2018. március 29. csütörtök

márc. 29
20:33
Julija Szkripal már nincs válságos állapotban (Gondola)
Már nem válságos, és gyorsan javul Julija Szkripal állapota - közölte csütörtökön az illetékes brit egészségügyi hatóság
márc. 29
20:35
Az internet áfájának megszüntetését ígéri a DK (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy kormányra kerülve nullára csökkenti az internet áfáját, járulékcsökkentéssel segíti a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint növeli az egy gyerek után járó családi pótlékot
márc. 29
20:37
Jobbik: a Fidesz maffiaállamot épített ki (Gondola)
A Jobbik szerint a Fidesz egy olyan maffiaállamot épített ki, ahol csak az Orbán Viktor környezetéhez tartozó vállalkozók, családtagok, üzletemberek gyarapodnak
márc. 29
20:39
Karácsony: Békés megye többet fog kapni (Gondola)
Békés megye az elmúlt nyolc év egyik nagy vesztese volt, kormányváltás esetén ez a régió többet fog kapni az eddiginél - mondta az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, gyulai jelöltbemutató fórumán
márc. 29
20:39
Cseh László megszerezte 150. bajnoki érmét (ATV)
Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.
márc. 29
20:39
Világszerte készülnek a kereszténység legnagyobb ünnepére (USAracing)
A Szent Péter-bazilika harangjai is elhallgattak, és legközelebb nagyszombat este, a húsvéti vigília szertartása után szólalnak meg ismét.
márc. 29
20:39
Kim Dzsongun friss divatszettje a bizonyíték, hogy Észak-Koreában megállították az időt (Player)
Az öltözék üzenet.
márc. 29
20:45
Szívszorító: 1,5 órán keresztül próbálták újraéleszteni az emésztőgödörbe esett kisfiút Háromfán – videó (Blikk)
Háromfa – Emésztőgödörbe fulladt egy kisfiú, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
márc. 29
20:45
Nyomkövető miatt feljelentést tett a volt katalán elnök (Gondola)
Nyomkövető szerkezetet találtak autójába rejtve, ezért feljelentést tett a belga rendőrségen Carles Puigdemont leváltott katalán elnök - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön
márc. 29
20:45
Felemás szemű cicát fogadott örökbe egy kisfiú, aki ugyanolyan betegséggel született (Blikk)
Oklahoma – Egy 7 éves kisfiút felemás szemszíne miatt gúnyolták az iskolában, ám nemrégiben egy olyan cicát fogadott örökbe, amely – hozzá hasonlóan – ugyanezzel a ritka elváltozással született.
márc. 29
20:45
Gulyás és Szájer képtelen volt válaszolni arra, hogy kínosnak érzik-e, hogy egy pártban ülnek a III/II-es Szita Károllyal (444.hu)
A Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló politikusok közül az egyik meg sem szólalt, a másik pedig azt mondta, válaszolt már a kérdésre, de nem.
márc. 29
20:47
LMP: alig derült ki valami az Öveges-program lenyúlásáról (Gondola)
Egy négy évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 12 milliárd forintos Öveges-program szerinte "horribilis lenyúlásáról", jelezve: az eltelt idő alatt nem sok dolog történt a visszaélések kivizsgálásával kapcsolatban
márc. 29
20:49
Április 10-én temetik Demján Sándort (Gondola)
Április 10-én délután temetik Demján Sándort. A család csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Demján Sándort április 10-én 14 órakor, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában helyezik végső nyugvóhelyére
márc. 29
20:51
Az NVB büntetést szabott ki Orbán Viktorra jogellenes kampány miatt (Infostart)
Csütörtök délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) másodfokon jogellenesnek nyilvánította Orbán Viktor és Czunyiné dr. Bertalan Judit múlt heti óvodai látogatását.
márc. 29
20:51
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés (Gondola)
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött - mondta a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
márc. 29
20:53
Húsvéti sonkát, kalácsot, csokoládét ellenőriztek (Gondola)
Nem megfelelő minőségű húsvéti sonkákat és kalácsokat szűrt ki az országos fogyasztóvédelmi vizsgálat - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön
márc. 29
20:55
Varsó nem osztja az Európa Tanács véleményét (Gondola)
Elutasította Michal Wójcik lengyel igazságügyiminiszter-helyettes csütörtökön az Európa Tanács (ET) korrupcióellenes szakértőinek aznap kiadott nyilatkozatát, miszerint a lengyel bíróságokra vonatkozó reformintézkedések nem felelnek meg a strasbourgi testület korrupcióellenes normáinak
márc. 29
20:57
„Eladta magát a roma elit” (HírTV)
Ács roma polgármestere szerint ezért nincs nagy felháborodás Lázár János cigányokkal kapcsolatos kijelentése miatt.
