2018. március 22. csütörtök

márc. 22
20:39
Trump feltárcsázta Erdogant, hogy barátkozzon vele (ATV)
A két ország kapcsolatainak erősítéséről egyeztetett csütörtökön telefonon Donald Trump amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel .
márc. 22
20:39
Ipari parkot hoznak létre Martonvásáron 3,2 milliárd forintból (AQUA)
A beruházás jó példája annak, hogy egy város miként tud a saját lábára állni, hiszen a betelepülő cégek komoly iparűzési adóbevételt jelenthetnek Martonvásárnak.
márc. 22
20:39
Karácsony Orbánt választaná Vona helyett (HírTV)
Orbán Viktor hatalomban tartásáról tett kijelentései miatt magyarázkodik az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
márc. 22
20:41
Hoppá: Kóbor János ismét nagypapa lesz (Blikk)
Kóbor Jánosnak egy hónappal ezelőtt született meg az első unokája, máris újabb csemete érkezik a családba.
márc. 22
20:48
Abból az italból én is kérek (Spa Trend Online)
márc. 22
20:57
Szívszorító fényképek Görbicz Anitáról (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatottból visszavonuló Görbicz Anita a győri Audi Arénában búcsúzott. A kézilabdázó 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben.
márc. 22
20:57
Közel félmillió forintra büntették a Fradit (Blikk)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön négyszázezer forintra büntette a Ferencvárost.
márc. 22
20:57
Gyengült a forint csütörtökön (Gondola)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön a bankközi piacon
márc. 22
20:57
Online szavazáson döntötte el az orosz védelmi minisztérium, hogyan nevezzék el az új fegyvereket (444.hu)
A nukleáris hajtóműves manőverező robotrepülőgép a Viharmadár, a pilóta nélküli nukleáris tengeralattjáró a Poszeidón, a harci lézer pedig a Pereszvet nevet kapta.
márc. 22
21:03
Komoly büntetést kapott a Fradi az MLSZ-től (ATV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön négyszázezer forintra büntette a Ferencvárost.
márc. 22
21:03
Balog Zoltán: számunkra az összetartozás nemcsak erkölcsi kötelesség (autopro)
Ez az erőforrás minket, polgári, keresztény, nemzeti közösséget minősít - mondta az emberi erőforrások minisztere a Szeretünk Kárpátalja című jótékonysági gálaesten.
márc. 22
21:09
Mi lesz Katalóniával? - Megszólalt az elnökjelölt (Portfolio)
Párbeszédet, "kinyújtott kezet" kínált a spanyol kormánynak Jordi Turull katalán elnökjelölt a barcelonai parlamentben csütörtökön elmondott programbeszédében. A politikus szerint a párbeszéd nem jelent gyengeséget, lemondást, de...
márc. 22
21:12
Dübörögnek a lóerők a Tuning Show-n: mutatunk néhány autócsodát - fotók (Blikk)
Autócsodák minden mennyiségben – akár ez is lehetne a szlogenje az Automobil és Tuning Show 2018-nak (AMTS), amelyet már 13. alkalommal rendeznek meg.
márc. 22
21:15
Ragasztózzuk be: Minden gyűrű tökéletesen fog állni az ujjunkon! (Blikk)
Így egy gyűrűnket sem fogjuk elveszteni!
márc. 22
21:15
Ratko Mladic fellebbezett a hágai ítélet ellen (Gondola)
Fellebbezést nyújtott be csütörtökön Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) tavaly novemberi ítélete ellen, melyben a bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte őt népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt
márc. 22
21:15
Sorra küldi a rendőrség az 50 ezres büntetéseket a diáktüntetéseken részt vevő fiataloknak, újságíróknak és fotósoknak (444.hu)
Nem a járdán demonstráltak vagy tudósítottak, ezért a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt kell felelniük.
márc. 22
21:15
Online szavaztak az oroszok Putyin fegyvereinek nevéről, megjött az eredmény (ATV)
Eredményt hirdetett az orosz védelmi tárca abban az online szavazásban, amelyben az internet-felhasználók azon új fegyverzeteknek elnevezéséről dönthettek, amelyeket a Vlagyimir Putyin orosz elnök március 1-i beszédében mutatott be a törvényhozás két házának.
márc. 22
21:17
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója áprilistól (Gondola)
A Brent olajfajta napi jegyzési adatai alapján 50 dollár fölött maradt az ásványolaj hordónkénti átlagára az adóhatóság által vizsgált időszakban, így áprilistól nem változik az üzemanyagok jövedéki adója
márc. 22
21:19
Nagyon kevés delegált a szavazatszámláló bizottságokban (Gondola)
Péntek délután lejár a határidő, de még mindig nagyon kevés, alig 5,5 ezer delegáltat jelentettek be a jelöltek és a jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba az országgyűlési választásra - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján
márc. 22
21:21
Így loptak több millió dollár értékben kriptodevizát (Adózóna)
Csaknem 662 millió jen, vagyis 6,3 millió dollár értékben loptak el hekkerek kriptodevizát Japánban a tavalyi év folyamán – közölte csütörtökön a japán rendőrség, amely első ízben hozott nyilvánosságra összesítést ilyen jellegű bűncselekményekről.
