2018. március 22. csütörtök

márc. 22
11:03
Már jövő hónapban jöhet az elektromos BMW X3 előfutára (Auto Pult)
Noha a nagy német prémiumtrió már régóta bizonygatja, hogy elkötelezett hívei az alternatív – ezen belül is főleg az elektromos – hajtásláncoknak, a BMW volt az első, aki az i és az iPerformance modellekkel már az első igazán komoly lépést is megtette. A bajorok pedig nem kívánják feladni ezt a helyzeti előnyt, és a hírek szerint még idén bemutatnak több új elektromos koncepciót, melyek a…
márc. 22
11:03
Szijjártó: Bevándorlás=életveszély! (444.hu)
Aki ilyen felfokozott idegállapotba kerül a bevándorlás gondolatától, azt tényleg megütheti a guta. Vigyázzon, drága külügyminiszter úr!
márc. 22
11:03
Jófogáson keres orvost a férfi, akinek a felesége daganatos beteg (Femcafe)
A nő kezelését csak májusban kezdenék el.
márc. 22
11:03
Itt van Mila Kunis Budapesten forgatott filmjének első előzetese (Joy)
Te felismered a helyszíneket?
márc. 22
11:05
Megötszörözi a szállodák forgalmát a húsvét (Menedzsment Fórum)
Heves, Borsod, és Pest megye a legnagyobb sláger a hosszúhétvégés utazóknak.
márc. 22
11:05
A bevándorlás életveszélyt jelent (Gondola)
Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent.
márc. 22
11:09
Kémprogram (HírTV)
Kínában intézményes a megfigyelés, a Kínai Nagy Testvér mindenkiről tud mindent.
márc. 22
11:09
Karácsony Gergely arra készül, hogy feljelenti a miniszterelnököt (ATV)
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint vissza kell hozni Magyarországra a békét, ami nehéz lesz, mert a mai kormányzás ellenségképek kereséséről szól.
márc. 22
11:09
Kiderült, miért halt meg a 46-os buszból kizuhant férfi (Infostart)
Egy 38 éves férfi tavaly májusban épp hazafelé utazott a 46-os buszon és leszálláshoz készült, amikor a busz ajtaja váratlanul kinyílt. A férfi kizuhant a járműből és szörnyethalt.
márc. 22
11:11
Ma késő este tárgyal Karácsony az Együtt elnökével (ATV)
Ma késő este ül tárgyalóasztalhoz Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Juhász Péter, az Együtt elnöke, hogy a választási együttmüködésről/visszaléptetésekről tárgyaljanak - tudta meg az atv.hu. A Momentum nem lesz ott a találkozón.
márc. 22
11:15
Megvan az új miniszterelnök – sikerül elkerülni a kormány bukását? (Privátbankár)
Kinevezték az új szlovák miniszterelnököt, kérdés, hogy ez mire lesz elég.
márc. 22
11:15
Egyre gyakrabban tapasztalunk extrém időjárást (Háziállat)
Az EASAC legújabb adatai szerint 1980 óta egyre többször csapnak le szélsőséges időjárási események.
márc. 22
11:15
Szavazókat csábít a Jobbiktól Kocsis (HírTV)
Jobbikos szavazóknak udvarolt Kocsis Máté szerdai kispesti fórumán.
márc. 22
11:17
Több mint 3 fokkal megdőlt az országos hidegrekord! (Háziállat)
A korábbi, mai napra érvényes csúcsot még a "szokásos" Nógrád megyei Zabarban regisztrálta az OMSZ mérőműszere, kerek -12,0 fok volt 2003-ban. Ma hajnalra viszont a vastagabb hóval borított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban -13,4, míg Nyírlugoson -15,2 fokig süllyedt a hőmérséklet.   Kis eséllyel csütörtök éjszaka is megdőlhet az orszá
márc. 22
11:18
Megszólalt anyagi helyzetéről az RTL sztárja. Durva, ami náluk megy... (Blikk)
Sokan meglepődtek ezen!
márc. 22
11:20
Krausz Gábor elárulta, mivel szedte fel Tóth Gabit (Blikk)
Tóth Gabi és párja Krausz Gábor nemrég, márciusban vállalták fel a nagyvilág előtt szerelmüket.
márc. 22
11:21
Erre senki se számított. Megrázó dolgot osztott meg Berki Krisztián (Blikk)
Nagyon szomorú, ami történt.
