2018. március 24. szombat

márc. 24
16:15
Ők a legnagyobb lúzerek a héten - de bármikor cserélnél velük (Privátbankár)
A Bloomberg összesítése szerint igencsak fájdalmas hónapokon vannak túl a világ szupergazdagjai: 436 milliárd dollárt vesztett vagyonából a felső 500 a január végi tőzsdei csúcsdöntések óta. Azért még maradt mit a tejbe aprítani - vigyázat, számok és vagyonok csak erős idegzetűeknek!
márc. 24
16:15
Katalónia - Közös fellépést szorgalmazott a parlament elnöke (Alternatív Energia)
"Ez nem igazságszolgáltatás, ez elnyomás."
márc. 24
16:15
Így fordított Ronaldo a 900. meccsén a legvégén - videó (Sport365)
A 92. és a 94. percben is betalált.
márc. 24
16:21
Simicskó: addig van jövő, amíg vannak tartalékosok (Infostart)
A honvédelmi miniszter előtt csaknem 700 új területvédelmi tartalékos katona tette le esküjét. Így már hatezren vannak, de a cél ennek az ötszöröse.
márc. 24
16:27
Átadták az első kárpátaljai Magyar Házat Rahón (Gondola)
Grezsa István kormánybiztos ünnepélyesen átadta a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló, 120 millió forintos magyar állami támogatással épült első kárpátaljai Magyar Házat szombaton Rahón
márc. 24
16:27
Történelmi lépés a BMW-től (Portfolio)
Korábban soha annyi pénzt nem fordított a BMW kutatásra és fejlesztésre, mint amennyit idén tervez elkölteni. A 7 milliárd eurós összegből bőven jut majd az elektromos autók fejlesztésre is, a németek ugyanakkor a következő években...
márc. 24
16:29
Közös fellépést szorgalmaz a katalán parlament elnöke (Gondola)
A demokrácia és az alapvető jogok védelmében közös fellépést szorgalmazott Rogert Torrent, a katalán parlament elnöke szombaton Barcelonában, miután a legfelsőbb bíróság előző nap vádat emelt és előzetes letartóztatást rendelt el katalán függetlenségi politikusokkal szemben
márc. 24
16:30
Ásó, kapa, válóper – Ilyen volt Dennis Rodman és Carmen Electra botrányos és rövid házassága (Blikk)
Amilyen gyorsan szárba szökkent, olyan hamar véget is ért Dennis Rodman (56) és Carmen Electra (45) kapcsolata.
márc. 24
16:32
Kulcsár Edináék megmutatták kisbabájuk szívverését (Blikk)
Kulcsár Edina és párja, Csuti születendő gyermekük szívhangjáról osztottak meg egy videót. Éppen ultrahangon volt a sztárpár.
márc. 24
16:33
Fico lett az alsóház elnöke Rómában (Infostart)
Megválasztották az olasz parlament két házának elnökét.
márc. 24
16:33
Hétvégén átállunk a nyári időszámításra (ProfitLine)
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat. Az óraátállítással villamos energiát spórolunk, egyúttal pedig évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg.
márc. 24
16:45
Itt éri meg a lakásbefektetés (Infostart)
Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni. Íme néhány tipp nagyvárosokra és budapesti kerületekre.
márc. 24
16:45
A vállalkozói szellemet és az innovációt dicsérte Varga Mihály (Infostart)
Az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő díjait adta át
márc. 24
16:48
Gázömlés volt Budakeszin (Alternatív Energia)
A tűzoltók húsz embert kísértek biztonságos helyre.
márc. 24
16:48
Bale kikészült Madridban (Sport365)
Már meg sem próbál a csapat tagja lenni.
márc. 24
16:51
Szaúd-Arábia először engedte meg, hogy átrepüljön felette egy Izraelbe tartó gép (444.hu)
Az Air India Tel-Avivba tartó járatának kivételesen nem kellett kerülnie.
márc. 24
16:57
Megkérdezték Orbánt, mi lesz ha nyernek – ezt válaszolta (ATV)
Továbbra is az egyszerű dolgokban hisz Orbán Viktor: a munkában, a családban és a hazában – árulta el a miniszterelnök a Hajrá, Magyarország! című fideszes kampányújságnak arra a kérdésre felelve, hogy mi várható, ha újabb négy évre kap felhatalmazást.