márc. 22
21:21
Neymar a Real Madridban: újabb fejlemények az igazolásról (Sport365)
Nagyon úgy tűnik, a brazil klasszis tényleg a királyiaknál folytatja.
márc. 22
21:21
A román államfő gratulált Putyin újabb mandátumához (Gondola)
Klaus Iohannis román államfő gratulált Vlagyimir Putyinnak, akit újraválasztottak Oroszország elnökének - közölte csütörtökön a bukaresti elnöki hivatal
márc. 22
21:23
Egyre több ember éhezik a világon (Adózóna)
A fegyveres konfliktusok és a természeti csapások, mindenekelőtt az aszályok miatt 15 százalékkal nőtt az éhező emberek száma a világon 2017-ben, és a helyzet egyre romlik – derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Élelmezési Világprogram (WFP) egyik globális projektje által csütörtökön ismertetett jelentésből.
márc. 22
21:27
Újabb fejlemény a Litvinyenko-gyilkosságban (Infostart)
Megdöbbentő bejelentést tett a 2006-ban Londonban meggyilkolt volt orosz ügynök, Alekszandr Litvinyenko apja. Egy tévéműsorban azt mondta, hogy fiát nem a Putyin-kormányzat, hanem egy menekült oligarchához közel álló családi barát ölte meg.
márc. 22
21:33
Gyász: hosszú betegség után elhunyt a világbajnok focista (Blikk)
Hosszú betegség után, 64 éves korában elhunyt René Houseman, világbajnok argentin csatár.
márc. 22
21:33
Az amerikai elnök a török elnökkel egyeztetett telefonon (Gondola)
A két ország kapcsolatainak erősítéséről egyeztetett csütörtökön telefonon Donald Trump amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel
márc. 22
21:33
Lézerfegyverrel védhető ki a madárinfluenza (ProfitLine)
A Baromfi Terméktanács adatai szerint tavaly a madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent az azt megelőző évhez képest. A Földművelésügyi Minisztérium adatai azt mutatják, összességében a járvány mintegy 20 milliárd forint ágazati kárt okozott, amelyből a közvetlen ká
márc. 22
21:33
A Faradi és a Vasas is pénzbüntetést kapott (HírTV)
A zöld-fehérek szurkolói pirotechnikai eszközöket vittek a stadionba, ezen felül szidalmazták az MLSZ-t és Pintér Csaba játékvezetőt.
márc. 22
21:35
Gyöngyösi a szélsőségesekről panaszkodik (Gondola)
A francia portál szenzációként, fő helyen hirdeti azt a nagyon hosszú interjút, amelyet Gyöngyösi Mártontól kapott.
márc. 22
21:39
Itt a Graphisoft osztalékjavaslata (Portfolio)
A Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság igazgatótanácsa az "A" sorozatú törzsrészvények után részvényenként 93 forint, a "B" sorozatú dolgozói részvények után pedig részvényenként 31 forint osztalék kifizetését...
márc. 22
21:45
Zimány Linda megmutatta tökéletes alakját - fotó (Blikk)
Zimány Linda mindig is sok figyelmet fordított a külsejére, és ez most sincsen másképp.
márc. 22
21:45
Fizikai erőszakkal fenyegeti egymást Biden és Trump (HírTV)
A két politikus egy 2005-ös felvétel miatt esett egymásnak.
márc. 22
21:51
Viccből rúgta ki a nő lábát, nagy baj lett belőle - videó (Blikk)
Spanyolország - A 24 éves Mario Garcia Montealegrenek tetemes összeget kell fizetnie, miután az utcán "viccből", kirúgta egy 48 éves nő lábát, aki ezután olyan sérüléseket szenvedett, hogy dolgozni sem tudott.
márc. 22
21:51
12 év után először látogatott Szkopjéba görög politikus (Gondola)
Tizenkét év után először érkezett repülőgéppel hivatalos macedóniai látogatásra görög politikus: Nikosz Kociasz külügyminiszter gépe csütörtökön landolt a Szkopjei Nemzetközi Repülőtéren, amelyet korábban - a görög fél tiltakozása ellenére - az ókori hódítóról, Nagy Sándorról neveztek el
márc. 22
21:53
A katalán elnökjelölt párbeszédet ajánlott (Gondola)
Párbeszédet, "kinyújtott kezet" kínált a spanyol kormánynak Jordi Turull katalán elnökjelölt a barcelonai parlamentben csütörtökön elmondott programbeszédében
márc. 22
21:54
Messi megint megvillantotta, miért nagy zseni ő - videó (Sport365)
Megindult a félpályánál az edzésen, aztán...