márc. 22
11:21
Április 1-től ezért börtön jár Magyarországon, jól gondolja meg, mit tesz! (Blikk)
Áprilistól tilos a telelésből visszatérő és a költési időszakot megkezdő fecskepárok fészkeinek leverése házátalakítás, felújítás, szigetelés, festés miatt.
márc. 22
11:21
Ezért hagyják itt tömegek Magyarországot: 1,5 millió melóst keresnek (Pénzcentrum)
Nemcsak Magyarországon van óriási munkaerőhiány, Németországban is rendkívül sok munkást, szakembert keresnek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az új EU-s tagállamokból sokan emigrálnak külföldre. Az unión belüli szabad munkaerő-áramlás...
márc. 22
11:21
Egy ábra, amiből (nagyjából) megérted, hogyan gondolkodnak a közgazdászok (Portfolio)
Ha-Joon Chang, a Cambridge Egyetem közgazdász professzora ezekben a percekben tart előadást Budapesten arról, hogy miért van szükség a közgazdaságtudomány pluralizmusára. Érthető módon a prezentációját a legnagyobb közgazdasági iskolák...
márc. 22
11:21
Még csak két hete használja, máris komoly bejelentést tett Lázár János (videó) (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48 órán belül válaszolni fog minden kérdésre, kritikára a közösségi médiában, amennyiben a választókerületéhez tartozó településekről keresik meg.
márc. 22
11:21
Már jövő hónapban jöhet az elektromos BMW X3 előfutára (Auto Pult)
Noha a nagy német prémiumtrió már régóta bizonygatja, hogy elkötelezett hívei az alternatív – ezen belül is főleg az elektromos – hajtásláncoknak, a BMW volt az első, aki az i és az iPerformance modellekkel már az első igazán komoly lépést is megtette. A bajorok pedig nem kívánják feladni ezt a helyzeti előnyt, és a hírek szerint még idén bemutatnak több új elektromos koncepciót, melyek a…
márc. 22
11:21
Út menti standokat tarolt le egy busz Thaiföldön, 18 ember meghalt (444.hu)
Tönkrement a fék, a jármű cikázni kezdett, majd letarolta a járdát.
márc. 22
11:21
Völgyi Zsuzsi: "Hatalmas lelki nyugalommal várjuk a következő babát" (Femcafe)
Nagyon őszinte volt az énekesnő.
márc. 22
11:21
Bella Hadid elment Kínába, hogy jól megmutassa a mellét (Glamour)
A Dior sanghaji kiállításmegnyitóján történt
márc. 22
11:22
Polyák Lilla őszinte vallomása: " Kőkemény hónapok állnak mögöttünk" (Blikk)
Elmondta, mik a tervek...
márc. 22
11:24
Ismét nagypapa lesz Kóbor János! Két hónappal első unokája után újabb gyerek érkezik a családba (Blikk)
Mindenkit váratlanul ért.
márc. 22
11:27
Kinevezte az új miniszterelnököt a szlovák államfő (Infostart)
Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön a pozsonyi Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
márc. 22
11:27
Karácsony: A Jobbikban csak a kampány alatt szüneteltetik a nácikat (Alternatív Energia)
Világossá kell tenni, hogy milyen világnézeti szakadék van „köztünk és a Jobbik közt.
márc. 22
11:27
A világ egyik legjobb csapata ellen búcsúztatják Görbicz Anitát (Sport365)
Az Audi Arénában 18 órakor kezdődő találkozó előtt ünnepélyesen elbúcsúztatják Görbicz Anitát, a korábbi csapatkapitány ugyanis a decemberi világbajnokságon játszott utoljára nemzeti színekben.
márc. 22
11:27
Ez a legjobb magyar fotó a Sony World Photography Awards szerint (Player)
Az idén 11. alkalommal megrendezett fotópályázatra 320 000 alkotás érkezett, a magyar Nemzeti díjat Radisics Milán nyerte.
márc. 22
11:33
Robbanás egy csehországi vegyi üzemben (Infostart)
Legalább hat halottja és több súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
márc. 22
11:33
Globálisan rekordszintre emelkedtek a vállalategyesülések és felvásárlások (ProfitLine)
Rekordszinten a vállalategyesülések és felvásárlások a világon - közölte a Financial Times.
márc. 22
11:33
Robbanás egy csehországi vegyi üzemben, többen meghaltak (ATV)
Hat halottja és néhány súlyos, illetve közepesen súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
márc. 22
11:33
55 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom (AQUA)
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
márc. 22
11:33
Paris Hilton szexi hippivé változott! És milyen trendi! (Glamour)
Semmi rózsaszín!
