A Jaguar F-Pace már egyébként is kategóriájának egyik legsportosabb képviselője, ami a külcsín és a menettulajdonságok terén is igaz. Az angolok azonban nem elégedtek meg ennyivel, és a New Yorki Autószalonon bemutatták az SVR verziót, ami ötliteres V8-as benzinmotorjával kíván kategóriájának élére ugrani.
Nyílt levelet írt Szabó Szabolcsnak, az Együtt politikusának a szocialisták csepeli elnöke, mivel másfél héttel a választások előtt sem látni, hogy Szabó, vagy az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje, Bangóné Borbély Ildikó nézhet-e szembe Németh Szilárddal április 8-án a XXI-XXIII. kerületben.
Konyhafőnök címre hajt az Éjjel-Nappal egykori Dorinája. Bencsik Emerencia három éve távozott a kamerák elől, most pedig főzőtudományával szeretne érvényesülni.
Az éves hazai sonkatermelés harmada húsvétkor fogy el: a sonkafogyasztás hagyománya az ünnepen egyre inkább kiterjed a pulykára, amelynek húsa könnyed, egészséges választás a nagy lakomák idején. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya összegyűjtötte, hogy mire figyeljünk az ünnepi bevásárláskor.
Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor bevásárlás után nekilátunk főzni, és menet közben derül ki, hogy elfogyott valamilyen fontos hozzávaló, de már nincs időnk vagy lehetőségünk újat beszerezni, mert jönnek a vendégek, vagy bezárt a bolt.
A régió stabilnak mondható, de a NATO és Oroszország viszonyának elmérgesedése miatt nem szabad felszámolni a hadseregeket, sőt fejleszteni kell azokat.
Többek között a Quimby, a Kiscsillag, Péterfy Bori, a Tankcsapda, a Punnany Massif és a Belga koncertjével várja az érdeklődőket július 5-8. között a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben szervezett eseményre április 15-ig kedvezményes áron lehet jegyet vásárolni.
Oroszország időben és a saját érdekeinek megfelelően válaszol majd diplomatáinak nyugati és nyugati orientációjú országokból történt kiutasítására - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
Milliókkal egyetemben nem akarjuk, hogy templomainkat bemocskolják, zászlainkat elégessék, gyermekeinket megöljék, feleségeinket megtámadják vagy megöljék.
Év végéig több tízezer gyermek részesülhet kifejezetten fiatalokra szabott digitális képzésben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület és a Microsoft Magyarország jóvoltából. Ennek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a biztonságosabb internetezés alapszabályaival, majd elsajátíthatják a programozás alapjait is.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivőjének a kijelentése, amely szerint „az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”, egy súlyos kommunikációs hiba, aminek politikai következményei lesznek – nyilatkozta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Korábban London és New-York mellett más, nagy pénzügyi központok neve is felmerült a Saudi Aramco olajvállalat IPO-jával kapcsolatban, most azonban úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb részvénykibocsátására a szaúd-arábiai tőzsdén kerülhet...
A tárgyalások légköre olyan feszült volt, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az értekezés alatt többször is felugrott, hogy a tárgyalóteremben sétálva levezesse feszültségét.
Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét szerdán helyezték el.
Újra lecsapott a botránycégekre és a shortolási lehetőségek keresésére szakosodott Citron Research: ezúttal a Twittert nézték ki. Úgy tűnik, hogy voltak, akik megfogadták az ajánlásukat, mert a Twitter árfolyama 12 százalékot esett...
A Vans ezúttal a tavaly feloszlott Tribe Called Quest előtt tiszteleg, ugyanis előrukkolt egy különleges kollekcióval, amely az amerikai hiphopcsapat dalszövegeit, lemezborítóit és főbb stílusjegyeit hordozza magán, és többek között a tavaly elhunyt legendás bandatag, Phife Dawg előtt is emléket állít.
Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor bevásárlás után nekilátunk főzni, és menet közben derül ki, hogy elfogyott valamilyen fontos hozzávaló, de már nincs időnk vagy lehetőségünk újat beszerezni, mert jönnek a vendégek, vagy bezárt a bolt.
Tizenegy nappal a parlamenti választás előtt változatlanul őrzi előnyét a Fidesz-KDNP, a kormánypártok akár 50% feletti szavazataránnyal is számolhatnak – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. Várhatóan egyébként ötpárti lenne a parlament, a Jobbikra 15%, míg az MSZP-Párbeszéd listára 11%, az LMP és a DK listáira pedig egyaránt 8% szavazna.
Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.
Megkapta az építési engedélyt a Stadler legújabb beruházási terve, amellyel a szolnoki forgóvázüzemének kapacitását kívánja megduplázni a svájci központú vasúti járműgyártó cégcsoport. Az összesen 10 milliárd forint értékű...
Az előrejelzések szerint 1-1,5 év múlva várható egy újabb gazdasági világválság. Lovas Judit közgazdász arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy most túlfűtött a gazdaság, a jegybankok rengeteg pénzt beleöntöttek, ezért nem az a kérdés, hogy lesz-e világválság, hanem az, mi fogja kirobbantani.
Egyre masszívabb az esés a tőzsdéken, a január végi csúcs óta nagyobb kilengésekkel folyamatosan esnek a fontosabb részvénypiacok, egyelőre nem látszik hol az alja. Aggódni viszont van min, éppen kerkedelmi és hidegháború előtt állunk...