Nem mai modell a jelenleg futó Avensis, így egyáltalán nem furcsa, hogy a kereslet igencsak leapadt iránta. Már tesztelik az utódot, de még nem biztos, hogy meg is tartják.
A Swiss Ramble nevű statisztikákkal foglalkozó oldal összeállításából kiderült, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében érdekelt csapatok mennyit költöttek a játékosaik bérezésére a 2016/2017-es szezonban.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön ismét bírálta az Amazon kereskedelmi óriásvállalatot, mert szerinte a cég kevés adót fizet, vagy nem is fizet adót
Felháborítónak és aljasnak tartják a roma szervezetek, hogy Lázár János a magyarországi cigánysággal példálózva beszél a menekültek ellen. Lázár arról beszélt, hogy 600 éve nem sikerült a romák integrációja. Az Idetartozunk Egyesület a kijelentés miatt este hat órától a Miniszterelnöki Hivatal előtt tiltakozó flashmobot tart.
Az útszéli pihenőhelyek általában nem kecsegtetnek túl sok jóval. A legtöbb helyen egy csomó elhajigált szemét, egy lepukkant asztal, két szúette pad és egy szebb sorsra érdemes, nem kicsit húgyszagú budi várja az embert. Norvégiában található a kivétel.
A chatbotok, az önvezető járművek és a digitalizált gyárakban hálózatba kapcsolt gépek előrevetítik, hogy mit tartogat a jövő: a mesterséges intelligencián (AI) alapuló alkalmazások széles körben elterjedt használata számos előnnyel jár a vállalkozások számára
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) összesítése szerint átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak a száma.
Az olajkitermelés hatékonyságának javulása és az amerikai palaolaj-kitermelés miatt az olaj ára vissza fog csúszni 50 dollár / hordóra - véli a JP Morgan EMEA olajpiaci elemzési ágának vezetője, aki a CNBC műsorán osztotta meg gondolatait....
Lehet szavazatokat szerezni azzal, ha egy politikus a magyarországi cigányokkal szemben kelt hangulatot? – merült fel a kérdés az ATV Egyenes Beszédben. Hiller István hosszú másodpercekig szóhoz sem jutott.
„Úgy tűnik teljes az egyetértés a magyar politikai elit körében abban, hogy mindenféle következmények nélkül rekeszthetik ki és bélyegezhetik meg a cigányságot a szavazatszerzés és a hatalom megtartása érdekében” – írják.
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát - jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Közel ötmilliárd forintos beruházással gyümölcsfeldolgozót és sűrítménygyártó üzemet épít a Hungarian Juice Company Kft. Tornyospálcán, a fejlesztés alapkövét csütörtökön tették le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában.
Az olajkitermelés hatékonyságának javulása és az amerikai palaolaj-kitermelés miatt az olaj ára vissza fog csúszni 50 dollár / hordóra - véli a JP Morgan EMEA olajpiaci elemzési ágának vezetője, aki a CNBC műsorán osztotta meg gondolatait....
A nagyobb budapesti bevásárlóközpontokra és vásárokra fókuszáló 97 próbavásárlással egybekötött vizsgálatkor 53 esetben merült fel valamilyen kifogás a hatóságok részéről – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának csütörtökön kiadott gyorsjelentéséből.
Átadták a Richter Gedeon Nyrt. új molekuláris biológiai laboratóriumát csütörtökön Debrecenben, az 1,7 milliárdos beruházás húsz új munkahelyet teremt.
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát - jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Moszkva így válaszolt Washingtonnak arra a döntésére, hogy...
Vatikán – Úgy tűnik, nem nagyon kell tartania senkinek attól, hogy a pokolra jut, ugyanis maga a pápa jelentette ki nemrégiben, hogy ilyen nem is létezik.
A fővárosi közösségi közlekedés járatain és a MÁV vonalain is változik a menetrend a hosszú hétvégén. A vasútvonalakon zsúfoltságra lehet számítani. A boltok csak szombaton lesznek nyitva.
Nyomkövető szerkezetet találtak autójába rejtve, ezért feljelentést tett a belga rendőrségen Carles Puigdemont leváltott katalán elnök - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön
Toroczkai László egy hangfelvétel szerint kiakadt pártja szóvivőjére, aki szerint ami 2010 előtt ment a Jobbikban, az volt a nem igaz. Volner János nem emlékszik ilyenre.
Befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújával bíróság elé küldte Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi ügyészség egy négy évvel ezelőtt indított eljárás keretében - erősítették meg igazságügyi források csütörtökön a Le Monde című napilap értesülését
Gyengült kissé a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben csütörtökön, a hónap utolsó kereskedési napján, március hónapot azonban nyereséggel fejezte be az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt
Gyengült kissé a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben csütörtökön, a hónap utolsó kereskedési napján, március hónapot azonban nyereséggel fejezte be az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt.
2 milliárd dolláros bírsággal sújtotta az amerikai igazságügyi minisztérium a brit Barclayst, amiért több milliárd dollárnyi veszteséget okozott ügyfeleinek a válság előtt, jelzáloggal fedezett értékpapírok hibás értékesítésével...
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy kormányra kerülve nullára csökkenti az internet áfáját, járulékcsökkentéssel segíti a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint növeli az egy gyerek után járó családi pótlékot
A Jobbik szerint a Fidesz egy olyan maffiaállamot épített ki, ahol csak az Orbán Viktor környezetéhez tartozó vállalkozók, családtagok, üzletemberek gyarapodnak
Békés megye az elmúlt nyolc év egyik nagy vesztese volt, kormányváltás esetén ez a régió többet fog kapni az eddiginél - mondta az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, gyulai jelöltbemutató fórumán
Nyomkövető szerkezetet találtak autójába rejtve, ezért feljelentést tett a belga rendőrségen Carles Puigdemont leváltott katalán elnök - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön
Oklahoma – Egy 7 éves kisfiút felemás szemszíne miatt gúnyolták az iskolában, ám nemrégiben egy olyan cicát fogadott örökbe, amely – hozzá hasonlóan – ugyanezzel a ritka elváltozással született.
A Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló politikusok közül az egyik meg sem szólalt, a másik pedig azt mondta, válaszolt már a kérdésre, de nem.
Egy négy évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 12 milliárd forintos Öveges-program szerinte "horribilis lenyúlásáról", jelezve: az eltelt idő alatt nem sok dolog történt a visszaélések kivizsgálásával kapcsolatban
Április 10-én délután temetik Demján Sándort. A család csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Demján Sándort április 10-én 14 órakor, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában helyezik végső nyugvóhelyére