Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdeindexek hétfő reggel, az európai és amerikai tőzsdék ugyanakkor erősödéssel zárták az előző hetet. Erősödött a bitcoin, olcsóbb az olaj. A meteorológiai tavasz kezdete előtt két nappal marad a télies idő.
Áprilisban rendezik meg Közép-Európa legnagyobb Oldtimer Show-ját a Vasúttörténeti Parkban. A már hagyományosnak mondható rendezvény nem kevesebb, mint 10 hektáros területen kínál izgalmas látnivalókat, rengeteg érdekes programot az egész család számára. Érdemes megnézni, rengeteg újítás lesz az elmúlt évekhez képest. Addig is néhány fotó a korábbi
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Szlovákia komoly belpolitikai válságba süllyed Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után. A népharag már elsodorta a (volt) belügyminiszter Robert Kalinákot, és Robert Fico kormányfő is lemondásra kényszerült. A kormány egyelőre még tartja a hatalmat, de komoly tüntetéseken követelik az előrehozott választásokat.
Demszky Gábor, egykori főpolgármestere ma is aktívan részt vesz a közéleti témák megvitatásában a Facebookon. Így tett a vasárnapi ellenzéki találkozó kapcsán is.
Január 1-je óta mindössze 30 nagycsaládos édesanya diákhitel-tartozását szüntette meg az állam a harmadik vagy további gyermek születése miatt. Egyelőre alacsony tehát a program népszerűsége a nagycsaládosok körében, pedig nincsenek...
Az OTP árfolyama lefelé mozdulhat, mert negatív hír érkezett, a többi vezető részvény árfolyamában minimális elmozdulásokra számíthatunk a nyitás után.
Valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy az szja-bevallási tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb felkeresni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-SZJA felületét. Akinek nincs ügyfélkapuja, hétfőn még kérheti a tervezet postázását.
Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul – közölte a Mávinform.
Bár közel 120 000 négyzetméter új ipari / logisztikai terület került átadásra 2017-ben - amely csaknem duplája a 2016-os értéknek - így is előfordulhat, hogy az év végére nem marad 5000 négyzetméternél nagyobb területű, kiadható...
Az olajár a pénteki nagy emelkedést korrigálva csökkent kissé hétfőn, a Brent 0,41 százalékkal, hordónként 65,94 dollárra, a WTI 0,40 százalékkal, 62,10 dollárra.
Részletekkel egyelőre nem szolgáltak a járműkonszern csúcsvezetői, amikor magyar újságírók kérdezték őket arról, mekkora szeletet kaphat a kisalföldi telephely az euró-tízmilliárdos program keretében.
Vizsgálja az OTP Bank a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, a fellebbezés határideje március 29-e - tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn reggel.
A sokak által csak viccpártnak tartott – ennek ellenére a választásra országos listát álltani képes – MKKP, azaz Magyar Kétfarkú Kutya Párt néhány aktivistája a tőlük megszokott stílusban egy korántsem vicces dologra hívta fel a figyelmet legutóbbi akciójával.
Édesanyám évek óta itt él velünk Magyarországon. Hivatalosan 2012 decemberétől bejelentett lakcímmel rendelkezik. Mostanáig eszünkbe sem jutott, hogy utána kérdezzünk: Igényelheti a magyarországi nyugdíjat? És ha igen mi a teendő? Kihez kell fordulni? Lejből átszámolva havi 60000.- forintot tudunk levenni a számlájáról, körülbelül annyi a nyugdíja.
Néhány hete már az összes európai országban büntetik, ha valaki a kormány mögött mobilozik. Ám a büntetési tételek országonként igen eltérőek. Míg hazánkban a vétkes sofőr 10 ezer forintos helyszíni bírságra és három büntető...
Döbbenetes kép érkezett Debrecen határából. A hóviharral járó erős szél kettétört egy villanypóznát a 33-as főút mellett Debrecen határában 2018. március 18-án – írta a képhez a távirati iroda. Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fucsovics Márton öt helyet javítva, pályafutása legjobbjaként a 60. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a svájci Roger Federer vezet.
Egy polgármesternek a városáért kell dolgoznia, nem pedig a városa felhasználásával kell miniszterelnöki ambíciókat megvalósítania – többek között ezt üzente Lázár János Facebook-oldalán egy élő videóban Hódmezővásárhely polgármesterének, Márki-Zay Péternek.
A mellkasi szorító fájdalom egy ijesztő tünet, hiszen a legtöbben rögtön szívinfarktusra gyanakszanak ilyen jellegű panaszok jelentkezésekor. Hogyan különíthető el ettől a reflux miatt fellépő mellkasi fájdalom?
A regisztrációra, illetve az azt követő magyarországi parlamenti választásokon való részvételre buzdítja a vajdasági magyarságot Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint ha nem a Fidesz-KDNP folytatja a választásokat követően, akkor a nemzetben való gondolkodás meg fog szakadni.
Tavaly júliusban állapodott meg a görög eladóval az OTP, hogy megveszi a Banca Romaneascát, de a Román Nemzeti Bank márciusi 15-i közleményében tudatta, hogy ehhez nem járul hozzá.