A mai napon újabb sztrájktárgyalásra került sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik képviselői között - közölte az Emberi...
A Seat lendületben van: az elmúlt években belehúztak a spanyolok, és a következő két évre is több újdonságot ígérnek. Nemrég elindították sportos almárkájukat, a Cuprát, és még idén jön a hétszemélyes SUV-juk, a Tarraco. 2019-ben pedig egy nagyon fontos modelljük lép majd új generációba, hiszen érkezik a kompakt Leon vadonatúj változata, de 2020-ban az első teljesen elektromos Seat is…
„Kérdezem, miért is ne lehettem volna Kanadában? Miért is nem tölthetem a szabadidőmet ott, ahol akarom?” – kérdezi a miniszterelnök-helyettes, aki szerint nem problémás, hogy több milliós ajándékutazásokat fogad el állami pénzzel kitömött vállalkozóktól.
Az illetékes londoni bíróság csütörtöki végzése szerint vérmintát vehetnek az orvosok az Angliában csaknem három hete idegméreggel megmérgezett Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynöktől és lányától, Julija Szkripaltól, annak érdekében, hogy a mintát a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) Nagy-Britanniában dolgozó szakért
Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax "Kelet-Európa legjobb repülőtere" díját - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel
A Volvo a vadonatúj V60-at, vagyis a márka prémium középkategóriás kombiját alig egy hónapja jelentette be, az autót pedig ma délelőtt máris megcsodálhattuk hazai porondon, ugyanis két V60 ellátogatott a budapesti Volvo Galéria márkakereskedésbe. A svédek büszkesége a Genfi szalon egyik legnagyobb sztárja volt, mégpedig megérdemelten: régen láttunk már ennyire kívánatos családi autót.
Kipakolt Frederic von Anhalt herceg (74), azaz születési nevén Hans Lichtenberg! Szó szerint, mert a másfél évvel ezelőtt elhunyt Gábor Zsazsa (†99) özvegye három hét múlva, április 14-én árusítja ki a magyar származású hollywoodi díva több mint ezerdarabos hagyatékát.
Elfogadhatatlan, hogy a Facebook adatbázisát az érintettek hozzájárulása nélkül, üzleti, de különösen politikai kampányok céljaira használják - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a visegrádi négyek miniszterelnökeinek megbeszélése után Brüsszelben.
Az amerikai piacokat leginkább a kereskedelmi háború kirobbanásának lehetősége nyomasztja, de több más tényező is meghúzódik az esés mögött.Van még lejjebb 2018.03.22 20:02Újabb hullámban gyengültek az amerikai tőzsdék. A Dow Jones...
A Nemzeti Közművek a földgázfogyasztók folyószámláján jóváírta a téli rezsicsökkentés összegét - közölte a NKM Nemzeti Közművek Zrt. csütörtökön. A tájékoztatás szerint az ügyfelek jövő héttől már a csökkentett...
Rekordszámban, majdnem 3 ezren vesznek részt idén a Balatont megkerülő futóversenyen. A szupermaraton útvonalát a magas vízállás miatt több helyen módosítani kellett.
Nem bírta a hajrát, így elbukott a MOL-Pick Szeged a német THW Kiel otthonában a férfikézilabda-Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, szerdán. A jövő vasárnapi visszavágón a 29-22-es vereség után csodára lenne szükség a nyolc közé jutáshoz.
Hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökön Dunaszerdahelyen életének 69. évében elhunyt Kulcsár Ferenc felvidéki magyar költő - jelentették felvidéki magyar hírportálok.
Hivatalosan is jóváhagyták Luis de Guindos spanyol pénzügyminiszter kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletükön az európai uniós vezetők. A tisztséget...
A Volvo a vadonatúj V60-at, vagyis a márka prémium középkategóriás kombiját alig egy hónapja jelentette be, az autót pedig ma délelőtt máris megcsodálhattuk hazai porondon, ugyanis két V60 ellátogatott a budapesti Volvo Galéria márkakereskedésbe. A svédek büszkesége a Genfi szalon egyik legnagyobb sztárja volt, mégpedig megérdemelten: régen láttunk már ennyire kívánatos családi autót.
Amerikai sajtóértesülések szerint Zlatan Ibrahimovic kétéves szerződést kötött az észak-amerikai profiligában (MLS) érdekelt Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatával.
Szomorú esetről érkezett hír vasárnap este. Halálos balesetbe keveredett egy önvezető autó. De vajon mi is történt pontosan? Az információkat nem csepegtették valami bőkezűen, ám most egy videón is látható a baleset
A várakozásoknak megfelelően nem emelt kamatot idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa, a testület ugyanakkor megosztottan voksolt. A tanács kilenc tagja közül ketten az alapkamat emelésére szavaztak, és a közlemény a korábbiaknál egyértelműbb hangnemben utalt a tavaly kezdett monetáris szigorítás belátható időn belüli fo
Kulcsár Krisztián, a MOB vezetője az MTI-nek elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy a magyar vívósport egyik legnagyobb alakjának a nevét kapta meg az afrikai ország elsőszámú terme.
Újra egyszerre érkeznek Csobot Adél (23) életébe a jó dolgok. Az énekesnő nemrég árulta el, hogy ismét babát vár, csütörtökön este pedig nyilvánosságra hozták, hogy ő is A Nagy Duett versenyzői között van.
Sok tízezer felhasználó az egész Facebook-törlését javasolja a botrány nyomán – leginkább valamely másik közösségi oldalon. Ebből is látszik, hogy szükség van az ilyen oldalakra, de legalábbis nagy előnyeik vannak. Ezért mielőtt elhamarkodott lépést tennénk, inkább érdemes áttekinteni, milyen lehetőségeink vannak a védekezésre.
Vasárnap este ellepik a „Macskák” a Kongresszusi Központot, mert a 35 éves jubileum napján, régi szereplőkkel állítják színpadra A. L. Webber (69) musicalének magyar változatát Szirtes Tamás (73) vezetésével.
Elfogadhatatlan, hogy a Facebook adatbázisát az érintettek hozzájárulása nélkül, üzleti, de különösen politikai kampányok céljaira használják - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a visegrádi négyek miniszterelnökeinek megbeszélése után Brüsszelben.
Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle hatszáz vendéget hívott meg májusi esküvőjükre, de a listán szereplő neveket egyelőre nem hozták nyilvánosságra - közölte csütörtökön a Kensington-palota.
Betelt a Budapesti Tavaszi Fesztivál naptára, több programot már nemigen bír el a rendezvény – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba, a fesztivál operatív testületének elnöke. A Müpa vezérigazgatója azt is elárulta, hogy az intézmény egy oktatási program elindításán dolgozik.
Áprilisban lesz 37 éves Meghan Markle a Briliáns elmék című sorozat ügyvédasszisztense. Nem készült színésznőnek. Brit hercegnének se, november óta mégis Harry herceg jegyese, aki május 19-én vezeti majd oltár elé.
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdai ülése gyors reakciót váltott ki a piacokon: a legtöbb piaci szereplő által biztosra vett 25 bázispontos kamatemelés bejelentése meg is történt, és a Fed elnöke, Jerome Powell a sajtótájékoztatón tájékoztatást adott a gazdasági mutatókkal kapcsolatos előrejelzésekről. Erre és a következő évre kis mértékben nagy