Bár minden csillagjegy más és más, mind közül mégis kiemelkedik a Bika, ő ugyanis az egyetlen olyan jegy, aki a legjobb partnert jelenti az élet során.
Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik a Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét sújtó bírósági ítélet ellen, amelyet nyilvánvaló igazságtalanságnak, a magyar közösség elleni támadásnak tart
Az LMP azonnali kárrendezést ígér a devizahitelek és a brókerbotrányok károsultjainak Az LMP kormányzati pozícióba kerülése esetén már az első napon megkezdené a devizahitelesek és a brókerbotrányok áldozatainak kárrendezését - jelentette be az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek vasárnap Budapesten
Hetvennyolc éves korában meghalt José Abreu, a világszerte ismert venezuelai zenei program, az El Sistema megalapítója, Gustavo Dudamel világhírű karmester mestere.
Elég volt a rövidlátásból - gondolhatta Paul Schmelzing, a Bank of England vendégkutatója, és 700 évnyi adatot rántott elő. Ez alapján szerinte nincs semmi különös az elmúlt évek csökkenő kamatkörnyezetében, mert az szerinte egy öt...
Második legkisebb téli kiterjedését érte el a tengeri jég az Északi-sark térségében 2017/18 telén az amerikai Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC) adatai szerint.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek vasárnap en.
A Fidesz szerint Karácsony Gergelyék teljesíteni fogják Soros "megrendelését" - reagált a nagyobbik kormánypárt vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében Karácsony Gergely bejelentésére, miszerint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek
Orbán Viktor (54) szerint számíthatunk nagy ellenzéki összefogásra az április 8-i választásokon, amelynek legnagyobb tétjének továbbra is azt tartja, hogy bevándorlóállammá válik-e Magyarország. A miniszterelnök erről már a minap tartott kétnapos brüsszeli csúcson is beszélt, ahol mint mondta, zsoldoshadsereg próbálja aláásni az ország érdekeit.
A Magyar Idők birtokába került az a hangfelvétel, amelyen Soros György egyik legközelebbi munkatársa, a Soros Fund Management, azaz Soros amerikai pénzügyi alapjának korábbi pénzügyi vezetője beszél arról, hogy Soros a Nyílt Társadalom Alapítványt (Open Society Foundations) eszközként használja a politikai véleménye érvényre juttatására az Egyesült Államokban és Európában
Így verték szét néhány napja Firenzében a gyönyörű óvárost: videó. Eddig 4 millió ember nézte meg az egész világon, de mintha idehaza sokan elhallgatták volna....
Már alig két hetünk maradt a választásokig, sokan azonban még mindig bizonytalanok abban, hogy a szavazófülkében kire tegyék a voksukat. Ennek kapcsán jártunk utána, vajon a pártok mit tudnak még tenni azért, hogy elnyerjék a csaknem 3 millió bizonytalan választó szavazatát.
Fenomenális teljesítményt mutatott fel Kína az elmúlt négy évtizedben az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) elnökének vasárnap Pekingben tartott beszéde szerint.
Magyarországon évente 7-8 ezer új emlőrákos beteget diagnosztizálnak. Az emlőrákos betegek 30 százalékánál a későbbiekben kialakul áttét pár év, de akár 10-15 év múlva is.
Rengeteg rövidebb-hosszabb anyag jelenik meg a Pénzcentrumon minden héten. Összeszedtük a legérdekesebb és legolvasottabb anyagainkat a múlt hétről, hogy akkor is el tudd olvasni őket, ha esetleg hét közben lemaradtál volna róluk. Noha...
Nem tudott részt venni Ed Sheeran egyetlen új-zélandi koncertjén sem Jacinda Ardern, a szigetország miniszterelnöke, ezért sütizésre és teára hívta a brit énekest.
A Fidelitas feljelentést tesz Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere ellen a korábban nyilvánosságra került, egy női beosztottját nemi erőszakkal fenyegető hangfelvétel alapján.
Hetvennyolc éves korában meghalt José Abreu, a világszerte ismert venezuelai zenei program, az El Sistema megalapítója, Gustavo Dudamel világhírű karmester mestere.