márc. 29
21:03
Pucéran táncoló férfiak műsora lopta el brit nők millióinak szívét (Blikk)
Csak egy cilinder takarta a színpadon álló férfiak micsodáját.
márc. 29
21:03
Terrorveszély Ferihegyen: magára hagyott táska okozott felfordulást – fotók (Blikk)
Egy gazda nélkül maradt aktatáska okozott kisebb pánikot a Liszt Ferenc repülőtéren.
márc. 29
21:03
Fontos teszt az NB I-es csapat épülő stadionjában - kép (Sport365)
Gyepszőnyeget megvilágító reflektorokat próbáltak ki.
márc. 29
21:03
ENSZ-főtitkár: hidegháborús helyzet alakult ki (ATV)
Az ENSZ főtitkára szerint olyan helyzet alakult ki a világpolitikában, amely nagymértékben emlékeztet a hidegháborúra, de jelentős különbségek is vannak.
márc. 29
21:05
Cseh Laci szállított két aranyat, a második a 150. neki (Sport365)
Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.
márc. 29
21:09
Fónagy János: minden háztartás megkapja a téli rezsicsökkentést (AQUA)
A földgázfogyasztóknál többségében az áprilisi számláknál írják jóvá az összeget, a távfűtéses lakásokban élőknél szintén.
márc. 29
21:15
Cseh László megszerezte 150. bajnoki érmét (Infostart)
Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.
márc. 29
21:21
Még a mély ráncokat is eltűnteti a tojásfehérje. Mutatjuk, mit kell csinálnod, hogy megfiatalodj (Blikk)
Íme egy különleges arcmaszk, amit te magad is könnyedén előállíthatsz otthon. Az eredménnyel nagyon elégedett elszel.
márc. 29
21:21
Pánik Ferihegyen: magára hagyott táska okozott felfordulást – fotók (Blikk)
Egy gazda nélkül maradt aktatáska okozott kisebb pánikot a Liszt Ferenc repülőtéren.
márc. 29
21:21
Sorosnak 150 irányított embere van az ukrán kormányban (Gondola)
Soros György egyik legfontosabb ukrajnai embere, Jevhen Bisztrickij egy beépített újságírónak árulta el, hogyan ülteti be saját embereit Soros.
márc. 29
21:21
Kiderült, hogy a bitcoinbányák 60%-a kollégiumokban, egyetemeken üzemel (Portfolio)
A Vectra nevű kiberbiztonsági vállalat szerint a bitcoinbányák körülbelül 60%-a kollégiumi szobákban vagy egyetemeken található, elsősorban azért, mert a felhasználóknak ingyenes az áramellátás. A második helyen az egészségügyi...
márc. 29
21:21
Mourinho követheti Neymart a PSG-be? (ATV)
Felröppent a hír, miszerint Jose Mourinho lehet a Paris Saint-Germain csapatának új trénere.
márc. 29
21:23
Hatalmas robbanás kíséretében 300 métert repült egy zalai kazán (Blikk)
300 métert repült egy felrobbant kazán Zala megyében. Az óriási robbanás idején a kazán közelében volt egy férfi is, őt súlyos sérülései miatt kórházba kellett vinni.
márc. 29
21:23
Sok évtizedre el fog dőlni Magyarország sorsa (Gondola)
Magyarországon minden harmadik, negyedik választás többről szól, mint a parlament összetételéről; most el fog dőlni Magyarország jövője.
márc. 29
21:23
ENSZ: a hidegháborúra emlékeztet a mostani helyzet (Portfolio)
Az ENSZ főtitkára szerint olyan helyzet alakult ki a világpolitikában, amely nagymértékben emlékeztet a hidegháborúra, de jelentős különbségek is vannak. António Guterres egy csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy "nagyon...
márc. 29
21:27
Így készüljünk a húsvétra - fogyasztóvédelmi tanácsok (Infostart)
Húsvét alkalmával felértékelődik az élelmiszerbiztonság, a fogyasztóknak érdemes több szempontot mérlegelniük akár az ünnepi asztalra való sonka, akár más élelmiszerek megvásárlásakor is. A hasznos tanácsokat a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége gyűjtötte össze.
