2018. március 8. csütörtök

márc. 8
11:42
Kiakadsz: ezoterikus isteni erőkre költött vagyonokat a Quaestor (Portfolio)
Hajmeresztő részletek derültek ki arról, milyen alapon hoztak pénzügyi döntéseket a Quaestor cégcsoportnál. A jelek szerint már az is bravúros teljesítmény, hogy nem két nap alatt ment csődbe a csoport: az ügyészség közleménye szerint...
márc. 8
11:42
Kiderült, mikortól érkezhetnek az Erzsébet-utalványok (ATV)
Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje az Erzsébet-utalványokat az érintetteknek, így várhatóan április közepéig mindenki megkapja a juttatást – közölte M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
márc. 8
11:42
Megbukott a német külügyminiszter (vg.hu)
Nem lesz tagja az új konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció kormányának Sigmar Gabriel – közölte a jelenlegi német külügyminiszter.
márc. 8
11:44
Az árak emelkedését várják az elemzők (vg.hu)
A februári 1,9 százalékos infláció lehetett az idei mélypont, ezután lassú emelkedés jöhet – vélik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai kapcsán elemzők.
márc. 8
11:48
Megemelte OTP-célárát a Goldman Sachs (Portfolio)
Mérsékelten megemelte az OTP-célárát a Goldman Sachs, az új célár is a piaci ár alatt van. 10 400 forintról 10 500 forintra emelte OTP-célárát a Goldman Sachs. Az új célár 7 százalékkal alacsonyabb, mint a piaci árfolyam. A legfrissebb...
márc. 8
11:51
Nagyon rossz hírt közölt Tóth Vera (Blikk)
Sajnos, nincs oka mosolyra.
márc. 8
11:51
Szófiába utaznál? - itt az új lehetőség (Márkamonitor)
A FlixBus magyar városokkal kapcsolja össze először hálózatának legújabb országát, Bulgáriát. Budapestről, Kecskemétről és Szegedről március 23-tól napi rendszerességgel indulnak éjszakai buszok Szófiába.
márc. 8
11:53
Óriási gyászoló tömeg búcsúzott a 31 évesen elhunyt focistától – fotók (Blikk)
Több ezer ember és számtalan profi labdarúgó ment el Davide Astorinak, a Fiorentina csapatkapitányának csütörtöki temetésére.
márc. 8
11:54
Egyetlen molekulára épül az egész Facebook-birodalom (Infostart)
Példátlan őszinteséggel ismerte el nemrég a Facebook egyik alapítója, hogy a közösségi hálót nem a közösségek összekovácsolására, hanem az emberek szétválasztására hozták létre.
márc. 8
11:54
Nem ellenőrizhetik a hamis aláírásokat a választási irodák (Kripto Akadémia)
Ilyen a törvény, nyilatkozta az NVB elnöke.
márc. 8
11:54
Megint ingyen adtak pénzt Magyarországnak egy évre (Portfolio)
Sikeresen értékesített 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet csütörtökön az ÁKK, a változó kamatozású kötvényekből pedig a tervezett összeg másfélszerese kelt el. A meghirdetett 30 milliárd forintnyi kincstárjegyre...
márc. 8
11:55
„Csodálatos az, amit egy nő megbír!” – Ezzel a videóval kívánunk boldog nőnapot hölgy olvasóinknak (Blikk)
Boldog nőnapot kíván a Blikk szerekesztősége minden kedves hölgy olvasónknak!
márc. 8
11:56
Szél rögtön felmondaná Paks 2-t (Kripto Akadémia)
"Abból a szerződésből, amelyet én láttam, ki lehet lépni – csak ennek az ára a kérdéses."
márc. 8
11:57
Friss! Megműtötték Gáspár Evelint (Blikk)
Már lábadozik.
márc. 8
11:57
Levélben szól az ukáz: minden eddiginél fontosabb az idei békemenet (HírTV)
Gőzerővel szervezi a nemzeti ünnepre a békemenet résztvevőit a fideszes Boldog István.
márc. 8
11:57
Négy napig halálra keresik magukat a szállodák (Márkamonitor)
Háromszoros forgalmat hoz a négynapos pihenés egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger, Hajdúszoboszló készülhet a tömegre.
márc. 8
11:58
Tűzszertartást vett a Quaestor-vezetés a befektetők pénzéből (Kripto Akadémia)
márc. 8
11:59
Megvan Berki Krisztián és Renáta esküvőjének időpontja, de ez még nem minden (Blikk)
A szerelemgyerekről is beszéltek.
