2018. március 29. csütörtök

márc. 29
17:39
Erdogan megint beperli az ellenzék vezetőjét, mert az megsértette őt (444.hu)
A török elnök úgy megsértődött, hogy 16 millió forintnyi pénzt követel.
márc. 29
17:39
Orbán ezúttal Nagykanizsán mondta fel a kötelező paneleket (HírTV)
A kormányfő a főként idősekből álló közönsége előtt ezúttal is azt fejtegette, hogy a bevándorlókat sokba kerül eltartani.
márc. 29
17:45
LMP: négy éve nincs döntés az Öveges-program ügyében (Infostart)
Egy négy évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 12 milliárd forintos Öveges-program szerinte "horribilis lenyúlásáról".
márc. 29
17:45
Megvan az időpont: ekkor temetik Demján Sándort (Blikk)
A család csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Demján Sándort április 10-én 14 órakor, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában helyezik végső nyugvóhelyére.
márc. 29
17:45
Forsythe Saga: az angol burzsoázia fénykora és hanyatlása (Blikk)
Az angol irodalom kiemelkedő darabjaként tartják számon a Forsythe Sagát. John Galsworthy kilenc műből álló családregény-ciklusa öt évtizedet ölel át. Egy nagypolgári család hányattatásán keresztül festi le a viktoriánus kor eltűnését, az angol burzsoázia fénykorát és hanyatlását. A klasszikus angol BBC-sorozat szombat esténként az m3-as csatornán
márc. 29
17:45
2 év "búvárkodás" után került elő egy fotómasina, és működött! (Alternatív Energia)
márc. 29
17:45
Ilyen lesz a Bayern München arénája - képek (Sport365)
Négy fotó segítségével mutatták be a látványterveket.
márc. 29
17:47
Kettős gyilkosság - Konyhakésekkel ment a szomszédba elégtételért (Alternatív Energia)
A két férfi a vérveszteség miatt 5-30 percen belül meghalt.
márc. 29
17:51
Április 10-én temetik Demján Sándort (ATV)
Április 10-én délután temetik Demján Sándort.
márc. 29
17:51
Verhető a Fidesz Békéscsabán (HírTV)
A Jobbik jelöltje az esélyes Herczeg Tamással szemben, ha egyedül szállna ringbe a választáson. A Közös Ország Mozgalom adatai a Hír TV Online-on!
márc. 29
17:53
Bréking: Megbírságolták Orbán Viktort (ATV)
Több rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül.
márc. 29
17:57
Ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita lesz a tévében (Infostart)
Április 5-én, három nappal az április 8-i országgyűlési választásokat megelőzően miniszterelnök-jelölti tévévitát tart az RTL Klub.
márc. 29
17:57
350 ezerre büntették Orbánt, amiért óvodásokkal kampányolt (444.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság jogsértőnek találta a miniszterelnök videóját, amiben a szülők megkérdezése nélkül mutogattak óvodásokat.
márc. 29
18:03
Fontos változás jön a tévécsatornáknál (Infostart)
Az analóg kábeltévézés megszűnésére hívta fel a figyelmet egy szolgáltató esetében csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mivel a Magyar Telekom április 1-jétől 145 településen, 14 ezer háztartásban megszünteti ezt a lehetőséget és több digitális tévécsomag-szolgáltatást is kivezet.
márc. 29
18:03
Közösködik a Daimler és a BMW (ProfitLine)
A Daimler és a BMW aláírta a megállapodást autómegosztási szolgáltatásaik összeolvadásáról.
márc. 29
18:03
Ezeket mindenképpen tudnod kell az ünnepi bevásárlás előtt (Pénzcentrum)
A húsvéti ünnepek alkalmával felértékelődik az amúgy is igencsak fontos szereppel bíró élelmiszerbiztonság. Így érdemes több szempontot mérlegelniük a fogyasztóknak akár az ünnepi asztalra való sonka, de más élelmiszerek megvásárlásakor...
márc. 29
18:03
A CIA-nak is bedolgozó adatelemző szerint fel kell készülnünk a sokkal kifinomultabb, személyre szabott kamuhírek érkezésére (444.hu)
Sean Gourley a mesterséges intelligencia által generált Fake News 2.0 korszakára figyelmeztetett.
márc. 29
18:09
Elrabolták a Tripoli polgármestert (ATV)
Fegyveres támadók elhurcolták a líbiai főváros, Tripoli polgármesterét - közölte a városvezetés csütörtökön.
