iszlámellenesnek bélyegzik meg. Pedig a repülőtéren van imaszoba, ahova elvonulhatnának és senkit sem zavarnának.
A Paks hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott szombaton az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában. A két csapat sorozatban ötödik egymás elleni összecsapásán osztozkodott a pontokon az élvonalban. A Debrfecen veresége miatt az Újpest a döntetlennel is feljött a harmadik helyre.
Egy nappal a március 15-i ünnepségek után több magyar rendszámú autót is megrongáltak a kárpátaljai Beregszászon. A helyiek szerint az akció kimondottan az ott élő magyarok megfélemlítését célozta. Alig két héttel korábban Ungváron robbantották fel a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének irodáját. Az ungvári főkonzul azt kérte a magyar álla
Van, ahol már délután sem mernek egyedül lenni, éjszaka pedig kizárt hogy kimozduljanak Svédország egyes területein, ugyanis félnek és tartanak a migránsok által elkövetett incidensektől.
Hamvas napokat rendeznek péntektől Balatonfüreden. Az 1968-ban elhunyt író, filozófus, esztéta emlékére szervezett kétnapos rendezvényen kötetbemutatóval, kiállítással és filmvetítéssel várják az érdeklődőket - tájékoztatta szombaton az MTI-t a rendezvény szervezője.
Ha van felesleges 1,4 millió dollárod, és tudsz keríteni egy ügyvédet, hogy intézze el neked a Studio Cityben található 390 négyzetméteres ingatlan megvásárlását, akkor hajrá!
Karácsony Gergely Soros Györgyöt védi, akit a magyar emberek csatlósaival, az álcivil szervezetekkel együtt vissza akarnak küldeni Amerikába - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, azt tanácsolva a szocialista politikusnak: döntse el, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, vagy Soros György magyar szóvivője.
A VII. kerületi Fidesz irodájának külsején lévő nemzeti jelképet megrongálták, illetve megtaposták az ott elhelyezett nemzeti lobogót is. A Fidesz most feljelentést tett.