A magyar nők naponta átlagosan 46 perccel többet tévéztek 2017-ben, mint a férfiak, jellemzően 123 reklámfilmmel találkoztak, ez a teljes képernyő előtt töltött idő 13 százaléka – derült ki a Nielsen Közönségmérés adataiból.
A világ valaha élt egyik legnagyobb tudósa, Sir Isaac Newton nem pusztán a természettudományokat viselte a szívén, hanem mélyen elmerült az arany és a pénz vizsgálatában is. Noha az arany receptjét soha nem találhatta meg, de az aranystandardot...
Itt a tavasz, ilyenkor érdemes belevágni építkezésbe, felújításba. Nagyon komplex téma, úgyhogy mi most négy fontos területre hívjuk fel a figyelmedet.
Februárban 1,9 százalékos volt az infláció, azaz a várakozásoknak megfelelően lassult. A második és harmadik negyedévben gyorsulásra lehet számítani, az év végén pedig a 3 százalék körüli szintet is elérheti az infláció.
Alig több mint a gazdaságilag aktívak fele takarít meg önkéntes nyugdíjpénztárban és folyamatos díjas életbiztosításban Magyarországon, a tendencia ugyanakkor úgy néz ki, hogy nemrég jó irányba indult el. Erről is beszélt Kandrács...
Megkapta az építési engedélyt a kanadai fejlesztő Tippin Corporation és a luxemburgi illetőségű Optimum alapkezelő tulajdonában lévő egykori tőzsdepalota, így a felújítási munkák 2018-ban megkezdődnek. Az épület bérleményi területeinek...
A Škodánál mára már hagyománnyá vált, hogy fontosabb modelljeiket egy látványos tanulmányautóval vetítik előre, melyek a sorozatgyártásra ugyan szelídülnek, de nagyvonalakban azért megtartják a mutatós formákat. Éppen ezért örülhetünk most a Vision X-nek is, amely a Genfi Autószalonon mutatkozott be, és a Seat Arona – illetve a hamarosan szintén érkező Volkswagen T-Cross – Škoda testvérének…
A női keresztnevekről elnevezett közterületek fontos részei Budapestnek, körutakat, utcákat, tereket és hidakat is találunk közöttük. De vajon mit mutatnak az ingatlanárak ezekkel az elnevezésekkel kapcsolatban? Tényleg igaz, hogy a királynői...
Bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Advenio Zrt. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzésével szemben.
Az Európai Bizottság a vegyi anyagokra vonatkozó uniós jogszabály (REACH-rendelet) végrehajtásának megkönnyítését szolgáló intézkedéseket sürget - közölte az uniós bizottság.
Február 27-én a Paks 2 projektcég átadta az orosz félnek az első felvonulási területet, amely így az alvállalkozói szerződések megkötése után elkezdheti építeni a mintegy 80 kiszolgáló épületet - mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű...
A magyar gazdaság tartósan jó teljesítménye teszi lehetővé, hogy a költségvetés 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt juttasson a nyugdíjasoknak, illetve 12 ezer forint rezsikompenzációt nyújtson a háztartásoknak - jelentette ki Novák Katalin az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Már évekkel ezelőtt szóba került a Szabadság téren álló egykori Tőzsdepalota épületének felújítása, de a terveket nem követte építkezés. Az idén azonban eljöhet a változás, a fejlesztő cég szerint megkezdődhet a szebb napokat...
Összegyűjtöttünk rengeteg érdekességet az Oscar-gálákról, sok dologról talán még ön sem hallott soha. A fenti videóban mindent megtudhat Az Oscarról, amit tudni érdemes!
Hajmeresztő részletek derültek ki arról, milyen alapon hoztak pénzügyi döntéseket a Quaestor cégcsoportnál. A jelek szerint már az is bravúros teljesítmény, hogy nem két nap alatt ment csődbe a csoport: az ügyészség közleménye szerint...
Elsősorban díjbevétel-növeléssel, és nem költségcsökkentéssel érdemes most már az MNB által elvárt szintre javítaniuk költséghatékonyságukat a biztosítóknak - értettek egyet a biztosítóvezéri panelbeszélgetés résztvevői mai...
Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is.
A véralvadásgátlók (antikoagulánsok vagy a betegek körében gyakran vérhígítóként ismert készítmények) olyan gyógyszerek, amelyek az ereket elzáró vérrögök kialakulását akadályozzák meg. Szerepük tehát akár életmentő is lehet. Mit kell tudni a szedésükről? Hogyan hatnak pontosan?
Dübörög a Genfi Autószalon, ám a nép egyöntetűen válaszolna arra a kérdésre, melyik a legszebb új autó. Ez a Polestar 1, a svédek pompás, kétajtós hibrid kupéja.
Rekordévnek értékelte a cég tavalyi gazdasági teljesítményét Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója, aki szerint mindez a vállalat tudatos stratégiájának, valamint a tőzsdére lépésnek volt köszönhető. A...
Oroszország – Az elnök nemrég bevallotta, hogy nem mondott igazat Melania Trumpnak, amikor szóba kerültek annak a halnak a méretei, amiket Putyin fogott.