márc. 22
22:03
Ismét Magyarország húzhatja a rövidebbet (Infostart)
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint Magyarországon olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek.
márc. 22
22:03
Trump a török elnökkel egyeztetett (ProfitLine)
A két ország kapcsolatainak erősítéséről egyeztetett csütörtökön telefonon Donald Trump amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel.
márc. 22
22:03
Karácsony: Nácik vannak a Jobbikban (ATV)
Nácik vannak a Jobbikban, de most ezt nem gyakorolhatják, mert megtiltották nekik. Ezt Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta a Magyar Narancsnak. A Jobbik szerint ez nem igaz, a baloldali pártok pedig nem a kormányváltásért, hanem csak a saját túlélésükért küzdenek. Részletek a videóban.
márc. 22
22:03
A Fradi és a Vasas is pénzbüntetést kapott (HírTV)
A zöld-fehérek szurkolói pirotechnikai eszközöket vittek a stadionba, ezenfelül szidalmazták az MLSZ-t és Pintér Csaba játékvezetőt.
márc. 22
22:09
Gyász: Elhunyt a világ egyik legnagyobb játékokat forgalmazó cég alapítója (Blikk)
USA - Elhunyt a világ egyik legelső, és talán legnagyobb játékforgalmazójának alapítója, Charles P. Lazarus.
márc. 22
22:09
Már nyomtatják a szavazólapokat (HírTV)
Összesen 18 millió nyomtatvány készül a pártok, az egyéni jelöltek és a nemzetiségek neveivel.
márc. 22
22:15
Megújul a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum (autopro)
A kormányzat 465 millió forintos támogatásából újítják fel a múzeumot. A jó magyar nemzetiségi politika a vajdasági magyarokra is pozitívan fog hatni.
márc. 22
22:18
Szörnyű dolog történt Tápai Szabinával, de készen áll az újrakezdésre - videó (Blikk)
Feltörték a sportoló Instagram oldalát!
márc. 22
22:21
„Meglehetősen kellemetlen nekünk az, hogy az EU és a NATO egyik tagja eszköz Moszkva kezében” – mondta az ukrán külügyminiszter-helyettes Magyarországról (444.hu)
„Sajnálatos módon a tények azt mutatják, hogy Magyarország most meglehetősen szorosan kommunikál Oroszországgal, vannak olyan gyakorlati dolgok, amelyeken keresztül Oroszország valószínűleg befolyásolja ezt az agresszív retorikát” – mondta Vaszil Bodnar.
márc. 22
22:27
Ukrajna is beleszólt a magyar választásokba (Gondola)
Kijev szerint Magyarország a parlamenti választás után felhagyhat a NATO és Ukrajna találkozóinak akadályozásával Az ukrán külügyminisztérium azt reméli, hogy Magyarország az április 8-i parlamenti választás után már nem fogja blokkolni az Ukrajna-NATO bizottság júliusra tervezett miniszteri szintű találkozóját, mivel "megszűnik annak politikai célszerűsége, hogy az oktatási törvény nyelvi…
márc. 22
22:27
A szülők nem tudták, hogy gyermekeiket felhasználják Orbán videójában (HírTV)
Belejött az óvodai kampányba a miniszterelnök. Az Együtt az illetékes választási irodához fordul.
márc. 22
22:29
Emlékművet avattak Brüsszelben a terror áldozatainak (Gondola)
A hozzátartozóknak, a merényletek túlélőinek és a belga kormány tagjainak részvételével emlékművet avattak csütörtökön a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér mellett két évvel ezelőtt elkövetett robbantások halálos áldozatainak emlékére
márc. 22
22:33
Nem politizálnak a kkv-k, nem tudják hogyan kell (ProfitLine)
Tartanak a konfliktustól és vevőik elvesztésétől, ezért nem politizálnak a vállalkozók. Ha a vevő politizálni kezd, a vállalkozók passzívan hallgatnak, vagy másra terelik a szót – pláne, ha más a véleményen vannak. Pedig megvan a saját véleményük és ki is fogják nyilvánítani: 87%-uk biztos elmegy szavazni április 8-án – derül ki a Marketing Command
márc. 22
22:33
Soros alapítványa szerint Orbán csak terel (HírTV)
Orbán Viktor a Fideszt érintő korrupciós ügyekről próbálja elterelni a figyelmet a civil szervezetek elleni sorozatos támadással.

Keresés