A Wien Energie innovációs projektje keretében ipari drónokkal ellenőrzik a szél- és naperőműveket, valamint a hőerőművek kéményeit Bécsben. Így senkinek sem kell a magasba másznia, és sokkal rövidebb időre kell leállítani a létesítményt.
Sokan küzdenek súlyfelesleggel ülő munka végzése mellett, most itt van néhány tipp, mellyel elindulhatunk a fogyás útján akár az irodában is. Nézze meg a fenti videót!
Át fogja alakítani a hódmezővásárhelyiek életét a tram-train, a tervek szerint a villamosvasúton először 2020 második felében utazhatnak az emberek Hódmezővásárhely és Szeged között - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget ügyvezető miniszterként irányító politikus Hódmezővásárhelyen.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.
Tarlós István szerint az új kormánnyal való együttműködés az eddiginél várhatóan sokkal szorosabb, operatívabb, és a fővárosnak sokkal kedvezőbb lesz. A főpolgármester erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Goodbye London címmel vinyl lemeze jelent meg a legendás Illés együttesnek. A korong arra a zenei anyagra épül, amely az eredeti elképzelések szerint 1970-ben jelent volna meg a Szép lányok, ne sírjatok! című film zenéjeként, de a csapatot egy évre letiltották.
A főpolgármester szerint az új kormánnyal való együttműködés az eddiginél várhatóan sokkal szorosabb, operatívabb, és a fővárosnak sokkal kedvezőbb lesz.
Díjátadót és szalonkoncertet szervez vasárnap az Érintettek Egyesülete. A szervezet kommunikációs munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a szakmai munka mellett az emberséget is díjazták.
Rippel Feri máris reagált Tóth Vera bejegyzésére, amelyben arról számolt be az énekesnő, mennyire tiszteletlen volt vele és Király Lindával Rippel Ferenc.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a tavalyi évhez képest.
Magyarország is fontos csatatere lehet a fizetési megoldásokkal foglalkozó techcégeknek, ahogy az e-kereskedelem hazánkban is egyre bővül. A növekedési kilátásokat látva a PayPal úgy döntött, fizetési szolgáltatásait már magyarul is...
Több mint négy évtized után újra lehet grizzly medvére vadászni az amerikai Idaho államban, igaz, mindössze egyetlen vadász kap engedélyt egyetlen hím állat kilövésére a szeptember 1-jétől november 15-ig tartó korlátozott vadászszezonban.
Az euroszkeptikus, rendszerellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a szintén euroszkeptikus, bevándorlásellenes jobboldali Liga közel került ahhoz, hogy megállapodjon a koalícióról.
Az európai valutaegységet alkotó országok kedvező gazdasági kilátások elé néznek. Ezt az Európai Központi Bank Frankfurtban közzétett tanulmánya állapította meg, noha az előrejelzés elkészítői utaltak arra is, hogy a tartós fellendülést váratlan politikai döntések erősen megzavarhatják. A Központi Bankot is komolyan aggasztja, hogy az amerikai elnö
A kvóták számunkra elfogadhatatlanok. Világos, hogy van néhány szövetségesünk, főleg a V4-ek és néhány további állam, bár azok nem olyan radikálisak, mint mi - mondta a cseh miniszterelnök.
Jó hangulatban indult a hét utolsó napja a magyar tőzsdén, majd délután a BUX tovább emelkedett, a blue chipek közül 3 százalék feletti szárnyalásával az OTP teljesített a legjobban, miután a befektetők kedvezően fogadták a bank első...
Minden hónapban írtunk legalább egy cikket arról, hogy mi van az EU-s támogatásokkal. Legátfogóbb összefoglalónk azt vizsgálta, hogy ha 12 évig naponta 2 milliárd forint érkezett, akkor az miért nem látszik jobban.