márc. 29
18:15
Hárommilliárd forintot fordítanak a Balaton-felvidék fejlesztésére (AQUA)
Balatonfüred önkormányzata 770 millió forintot kap az Esterházy-kastély felújítására és az épületben egy nyaralástörténeti látogatóközpont kialakítására.
márc. 29
18:15
Elmarasztalta az NVB Orbánt (HírTV)
A törvénysértés miatt 350 ezer forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság.
márc. 29
18:18
Újabb nevekkel bővült Márki-Zayék listája (Alternatív Energia)
Már 86 egyéni választókerületben tesznek ajánlást.
márc. 29
18:21
Rajongók, figyelem! Újra összeálltak a Dawson és a haverok sztárjai (Blikk)
Egy közös fotózás hozta újra össze a Dawson és a haverok című sorozat sztárjait.
márc. 29
18:21
A rózsa metszésének helyes módja: így csináld, hogy virágba boruljon (Blikk)
Kényes növény, nem mindegy, hogy bánsz vele.
márc. 29
18:21
Szomorú hír: új információ az édesanyáról, akire rázuhant 31 kiló tégla (Blikk)
London – Meghalt az az édesanya, akire téglák estek egy építkezésnél.
márc. 29
18:21
Hajótörést szenvedtek a miskolci kalózok – Itt a Paddy and the Rats új klipje (Blikk)
Elkészült a Paddy and the Rats és a Napalm Records közös klipsorozatának utolsó része: a Castaway című dalhoz Portugáliában forgatott videót a zenekar.
márc. 29
18:33
Szlovákia közelít az uniós állásponthoz a Szkripal-ügyben (Infostart)
Szlovákia hazahívja oroszországi nagykövetét. Pozsony egyelőre ezzel a lépéssel válaszol Szergej Szkripal egykori orosz ügynök és lánya megmérgezésére. A Szlovákia területén diplomáciai fedésben tevékenykedő, orosz ügynökök kiutasítására egyelőre nem kerül sor.
márc. 29
18:33
Nőtt a brit gazdaság, de mennyit? (ProfitLine)
A brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben 0,4 százalékkal bővült 2017 utolsó három hónapjában.
márc. 29
18:33
Gyász: Több mint 100 évesen elhunyt a világhírű zongoraművészünk (ATV)
Elhunyt Rév Lívia zongoraművész - adta hírül Facebook-oldalán a Párizsi Magyar Intézet.
márc. 29
18:39
Új információk a megmérgezett orosz kém lányának állapotáról (Blikk)
Már nem válságos, sőt, gyorsan javul Julija Szkripal állapota – közölte csütörtökön az illetékes brit egészségügyi hatóság.
márc. 29
18:39
Megbüntették Orbán Viktort az óvodás videója miatt (Blikk)
Egy kampányvideó miatt kell a miniszterelnöknek mélyen a zsebébe nyúlnia.
márc. 29
18:39
Zuhan a Bitcoin: fontos technikai szint esett el (Portfolio)
7500 dollár alá esett a Bitcoin értéke, ami február eleje óta nem látott mélypont - ez azt jelenti, hogy az év elejéhez képest már közel 50%-ot veszített értékéből a virtuális deviza. Egyes rivális eszközök, mint a Ripple és a Litecoin...
márc. 29
18:39
Fazekas Sándor: elemi feladatunk, hogy a magyar gazdák érdekeit képviseljük (AQUA)
Stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége.
márc. 29
18:45
Hadházy Ákos pert nyert Bayer Zsolt és a Magyar Idők ellen (444.hu)
Összesen 500 ezer forintot nyert Bayer becsületsértése és a fideszes média hazugságai miatt.
márc. 29
18:51
Mai nyerteseink Mészáros és a szultán (Privátbankár)
Talán a negyedév vége okozott pezsgést a hosszú hétvége előtt, a részvényindexek szépen felfelé mennek. Itthon a Mészáros-papírok száguldása volt figyelemre méltó, Európában az autóipar, az USA-ban egyes technológiai részvények viszik a prímet. Nagyot nyertek a török eszközök, tovább hulltak viszont a kriptodevizák.
márc. 29
18:51
Két magyar a labdarúgó BL elődöntőjében (Infostart)
Két magyar nemzetiségű játékos is bejutott a labdarúgó női Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Van esély arra, hogy a május végi, kijevi döntőben egymás ellen, mindketten pályára lépjenek, ugyanis csapataik az elődöntőben elkerülték egymást.