márc. 22
11:33
Enyhén csökken a WTI és a Brent ára (NRGreport)
Csütörtök reggel a WTI 65,16, a Brent pedig 68,86 dolláron áll. Ez 0,2 illetve 0,3 százazlékos csökkenést jelent.
márc. 22
11:35
Új adatok bizonyítják, hogy gyakrabban fordul szélsőségesre az időjárás (NRGreport)
Az emberi hatások miatt kialakuló klímaváltozás bizonyítottan sok csapadékot és villámárvizeket, a tengerszint emelkedése miatt part menti áradásokat, valamint hőhullámokat okoz Európában, Ausztráliában és Kínában.
márc. 22
11:39
2,5 milliárdba került egy hónapra a Stop Soros kampány (Menedzsment Fórum)
Tavaly decembertől idén január végéig hat kampányt rendelt meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda, összesen 4 milliárd forint értékben.
márc. 22
11:39
Orwelli világ jön? Egy nyugati ország épp most köpte szemen a demokráciát (Privátbankár)
Ijesztően kiegyensúlyozott volt az adatkiadásról szóló népszavazás, de végül nagyjából mindegy is, mit gondolnak a hollandok: a kormány eltökélte, hogy keresztülveri a „Nagy Testvér”-törvényt, így május elsejétől szabad kezet kapnak a titkosszolgálatok. A népszavazást annak ellenére tartották meg, hogy előre eldöntötték, hogy figyelmen kívül hagyjá
márc. 22
11:39
Ez a növény gyógyít meg és hoz neked szerencsét a csillagjegyed szerint (Blikk)
Most kiderítheted, hogy mely növények illenek hozzád, melyek hoznak szerencsét és meggyógyítanak.
márc. 22
11:39
Hihetetlen: napjaink fegyverkovácsai újjáélesztik a történelem legbrutálisabb szúró- és vágóeszközeit (Blikk)
A History csütörtökönként a Tűzben edzett című sorozatában világklasszis kovácsok hívják életre a történelmet a szemünk előtt: letűnt korok híres és hírhedt fegyverei, harci kései, furcsa kardjai élednek újra hétről hétre egy izzasztó versenyben.
márc. 22
11:39
Egy ábra, amiből (nagyjából) megérted, hogyan gondolkodnak a közgazdászok (Portfolio)
Ha-Joon Chang, a Cambridge Egyetem közgazdász professzora ezekben a percekben tart előadást Budapesten arról, hogy miért van szükség a közgazdaságtudomány pluralizmusára. Érthető módon a prezentációját a legnagyobb közgazdasági iskolák...
márc. 22
11:39
Nyolc hét alatt, 500 ezer Lego kockából épült egy Toyota Camry (Autónavigátor)
Hálás és örök téma a Lego kockák általi autóépítés. Ezúttal egy Toyota Camry élethű mása készült el.
márc. 22
11:41
Vége: Nagyot hibázott, ezt már nem javíthatja ki Sebestyén Balázs (Blikk)
Pedig olyan gyönyörűen indult.
márc. 22
11:41
Vona Gábor állítja: ennyi emberre van szükség a Fidesz legyőzéséhez (Blikk)
A választásig elkövetkezendő hetekben az ellenzék legfőbb feladata a szavazásra buzdítás lesz. Vona Gábor már számot is mondott: az ellenzéki összefogás vagy koordináció nélkül hány százalékos részvételi aránynál történhet kormányváltás.
márc. 22
11:43
Ennél nagyobb pofont még nem kapott az RTL sztárja. Lefagyott, amikor ez történt (Blikk)
Hatalmas csalódás érte őt.
márc. 22
11:43
Lázár János óriási bejelentést tett - olyan igazságokat mondott ki, amivel nem lehet vitatkozni - meglépte, amit más nem mert (Blikk)
Lázár János két hete használja a Facebookot, és ezen rövid idő alatt egyrészt tett egy komoly felfedezést - amiről mondjuk eddig is tudott mindenki, - másrészt olyan igazságokat mondott ki, amelyekkel nem lehet vitába szállni.
márc. 22
11:45
Szijjártó már megint elég furcsát mondott (Privátbankár)
A miniszter egyenlőségjelet tett a bevándorlás és az életveszély közé.
márc. 22
11:45
Iratkozzon fel a YouTube-csatornánkra is! (Infostart)
Az InfoRádió YouTube-csatornáján valamennyi Aréna-adás felvételét újra megtekintheti, és feliratkozott felhasználóként további exkluzív tartalmakhoz is hozzáfér majd.

Keresés