Vágó Gábor, az LMP-s delegáció tagja kisebb botrányt okozott azzal a kijelentésével, hogy azt mondta: „ha én részeg vagyok és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őket is megkínálom whiskey-vel”.
A magyar tőzsde zárását követően közzétette közgyűlési meghívóját az Alteo. Az éves rendes közgyűlésre 2018. április 20.-án 10:00 órai kezdettel kerül sor Budapesten, a Szabadság tér 7. szám alatt található Bank Center konferencia...
Egy nemzetközi vizsgálat szerint őssejtterápiával javítani lehet szklerózis multiplexben szenvedő betegek állapotát. Az orvosok azonban hangsúlyozták, hogy az eljárás nem alkalmas minden ilyen beteg kezelésére - számolt be róla a BBC News.
A Rakuten bejelentette, hogy accelerator programot indít ambiciózus startupok számára legújabb projektje keretében, amelynek célja a webfejlesztő közösségekkel szoros, mindkét fél számára előnyös kapcsolatrendszer kiépítése.
Zuhannak a Facebook-részvények, miután kiderült, hogy a közösségi oldal 50 millió felhasználójának az adatait használták fel engedély nélkül a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején. Az adatokat politikai befolyásolásra használták fel, de azt nem tudni, hogy ez mennyire volt hatással a voksolás eredményére. Részletek a videóban.
Magyarország – Még mindig maradtak elzárt, sötétbe borult települések az ítéletidő nyomán: tegnap Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 37 faluban tapasztalhattak áramellátási zavarokat.
Pikáns lesz a középpályás Elek Ákos számára a Kazahsztán elleni pénteki felkészülési mérkőzés, hiszen ebben az országban, a Kajrat Almati együttesében légióskodik. Az új szövetségi kapitány már beszélgetett is vele a leendő riválisról.
Csehország nem adja ki Törökországnak Száleh Muszlimot, a legfőbb szíriai kurd párt február végén Prágában őrizetbe vett majd szabadlábra helyezett egykori vezetőjét
Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben hétfőn előterjesztette kormányzata elképzeléseit az opiát tartalmú kábítószerek és gyógyszerek okozta válság leküzdésére. Az elnök az opiátválság által egyik leginkább sújtotta...
Pásztor István: ha összemérnénk a magyarokat az európai nemzetekkel, a tőlünk nyugatra lévőekkel, büszkén kihúzhatjuk magunkat, van mire büszkének lennünk.
Kizárólag Ukrajna államfője választható legitim módon a Krímben - szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn közleményében, amelyben a vasárnap a Moszkva által önkényesen elcsatolt félszigeten is megrendezett orosz elnökválasztást kommentálta
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn megkezdte a levélcsomagok postázását a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgároknak - jelentette be az iroda elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje azért utazgat külföldre, hogy megnyugtassa bevándorláspárti szövetségeseit: rá számíthatnak, ha a kötelező betelepítési kvóta végrehajtásáról van szó - jelentette ki hétfőn újságírók előtt Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő
Orbán Viktor magyar kormányfő láthatóan ideges, mert nem biztos, hogy az április 8-ra tervezett választáson olyan nagyarányú győzelmet arat, mint azt eddig várta - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap hétfőn
Számos családiház-tulajdonos életében eljön az az idő, amikor különböző okok miatt komolyabban el kell gondolkodnia az épület bővítésén. Kézenfekvő olyan helyiségeket lakótérré vagy kiszolgáló egységgé alakítani, amelyek már amúgy is a ház részét képezik, csak funkciójuk más. A legjobb példa erre a tetőtér beépítése, de a pince, autóbeálló adta leh
A magyarok 82 százaléka támogatja a határkerítést, és tízből majdnem nyolcan ellenzik a kvótarendszert - írta a Nézőpont Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében
Az ENSZ migrációs dokumentuma, világos meghívólevél Európába - jelentette ki Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hétfőn
Már gondot jelent a szántóföldeken a belvíz, mivel gondoskodni kell annak elvezetéséről - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn.
Szél Bernadett szerint "a baloldal irányából a jobboldal irányába nem történt meg az a közeledés, ami ahhoz kell, hogy kormányváltás legyen Magyarországon április 8-án"