márc. 29
18:54
Tűzforró! Zimány Linda egy szál törölközőben szexizik – fotó (Blikk)
Elképesztően szexi képet posztolt magáról születésnapja alkalmából Zimány Linda.
márc. 29
18:57
Donald Trump berágott, nekiment az Amazonnak (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön ismét bírálta az Amazon kereskedelmi óriásvállalatot, mert szerinte a cég kevés adót fizet, vagy nem is fizet adót Az elnök szokása szerint Twitter-bejegyzésben közölte véleményét.
márc. 29
18:57
Rossz hírünk van, ha az M5-ös felé tart: ez történt az autópályán (Blikk)
Teljes a káosz az M5-ösön, 5 autó ment egymásba Táborfalvánál, a sztráda jobb pályatestén.
márc. 29
18:57
Újabb hatalmas pofon a magyar futballnak (Blikk)
Nem vesz részt magyar játékvezető a 2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokságon.
márc. 29
18:57
Vadiúj vadnyugat: itt a WestWorld második évadának előzetese (Blikk)
Hamarosan vége a várakozásnak, ugyanis egyre jobban közeledik az HBO népszerű sorozatának második évada, amiben ismét visszatérünk a vadnyugatra.
márc. 29
19:03
Julija Szkripal már nincs válságos állapotban (Infostart)
Már nem válságos, és gyorsan javul Julija Szkripal állapota - közölte csütörtökön az illetékes brit egészségügyi hatóság.
márc. 29
19:03
3 stratégia a szeszélyes piaci mozgásokhoz (ProfitLine)
Idén nem csak a tavasz, de a piacok is szeszélyesek, ami könnyen elbizonytalaníthatja a befektetőket. Pedig – megfelelő stratégiával – a jelenlegi ingadozás kedvező megtakarítási lehetőséget is jelenthet. Horváth István, a K&H Private banking igazgatója most három ilyen megoldást is ajánl a befektetők részére.
márc. 29
19:03
Megbírságolták Orbánt: így reagált Karácsony Gergely (ATV)
"Senki, még a miniszterelnök sem kampányolhat óvodásokkal!"
márc. 29
19:03
Megint nem lesz magyar bíró a focivébén, de 80 év után angol sem (444.hu)
A legutóbbi Eb-döntőn bíráskodó Mark Clattenburg a korábbi bő keretben még szerepelt, de aztán áttette a székhelyét Szaúd-Arábiába.
márc. 29
19:03
Igazi tavaszi idővel kezdődik a hosszú hétvége (Pénzcentrum)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, csak az éjszaka második felétől kezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Pénteken napközben az erősen felhős ég mellett már rövidebb...
márc. 29
19:03
Muszlim imatermet szavazott meg Erzsébetváros Bajkainak (HírTV)
2016-ban hozott döntést erről az erzsébetvárosi önkormányzat – szúrta ki az Index.
márc. 29
19:05
"A hidegháborús időkben sem történt ilyen a világban" (Infostart)
Egymás után tiltják ki az orosz diplomatákat az országok a Szkripal-ügy miatt. A híradásokban sokszor hírszerzőknek vagy kémeknek nevezik őket, bár az orosz hírszerzés határozottan cáfolta, hogy azok lennének. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint is pontatlanok ezek a megnevezések.
márc. 29
19:09
5 érdekesség, amit eddig biztosan nem tudtál a lézeres szemműtétekről! (Femcafe)
A szemüveggel vagy kontaktlencsével élők legalább egyszer biztos mind eljátszottak már a lézeres szemműtét gondolatával. Akiknek nincs problémájuk a látásukkal, el sem tudják képzelni, micsoda megkönnyebbülést jelenthet egy-egy ilyen beavatkozás, mindenesetre akár érintett vagy a dologban, akár nem, a következő érdekességek számodra is az újdonság
márc. 29
19:15
Gyász: elhunyt Rév Lívia (Blikk)
Elhunyt Rév Lívia zongoraművész – adta hírül Facebook-oldalán a Párizsi Magyar Intézet. A nemzetközi hírű zongoraművészt életének 102. évében szerdán érte a halál.
márc. 29
19:15
Április 20-án lesz az Alteo közgyűlése, íme a napirend (Portfolio)
Kiírták az Alteo közgyűlésének időpontját és napirendjét, mely során döntenek a vállalat átszervezésének lépéseiről, osztalékfizetésről és a beszámolók elfogadásáról is. Április 20-án rendezi meg az Alteo éves közgyűlését...

Keresés