márc. 24
16:57
Varga Mihály: a vállalkozói szellem is meghatározza egy nemzet gazdaságát (AQUA)
A miniszter hozzátette, hogy a vetélkedőre, amely a pénzügyi, gazdasági ismeretek világát viszi közelebb a diákokhoz, idén rekordszámú, 126 csapat jelentkezett.
márc. 24
16:59
Vona: A kormány nyolc év kormányzás után csak annyit tud mondani, hogy Soros (ATV)
Felháborító, hogy a kormány nyolc év kormányzás után csak annyit tud mondani, hogy Soros György, és nem beszél arról, mi lett az egészségüggyel, az elvándorlással, az utak állapotával, a bérek helyzetével, az oktatással, az északkelet-magyarországi régióval - mondta a Jobbik elnöke szombaton Ózdon, a városi piac területén tartott fórumon.
márc. 24
17:03
Ez ám a kockahas: brutál szexi tükörszelfit posztolt Zimány Linda (Blikk)
Ismét észveszejtően dögös képet posztolt magáról Zimány Linda közösségi oldalán.
márc. 24
17:03
Az aljasság abszolút világcsúcsa (Gondola)
Az aljasság abszolút világcsúcsa, amit Semjén Zsolttal művelnek svédországi vadászata kapcsán, másrészt az ostobaságé, a hülyeségé is.
márc. 24
17:03
Orbán kimerészkedett a kormánymédia falai közül, és alig bírja tartani a tempót a kérdésekkel (444.hu)
Sorra adja az „interjúkat” a kampányállomásokon. De vajon sikerült megküzdenie a kérdésekkel?
márc. 24
17:03
Belvíz: Van, aki már most több milliós kárral számol (HírTV)
A napokban csökkenhet a belvízzel elöntött területek nagysága az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint.
márc. 24
17:03
A kis Stormi egyértelműen Kylie Jenner legjobb génjeit örökölte, máris szelfikirálynő (Glamour)
Új anya-lánya közös fotók!
márc. 24
17:05
Ezt főzte ki mára Gyurcsány Ferenc – „Nagy volt az érdeklődés” – fotó (Blikk)
Gyurcsány Ferenc már sokszor bizonyította állatszeretetét és főzőtudományát. A volt miniszterelnök most újból fakanalat ragadott, amiről bizonyításképpen meg is osztott egy fotót.
márc. 24
17:07
Gyászol az LGT: Presser Gábor jelentette be a szomorú hírt (Blikk)
Presser Gábor és Karácsony János a Facebookon jelentette be a gyászhírt.
márc. 24
17:09
Hargitay igazságának olvasata (Azenpenzem)
"Két rendkívüli emberről van szó, akiket csak szeretettel lehet megváltoztatni" - mondja Hargitay András, aki valójában azt sérelmezi, hogy Hosszúék egy idő után már szóba sem álltak vele.
márc. 24
17:21
Hosszú Katinka elárulta, hogyan folytatja (Infostart)
Van ami nem változik, és sokminden bizonytalan. Az viszont már biztos, hogy az országos bajnokságon nem áll rajthoz. Interjúban árulta el, mi várható, és azt is, kivel folytatja.
márc. 24
17:21
Megtörtént az előrelépés: Hosszú Katinka bejelentette, hogy Tusup marad az edzője (Blikk)
Hosszú Katinka bejelentette, hogy továbbra is férje, Shane Tusup marad az edzője és nem indul az országos bajnokságon.
márc. 24
17:21
A skót válogatott sem hasított (Kripto Akadémia)
Alex McLeish szövetségi kapitány szerint sokat tanult csapata a Costa Rica elleni vereségből.
márc. 24
17:21
Nagypénteki munkavégzés a vásárcsarnokban (Adózóna)
A vásárcsarnokban munkaviszonyban álló dolgozó végezhet-e munkát nagypénteken? – kérdezte az Adózóna olvasója. Szakértőnk, dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
márc. 24
17:21
Így reagáltak a szurkolók a válogatott kínos vereségére (Sport365)
A lelátóról is megkapta magáét minden futballista és edző.