márc. 8
12:00
Döbbenet: van, aki 2500 forintból üdül a hosszú hétvégén (Menedzsment Fórum)
Döbbenet 2: tényleg akadnak ilyen olcsó szállások az országban. Döbbenet 3: van, aki viszont 1 millió forintot is elver március 15. tiszteletére.
márc. 8
12:00
Íme a videó Gyurcsány Ferenc kislányáról (Blikk)
Megható családi videóval kívánt boldog nőnapot a hölgyeknek Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A személyes hangvételű videóban a politikus leánya áll.
márc. 8
12:00
Jól vigyázz! Ha rosszul tárolod a maradék rizst, súlyos bajt okozhat (Blikk)
Vajon te jól tárolod?
márc. 8
12:00
Nekik van itthon esélyük a giganyugdíjra: mutatjuk, mibe fektetnek (Pénzcentrum)
Alig több mint a gazdaságilag aktívak fele takarít meg önkéntes nyugdíjpénztárban és folyamatos díjas életbiztosításban Magyarországon, a tendencia ugyanakkor úgy néz ki, hogy nemrég jó irányba indult el. Erről is beszélt Kandrács...
márc. 8
12:00
Orbán: Vannak, akik azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is (ATV)
Vannak, akik szerint az akadályok azért vannak, hogy átugorjuk őket, akik azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is! Az olimpia eszméje róluk szól, Önökről szól. Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Nekünk magyaroknak a győzelmet és a sikert sosem adják ingyen. Kell hozzá hit, bátorság és akarat. Ez a magyar virtus, amit Önöknek köszönhetően újra m
márc. 8
12:01
Ilyet még biztosan nem látott: kötélen lógatták fel Kiss Ádámot egy cirkuszban – videó (Blikk)
Kiss Ádám retteg a magasságtól, ezért Istenes Bence próbál neki segíteni, hogy leküzdje a félelmét.
márc. 8
12:02
Hajmeresztő bizonyítékok kerültek elő a Quaestor-ügyben (Blikk)
Újabb bizonyítékokat tártak fel a Quaestor-ügyben a cégvezetők pénzügyi döntéseiről: ezek szerint a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszerta
márc. 8
12:03
Ezt a hírt közölte orvosa a Barátok közt várandós színésznőjével (Blikk)
Ezen megy most keresztül.
márc. 8
12:06
Nagyot kaszáltak a bankok Magyarországon, most komoly átalakulás jön (Infostart)
Kiemelkedő évet zártak tavaly a Magyarországon működő bankok. A javuló profitok, a magas tőkemegfelelés miatt 2018-ban többen közülük vásárlásokkal bővíthetik a csoportjukat. Sőt, mindeközben az ügyfelek is jobban jártak.
márc. 8
12:06
Az asszony megtudta, hogy 5 éven belül meghal. Ezután megtették férjével, amit addig soha, de már nagyon bánják (Blikk)
Te mit tettél volna a helyükben?
márc. 8
12:06
Komoly vágta a részvényfutamon (ProfitLine)
Több, mint 1500 diák tanult a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló tőzsdejátékával. Az egy hónapig tartó Részvényfutam mérlege alapján a játékosok több mint 20 ezer darab megbízást adtak, összesen 4,4 milliárd forint értékben. A résztvevők kedvence az Opus és az OTP papírja volt, de a vállalkoz
márc. 8
12:06
A boltokban dolgozik a legtöbb nő (Pénzcentrum)
A gazdasági ágazatokat tekintve a legtöbb hölgy a boltokban dolgozik. 2017-ben ugyanannyi hölgy dolgozott a boltokban, mint egy évtizede, az összlétszám azonban apadt. Női szakma-e a bolti munka? A gazdasági ágazatokat tekintve...
márc. 8
12:06
Hamarosan intézményi befektetők is megjelenhetnek az Opusban és a Konzumban (Portfolio)
Többet érnek a Konzum részvényei a tulajdonos és a menedzsment szerint a jelenlegi piaci árfolyamnál, a részvények prémium kategóriába kerülése pedig egy fontos mérföldkő ahhoz, hogy az intézményi befektetők komolyabb részvénycsomagokkal...
márc. 8
12:06
Felmentették első fokon Kocsis Istvánt az MVM-perben (ATV)
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön.
márc. 8
12:06
Buffon magyar aranylabdát vehetett át (Sport365)
Pavel Nedved mindent elintézett.
márc. 8
12:08
Íme, Guardiola bosszankodása (Sport365)
A manchesteriek 36 veretlenül megvívott hazai összecsapás után kaptak ki, annak ellenére, hogy a játékosok BL-rekordot jelentő 978 sikeres passzt mutattak be.
