Borbély Alexandra, a Testről és lélekről című film színésznője már izgatottan készül a közelgő Oscar-gálára, hogy a legjobb formáját nyújthassa a vörös szőnyegen.
Kihirdették a 38. Arany Málna "nyerteseit", amit szégyendíjként tartanak számon. Hagyományosan az Oscar-gála előtt egy nappal adják át, mutatjuk 2018 legrosszabjait:
Ahogy azt a Blikk korábban megírta, válásuk ellenére továbbra is férje, Shane Tusup (29) készíti fel a háromszoros olimpiai bajnok úszót, Hosszú Katinkát (28). Az amerikai szakember továbbra is szerepel a Kiemelt Edzői Programban, s kapja a havi 1 millió forintos állami fizetést.
A MOL-Pick Szeged vendégként egy góllal kikapott a spanyol Barcelona csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap, a nyolcaddöntőben pedig a német THW Kiel együttesével találkozik.
Szakértői becslések azt mutatják, hogy Budapesten is csúcson vannak a tavalyi reálgazdasági adatok - hangsúlyozta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban adják át 90. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is esélyes az Oscarra.
Eljött a nagy nap Los Angelesben, már csak pár óra és átadják az Oscar-díjakat. Hatalamas a sürgés-forgás a Dolby Színház körül, de már minden készen áll a sorsdöntő estére. Idén Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének drukkolhatunk, amelyet a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelöltek. Immár egyébként harmadik éve, hogy virraszt az
A politikai korrektség vírusa elérte a bírói kart is. 422 oldalon keresztül magyarázzák nekik, hogy milyen szavakat használjanak és melyeket mellőzzenek. Megdöbbentő és hihetetlen.
A hét első felében még mínuszokra, néhol hóra, ónos esőre kell készülni. Ezzel együtt melegszik az idő: a hétvégén már plusz 15 fok körüli meleg is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A kormány mélyreható átalakítására vagy előrehozott választás kiírására szólított fel Andrej Kiska szlovák államfő, mondván, hogy ez megoldás a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása miatt kialakult súlyos politikai válságra. Robert Fico kormányfő visszautasította a köztársasági elnök javaslatait.
A Silvio Berlusconi vezette pártszövetség áll az élen a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint.
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség áll az élen a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint.
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség áll az élen a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint, a második az Öt Csillag Mozgalom (M5S) - amely ugyanakkor...
A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség vezet a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az exit poll eredmények szerint. A második az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amely ugyanakkor a pártok közül a legtöbb szavazatot kapta, míg a harmadik helyre a várakozásoknak megfelelően a Matteo Renzi vezette balközép Demokrata Párt (PD) sz
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség áll az élen a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint, a második az Öt Csillag Mozgalom (M5S) - amely ugyanakkor...
Sokak számára jó hír, hogy a legújabb kutatási eredmények alapján a vörösbornak csodás hatása van fogainkra. Nem lepődnénk meg, ha lassan gyógyszerként írják fel az orvosok is...
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség áll az élen a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint, a második az Öt Csillag Mozgalom (M5S) - amely ugyanakkor...