márc. 24
17:21
Felrobbant az internet: Kétéves kislányával bungee-jumpingolt a celeb (ATV)
Kétéves kislányával a karjában vetette le magát a magasból egy tévés celeb.
márc. 24
17:21
Van emberem, aki kanállal kiszedi a szemgolyót (444.hu)
Először beszéltek nyugati sajtónak a Wagner nevű orosz magáncég szíriai zsoldosai. Szerintük végső soron Amerika ellen háborúznak, és egyre több dolguk lesz a világban.
márc. 24
17:21
Állítólag a hír igaz: Jennifer Aniston és Brad Pitt tényleg újra együtt vannak (Glamour)
Fotó is bizonyítja.
márc. 24
17:33
Mindenkit maga mögé utasít a 103.9 Sláger FM (ProfitLine)
A legfrissebb, februári közönségmérés alapján megerősítette vezető pozícióját a Sláger FM, amely továbbra is Budapest és Pest megye leghallgatottabb rádiója.*
márc. 24
17:33
Eldőlt: Shane Tusup marad Hosszú Katinka edzője (ATV)
Hosszú Katinka bejelentette, hogy továbbra is férje, Shane Tusup marad az edzője és nem indul az országos bajnokságon.
márc. 24
17:33
A coloradói égbolt az egyik legizgalmasabb film, amit valaha láttunk (Player)
Mert a természet a legnagyobb mesélő.
márc. 24
17:39
Lázár elismerte: vannak hiányosságok az egészségügyben (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az újjáépített makói szakrendelőből jelentkezett be a Facebookra, ahol arról beszélt, hogy az elmúlt 8 évben 500 milliárd forintot költött a kormány egészségügyi intézmények fejlesztésére és 400 milliárdot bérfejlesztésre. Ugyanakkor elismerte: az egészségügyben vannak hiányosságok és nehézségek, ezért a követ
márc. 24
17:39
Balszerencsét hoz, ha itt van a tükör a lakásodban (Femcafe)
A kapcsolatod is rámehet!
márc. 24
17:39
Eltelt 35 év: Így néz ki most a 99 Luftballons énekesnője - Fotók (Femcafe)
Hazájában Nena ma is óriási sztár.
márc. 24
17:51
Megan Fox csipkebodyban szexizik a vörös szőnyegen (Glamour)
Elárulta, hogy tartják fenn a romantikát házasságukban
márc. 24
17:54
Hosszú Katinka elmondta, hogyan tovább (Alternatív Energia)
"Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát."
márc. 24
18:03
Béremelésért, nagyobb megbecsülésért tüntettek az egészségügyiek (Infostart)
Szerintük csak a dolgozók harmada kapott béremelést. Az EMMI szerint a tüntetés kampányakció volt.
márc. 24
18:03
Hollik: Távoznia kell a közéletből annak, aki nőt bántalmaz (ATV)
Távoznia kell a közéletből annak, aki nőt bántalmaz, miként Juhász Péter is nyilvánvalóan ezért volt kénytelen visszalépni a képviselő-jelöltségtől - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, Budapest Belváros kormánypárti képviselőjelöltje szombaton Budapesten a sajtónak.
márc. 24
18:15
Hatalmasat lehet bukni emiatt a csalás miatt (Infostart)
Egyszerű adatkérő levélnek tűnik, de nagy csapdát rejt az apró betűs rész.
márc. 24
18:15
Hosszú Katinka kihagyja az ob-t is (Gondola)
Nehéz időszak áll mögöttük a magánéleti krízis miatt, de megpróbálják az adott helyzetből a legtöbbet kihozni - mondta a molcsapat
márc. 24
18:21
Hosszú Katinka mégis Shane Tusuppal folytatja a közös munkát (444.hu)
Nehéz időszak volt, egy ideig nem is versenyzett, úgy érzi, kifejezetten szüksége volt egy kis feltöltődésre.
márc. 24
18:21
Íme a férfi szexbaba ijesztően hatalmas, 28 cm-es pénisszel (Glamour)
A legbizarabb dolog, amit ma látsz, az biztos.
márc. 24
18:21
MSZP: véget kell vetni a "fideszes bűnszervezet" működésének (Hírklikk)
Az MSZP szerint a választópolgároknak az áprilisi parlamenti választáson véget kell vetniük a "fideszes bűnszervezet" működésének.

Keresés