A WTI 63,6 dollár volt ma reggel, miután tegnap az amerikai elnök és a szaúdi koronaherceg tárgyalásán ismét felvetődött az Irán elleni szankciók lehetősége.
A folyó fizetési mérleg pozitív, a költségvetésben pedig van mozgástér, így megszorítások nélkül is kezelhető Magyarországon az USA, a világ legnagyobb gazdaságának esetleges betegsége.
Úgy tűnik, a mirigyes fiúk amerre járnak kalandokba keverednek. Ez nem történt másképp az ausztriai Murau-ban sem, ahova fellépni hívták őket a március 15-ei hétvégére. Ha már arra jártak, úgy gondolták, összekötik kellemest a hasznossal és kedvenc téli sportjuknak, a síelésnek is hódolnak, ami főszezonban a februári Aréna koncertre való felkészülé
Idén is kiemelt ellenőrzéseket tart a fogyasztóvédelem a húsvét előtti hetekben. Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi szakemberei a húsvéti slágertermékekre fókuszálnak annak érdekében, hogy az ünnep előtti vásárlások során ne érje kellemetlen meglepetés a fogyasztókat.
A Mercedes-Benz még a Genfi Autószalon előtt indította el a C-osztály frissítéshullámát: először a négyajtós és a kombi, majd a gyengébbik AMG variáns, most pedig Coupé és a Cabriolet volt soron – így egyedül a legvadabb, 63-as jelölésű sportváltozatok maradtak hátra. Nagy meglepetésre a korábbi frissített változatok után már nem számíthatunk, de így is rengeteg modern újítással gazdagodtak a…
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2017-es évet a nemzetközi Generali Csoport. A működési eredmény 4,89 milliárd euróra, az adózott eredmény 2,1 milliárd euróra nőtt. A vállalatcsoport megerősítette, hogy a 2016-ban kitűzött stratégia az év végéig teljes mértékben megvalósul.
Az államháztartás – önkormányzatok nélkül számításba vett – központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta az év első két hónapját – jelentette a a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Ötven fiatal migráns csatájának letörésére vonult ki a rendőrség a németországi Flensburgban. Hetek óta folyamatosak az összecsapások, a rendőrségnek növelnie kell a jelenlétét a belvárosban...
Egy 15 éves migráns két barátjával még januárban támadott meg egy német házaspárt Cottbusban. A magának késsel tiszteletet követelő bevándorló a városvezetők döntése szerint a Cottbusban maradhat, nem toloncolják ki. A lakosság nem érti, mi folyik Németországban.
Elpusztult a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja. A 45 éves állat régóta betegeskedett, az állatorvosok azért döntöttek az elaltatása mellett, hogy megkíméljék a további szenvedésektől - közölte kedden a kenyai vadvédelmi terület, ahol az orrszarvú élt.
Azok a fekvőbetegek, akik az április 8-ai választás napján nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, átjelentkezhetnek és mozgóurnát kérhetnek a voksoláshoz.
Ma egyre inkább jellemző, ha egy munkatárs úgy érzi, nem kap megfelelő támogatást, figyelmet, könnyen elbizonytalanodhat, és záros határidőn belül búcsút inthet a cégnek. Háromszáz, különböző szakterületen dolgozó munkavállalóval...
Közel 6000 új építésű lakást kínálnak most a fővárosban, amelynek legnagyobb része még csak tervasztalon létezik vagy kivitelezés alatt áll. A Budapesti Lakáspiaci Riport és az Eltinga adatbázisa alapján megnéztük, hogy ezek közül...
A Mercedes-Benz még a Genfi Autószalon előtt indította el a C-osztály frissítéshullámát: először a négyajtós és a kombi, majd a gyengébbik AMG variáns, most pedig Coupé és a Cabriolet volt soron – így egyedül a legvadabb, 63-as jelölésű sportváltozatok maradtak hátra. Nagy meglepetésre a korábbi frissített változatok után már nem számíthatunk, de így is rengeteg modern újítással gazdagodtak a…
A gyakran emlegetett digitális forradalom esetén kapcsán alapvető kérdés, hogy az állampolgárok és az intézmények milyen minőségű hálózatra kapcsolódhatnak. A jövő kulcsa tehát a minél jobb minőségű hálózatokban és azok kiépítettségében van. Hogy hol tart ebben Magyarország, azt a terület egyik legdinamikusabban fejlődő vállalatának vezetője mondja
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M7-es autópályán ellenőriztek egy szlovén rendszámú autót, amiben négyezer doboz adózatlan cigarettát találtak.
Az Orbán Viktor által jegyzett minapi kormányhatározattal megszületett a kormánydöntés Nemzeti Oltóanyaggyár létrehozásáról. Korábban közel 50 milliárd forintos beruházást emlegettek. A március 19-i közlönyben megjelent "a Nemzeti...
Füstölve érkezett be szerda délelőtt a négyes metró egyik szerelvénye a Szent Gellért téri állomásra, ezért biztonsági okokból kiürítették az állomást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel.
Az elmúlt napok extrém időjárása után a légkör egy kicsit megnyugodni látszik. Az előttünk álló héten egyre enyhébb légtömegek érik el hazánkat, a hétvégén és a jövő hét elején már a +10 fokot is meghaladja a legmagasabb nappali hőmérséklet.
Az elmúlt hónapban annak ellenére is növekedni tudott a befektetési alapokban kezelt vagyon, hogy a februári részvénypiaci hullám nem volt kedvező a hozamok szempontjából. A befektetők azonban gyorsan reagáltak, hiszen a kötvényalapok helyett inkább a dollár befektetések és a vegyes alapok irányába mozdultak.