A következő évek fontos feladatának nevezte a "Soros-féle birodalom" Magyarországról való kiszorítását Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren a Híd Televíziónak adott nyilatkozatában.
Ez az idegen nevű betegség az ún. szisztémás vaszkulitiszek közé tartozó megbetegedés. Jellemzője, hogy leggyakrabban az orr, az orrmelléküregek, a torok vagy a tüdő nyálkahártyájának érintettségével jár, de késői diagnózis esetén átterjedhet a test teljes érhálózatára.
Fél év alatt harmadszor napolták el Galambos Lajcsi ügyének tárgyalását. A lopással és vesztegetéssel is gyanúsított zenész pere májusban folytatódhat, ugyanis a védőknek nem volt elég idejük a 44 ezer oldalas vádiratot elolvasni. Az ügyészség szerint Galambos Lajos szabálytalanul, mérőóra nélkül kötötte be a közműveket. A zenész viszont ártatlanna
"Hazánk függetlenségét akkor sem veszíthetjük el, ha a baloldal folyamatosan az uniós pénzek elvonásával fenyeget, amennyiben nem vagyunk kellően együttműködőek" - fogalmazott.
Napok óta nem tudni, hol van a 23 éves Brigitta, akinek barátai szerint kifejezetten Hófehérke kinézete van. Már a rendőrségi adatbázisban is szerepel!
A Facebook vezére szerda este először kommentálta a Cambridge Analytica-botrányt annak hétvégi kirobbanása óta. A bocsánatkérés mellett szigorító csomagot jelentett be, hogy megelőzzék az adatokkal való további visszaélést.
Pályára lép az U21-es és az U17-es magyar labdarúgó-válogatott. Görbicz Anita búcsúztatásán Hollandiával játszik kézilabda nemzeti csapatunk. Legjobb női vízilabdázóinknak is szurkolhatunk. Folytatódik a darts Premier League. Péntek hajnalban az első szabadedzéssel megkezdődik a Formula–1 2018-as idénye.
Mély megosztottságot idézett elő a menekültválság a német társadalomban, amely azonban büszke lehet a válság kezelésében elért eredményekre - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Szemerey Lóránd értékesítette a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft.-ben lévő üzletrészét. A Waberer's International Nyrt. ajánlatát elfogadva Szemerey Lóránd, és a vevő képviseletében Lajkó Ferenc vezérigazgató a mai napon az üzletrész-adásvételi szerződést aláírta.
Passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás és líbiai közpénzzel történő csalás gyanúja miatt eljárás indult szerda este Nicolas Sarkozy volt francia államfő ellen a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében - közölték igazságügyi források. Az exelnök - aki tag
Köztudott volt, hogy a Star Wars: Az utolsó Jedik című részének forgatásán a két herceg is részt vett, azonban ezek a jelen etek végül kimaradtak a filmből. Most viszont mégis láthatjuk őket.
Feltehetően gumilövedékeket lőtt parkolóőrökre egy férfi Pécsen szerda délután. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Kihúzták a Skandináv lottó 12. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 353 millió forint lesz a tét. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 13; 16;...
A tengerentúli részvénypiacok kismértékű gyengüléssel zártak szerdán. Meglehetősen turbulens kereskedési napon vannak túl a meghatározó egyesült államokbeli tőzsdeindexek a Federal Reserve kamatemelését követően. A 0,25 százalékos...
Jön a jó idő, hamarosan lekerül a nőkről a nadrág. Még nem vagy elkésve, hogy edzeni kezdj, és megformáld egy kicsit a combjaidat. Mutatjuk hozzá a legszuperebb gyakorlatokat!
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,50 százalékról 1,75 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).
Elsősorban a gazdaság- és a kereskedelempolitika kérdéseit, az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását, valamint Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök angliai megmérgezésének ügyét vitatják...
Elsősorban a gazdaság- és a kereskedelempolitika kérdéseit, az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását, valamint Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök angliai megmérgezésének ügyét vitatják...
Kasicina Jelizaveta és Magyar Márk a 28. helyen végzett szerdán a milánói műkorcsolya-világbajnokságon a párosok rövid programjában, ezzel nem jutott tovább.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.