márc. 8
12:09
Egy indiai férfi levágta a 18 éves gyereke kezét, mert szerinte a fiú túl sok pornót nézett (444.hu)
A hentesként dolgozó apa többször szólt a fiának, vasárnap azonban rajtakapta pornónézés közben, és nagyon dühös lett.
márc. 8
12:09
Tóth Vera szenved: Betegségéről posztolt az énekesnő (Femcafe)
Rajongói tartják benne a lelket.
márc. 8
12:12
Dobják a Bitcoint a biztosítók, inkább saját blockchaint fejlesztenek (Portfolio)
Mint a hajózásban a konténerek, ahhoz hasonló áttörést jelenthet a blockchain-technológia alkalmazása a biztosítási szektorban - véli Antonio di Marzo, a közös biztosítói blockchain-konlomerátum, a B3i generalis képviselője, aki a Portfolio...
márc. 8
12:12
Elcseszte a kormány, csak bíznak benne, hogy a választásokig ki tudják postázni a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat :-DDD (444.hu)
Az mondjuk már kevésbé vicces, hogy megint adományként számolnak el valamit, amit az infláció alultervezésével elvesznek a nyugdíjasoktól.
márc. 8
12:15
Változik a CSOK: tovább pöröghet az ingatlanpiac (Menedzsment Fórum)
Március 15-től könnyebben juthatnak hozzá a családok a CSOK-hoz, a gyermekek után igényelhető otthonteremtési támogatáshoz. Az új rendeletnek köszönhetően hosszútávon tízezrek léphetnek be a lakáspiacra, vélik az OTP Ingatlanpont szakértői.
márc. 8
12:15
Hiába a jogerős ítélet, milliókat követel az államkincstár (HírTV)
A település jogerősen pert nyert a Magyar Államkincstárral szemben.
márc. 8
12:15
Felpörgeti a turizmust a hosszú hétvége (vg.hu)
Háromszoros forgalmat hoz a négynapos pihenés egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb belföldi úti célok, a legtöbben 4 csillagos wellness-szállodába foglaltak.
márc. 8
12:17
Az OTP kivételével erősödtek a vezető papírok (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után erősödött csütörtökön délelőtt.
márc. 8
12:19
A Volkswagen szerint ez a jövő – íme, az önvezető I.D. Vizzion (Auto Pult)
A Volkswagen némi meglepetésre nem készült nagy bemutatóval a Genfi Autószalonra – habár március végén azért leleplezik a vadonatúj Touareget –, de egy igazán izgalmas tanulmányt azért elvittek Genfbe a németek, méghozzá az I.D. sorozatuk legújabb tagját, a Vizziont. A különleges koncepció igazi jövőautó, így az elektromos hajtás és az autonóm technológia sem maradhatott ki belőle – egyéb…
márc. 8
12:19
Zseniális nőnapi videót csinált a rendőrség (ATV)
Megérkezett az idei nőnap talán legjobb és legkülönösebb nőnapi videója a BRFK-nak hála.
márc. 8
12:19
Magyarországon nyit nemzetközi központot az Aldi (vg.hu)
Önálló cégbe szervezi és új, Pécsen nyíló irodája révén tovább növeli informatikai támogatási központját az ALDI.
márc. 8
12:21
Az NMHH felfüggesztette az országos frekvenciapályázatot (Kreatív Online)
A Class FM tulajdonosa felülvizsgálati kérelmet kért az NMHH kizáró döntésével szemben.
márc. 8
12:21
Vámosék elkerülték a világbajnokot (Azenpenzem)
Bár a világbajnok Horvátországot sikerült elkerülni, azért nem lesz fáklyásmenet válogatottjaink csoportküzdelme a július 14. és 28. között esedékes barcelonai Európa-bajnokságon.
márc. 8
12:21
Asszimetrikus fazon, flitter minden mennyiségben - Penélope Cruz a retrora esküszik (Glamour)
Két szettet is villantott tegnap este
márc. 8
12:21
Így érvényesülnek a női vezetők (Márkamonitor)
A Mastercard Női Vállalkozói Indexe második alkalommal vizsgálta a világ országainak női tulajdonú, vagy nők által vezetett vállalkozásait. A kutatás kimutatta, hogy a fejlett országokban sokkal több forrás és lehetőség áll a nők rendelkezésére, ide értve a tőkét, a pénzügyi szolgáltatásokat és a felsőoktatási programokat is.
márc. 8
12:21
Stabilnak látja az EU a hazai folyamatokat (vg.hu)
A növekedési potenciál javuló tendenciát mutat, de egy feltörekvő gazdasághoz képest még mindig alacsony a szintje.

Keresés