márc. 29
21:33
Orbán Viktor: sok évtizedre eldől Magyarország jövője (Infostart)
Magyarországon minden harmadik, negyedik választás többről szól, mint a parlament összetételéről; most el fog dőlni Magyarország jövője, de nem négy évre, hanem sok évtizedre - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a nagykanizsai városi televíziónak adott interjújában.
márc. 29
21:33
Elindult a lakosság ingyenes sportolását segítő program (ProfitLine)
A lakosság sporthoz való hozzáférését és a helyi sportlétesítmények rendszeres használatát ösztönzi a Hiszek Benned! program harmadik alprogramja, amelynek indulását csütörtökön jelentették be Nyíregyházán.
márc. 29
21:33
Kutató: nem született hatékony megoldás az európai muszlimok integrációjára (USAracing)
Ha Európában meglátnák, hogy az iszlámon belül létezik egy politikai ideológia, amely kihathat bárki életére, az már a megoldás irányába vinne.
márc. 29
21:36
Döbbenetes kijelentést tett Ferenc pápa! Ez az igazság a pokolról (Blikk)
Elképesztő!
márc. 29
21:36
Futurisztikus online képregényt indított a Ferrari! - videó (Sport365)
Rendhagyó újdonsággal rukkolt elő a Ferrari csapata: versenyzős témájú internetes képregénysorozatot indított.
márc. 29
21:38
Újpest-Fradi: Böde a kedvenc Derbijéről beszélt - videó (Sport365)
Vallomást tett a fradisták egyik legnagyobb kedvence.
márc. 29
21:39
Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki (Gondola)
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát is, emellett szimmetrikus intézkedésekkel válaszol minden más olyan országnak is, amely a Szkripal-ügy miatt orosz külügyi alkalmazottakat nyilvánított nem kívánatos személynek - jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
márc. 29
21:39
Új színésznő játssza a Jóban Rosszban egyik népszerű karakterét – videó (Blikk)
Éry-Kovács Zsannát láthatjuk ezentúl Szűcs Lívia bőrében a Jóban Rosszban című sorozatban.
márc. 29
21:45
Lemondott a szlovák rendőrség korrupcióellenes részlegének vezetője (ATV)
Lemondott tisztségéről Róbert Krajmer, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes csoportjának vezetője - jelentette be közleményében az országos rendőr-főkapitányság vezetése.
márc. 29
21:57
Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki (Infostart)
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát is, emellett szimmetrikus intézkedésekkel válaszol minden más olyan országnak is, amely a Szkripal-ügy miatt orosz külügyi alkalmazottakat nyilvánított nem kívánatos személynek - jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
márc. 29
21:57
Minority SafePack - Orbán Viktor: most az EU-n a sor! (Gondola)
Levélben gratulált Orbán Viktor Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének ahhoz, hogy átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtök este
márc. 29
21:57
LMP: Horribilis pénzlenyúlás volt az Öveges-program mögött (HírTV)
Hadházy Ákos már 2014-ben is felhívta a figyelmet a visszásságokra. Uniós programban kémiatantermek kialakítására nyerhettek támogatást oktatási intézmények.
márc. 29
21:59
Rabok lábát mosta meg Ferenc pápa nagycsütörtökön (Gondola)
A katolikus egyházfő a Vatikánhoz közeli Regina Coeli (Mennyek Királynője) nevű római börtönben először felkereste a gyengélkedőt, majd a rabok előtt bemutatta az utolsó vacsorára (coena Domini) emlékező misét a lábmosás szertartásával
márc. 29
22:01
Erdő: Az utolsó vacsora értelmezi Krisztus titkát (Gondola)
Az utolsó vacsora megvilágítja, értelmezi és érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nagycsütörtök este az esztergomi bazilikában
márc. 29
22:03
Otthonában mérgezhették meg Szkripalt (ATV)
Saját lakásában mérgezhették meg Szergej Szkripalt – jelentette be a Scotland Yard. A brit hatóságok szerint az idegmérget a bejárati ajtón mutatták ki a legnagyobb koncentrációban. Oroszország ugyanakkor jogsegélykérelemmel fordult Londonhoz: látni akarják a nyomozati anyagokat. Részletek a videóban.
márc. 29
22:09
Melltartó nélkül fotózta magát Mihalik Enikő: mindent megmutatott (Blikk)
Egy szál bugyiban állt a tükör elé és készített fotót magáról Mihalik Enikő.

Keresés