Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint olyan kormánya van Magyarországnak, amely csak hazudozni és megfélemlíteni tud. Karácsony Gergely szombaton több, a Fidesz és a hozzá közeli médiumok által terjesztett, szerinte nem valós kijelentést is cáfolt, és elmondta azt, a jövő héten további bejelentések várhatók a választási együttműködésről
"A Balatoni Hajózási Zrt. az elmúlt két sikeres év után idén is jó szezonra számít, változatlan árakon nyújtva szolgáltatásait, újdonságokkal is várva a hajózni vágyókat" - mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a hagyományosan húsvét nagyszombatján induló, 172. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepsé

Az ETO hétméteres-párbajban legyőzte a címvédő Ferencvárost az elődöntőben. A fináléban a Siófokot szintén büntetőkkel verő Érd lesz a győriek ellenfele.
Jobboldali politikai meggyőződését hangoztatta a Krónika erdélyi magyar napilap hétvégi számában közölt interjúban Bölöni László egykori világhírű labdarúgó, a belga Royal Antwerp FC jelenlegi szakvezetője.
Felrobbantották, és kirabolták az OTP Bank Dunaszerdahelyi járásában lévő, ekecsi automatáját. A robbantás következtében tűz is keletkezett, a bankautomata darabjai pedig kirepültek az útra, illetve a helyszínen megégett bankókat is találtak.
Jobboldali politikai meggyőződését hangoztatta a Krónika erdélyi magyar napilap hétvégi számában közölt interjúban Bölöni László egykori világhírű labdarúgó, a belga Royal Antwerp FC jelenlegi szakvezetője
A bajnok Győri Audi ETO KC 25-25-ös rendes játékidőt követően, hétméteres-párbajban legyőzte a címvédő Ferencváros csapatát a női kézilabda Magyar Kupa első elődöntőjében, szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában.
A Húsvétra való készülődés jegyében tojást fújtak a Sláger Reggel műsorvezetői. A művelet azonban nem mindenkinek ment gördülékenyen, Növényi Norbertet ugyanis megtréfálták kollégái.
A Willkommenskultur tegnap volt; az elrettentés és az elkülönítés a szövetségi kormány új programja – kesereg a Menekülttanács nevű német civil szervezet.
A bajnok Győri Audi ETO KC 25-25-ös rendes játékidőt követően, hétméteres-párbajban legyőzte a címvédő Ferencváros csapatát a női kézilabda Magyar Kupa első elődöntőjében, szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában.
Ez lesz az első ilyen női tüntetés Ausztriában. A jelszavuk: "Kandel mindenhol ott van" - amellyel Kandel német városban történt gyilkosságra is emlékeztetnek.
Aki elmúlt már 40-50 az hallhatott odahaza az újjáépítésről. Amikor a nagyszülők nemzedékének kellett a szétbombázott, szétrombolt országot a romokból feltámasztani. Az összes többi ott van a videóban. Az arcokat figyeljék!
"A Balatoni Hajózási Zrt. az elmúlt két sikeres év után idén is jó szezonra számít, változatlan árakon nyújtva szolgáltatásait, újdonságokkal is várva a hajózni vágyókat" - mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a hagyományosan húsvét nagyszombatján induló, 172. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepsé
2590 euro, vagyis közel 810 ezer forint. Ennyit kellett fizetnie annak, aki részt vesz Rubint Réka Alakreform táborában Zanzibárban. Március 24-től április 4-ig élvezhetik a résztvevők Rubint Réka Alakreform Táborát Zanzibárban....
Britney Spears újfent megmutatta, hogy még mindig vadítóan szexi. Az énekesnő lett a Kenzo ruhamárka hivatalos arca és az első reklámfotózáson igazán dögös fotók készültek.
A Christie's-nél lehet majd licitálni New Yorkban Pablo Picasso híres önarcképére, melyet „A tengerész” címmel látott el. Az alkotás 1943-ban készült, amikor Picasso a német csapatok által megszállt Párizsban élt.
Szombaton 16 órakor lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje. Az áprilisi országgyűlési választáson a Magyarország külképviseletein szavazók több mint 16 százaléka, csaknem 8800 választópolgár Londonban akarja leadni voksát.
Szelindi Andrea, a Demokratikus Koalíció Szolnok megyei, törökszentmiklósi központú 4. azámú választókerületi elnöke néhány napja - egy azóta eltávolított - kommentben nem akármit írt ki a helyi jobbikos jelölt Facebook-oldalára.