2018. május 12. szombat

máj. 12
14:12
Erős szórakozást, férfias sportot ígér a Nógrád megyei rangadó (m4sport.hu)
Salgótarjáni Barátok Torna Clubja. Ez az egyesület volt sok csapat végzete.
máj. 12
14:18
Egymillió egyenruhás vigyázza az iraki voksolást (HírTV)
Az Iszlám Állam legyőzése utáni első szavazás fő tétje, hogy folytatódik-e a szunnita kisebbség felé nyitott politika.
máj. 12
14:24
Tömeggyilkosságot követett el egy ismeretlen fegyveres csoport Burundiban (hirado.hu)
Volt olyan család, amelynek minden tagját elevenen megégették. A támadók Kongóba menekültek el.
máj. 12
14:27
Gyönyörű: falatnyi bikiniben szexizett Mádai Vivien – fotó (Blikk)
Közösségi oldalára posztolt szexi bikinis fotót Mádai Vivien.
máj. 12
14:27
Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke (Infostart)
Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.
máj. 12
14:27
Pozsonyban a magyar kultúra „több mint szomszéd” (Infostart)
Idén sorrendben ötödik alkalommal tartanak magyar kulturális napokat Pozsonyban. A Több mint szomszéd nevet viselő rendezvénysorozat célja, hogy a pozsonyi magyarokat, szlovákokat és a turistákat is megszólítva megismertessék velük a magyar kultúrát. Emellett a Magyar Kulturális Hét a V4-ek magyar elnöksége jegyében zajlik. A szervezők változatos,
máj. 12
14:30
Most lett volna Merkel nagy napja, de nem élt vele - Esésre felkészülni! (Portfolio)
Ott lett volna a most csütörtöki díjátadó ünnepségen a nagy lehetőség, hogy Angela Merkel német kancellár végre nyilvánosan határozottan elköteleződjön az Emmanuel Macron francia elnök által szorgalmazott uniós reformlépések támogatása...
máj. 12
14:30
Az NB II-ben lehet sportigazgató Rudolf Gergely (Sport365)
Vinné magával vezetőedzőnek Horváth Ferencet.
máj. 12
14:30
Tíznapos borfesztivál lesz Szegeden (vg.hu)
A borrendek felvonulásával kezdődik el május 28-án a 24. Szegedi Borfesztivál és a Szeged Napját köszöntő ünnepségsorozat.
máj. 12
14:33
Nem fogsz hinni a szemednek! Ilyen nagy már Kulcsár Edina pocakja (fotó) (Blikk)
Egyre közeledik a szülés.
máj. 12
14:35
Valami nincs rendben: válik a népszerű sztárpár? (Blikk)
Nemrég még jól megvoltak.
máj. 12
14:36
Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is a Spanyol Nagydíjon (Blikk)
Akárcsak a pénteki második gyakorláson, a Mercedesszel száguldó Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén is, szombaton.
máj. 12
14:36
Cardi B egész testét virágok borították, így sétálgatott New Yorkban (Glamour)
Nem csoda, hogy mindenki őt nézte
máj. 12
14:38
Lupita Nyong`o királylány ruhájáért minden kislány ölni tudna (Glamour)
Naná, hogy már megint ő a leggyönyörűbb Cannes-ban
máj. 12
14:39
Bejelentette, nem titkolja tovább: meleg a híres sorozatsztár (Blikk)
Vállalja másságát az egész világ előtt Kevin McHale, a Glee egyik szereplője.
máj. 12
14:41
A Sony még mindig tudja, hogyan kell csúcstelefont csinálni (Blikk)
Bár a Sony és okostelefonjaik, az Xperia mobilok az utóbbi években egyre inkább kiszorultak a piacról, a konkurencia pedig már rengeteg dologban előttük jár, teljesen leírni a japán gyártót hiba lenne. Ezt bizonyítja két legújabb, az MWC-n bemutatott készülékük, az Xperia XZ2 és ennek Compact változata, melyek nem fogják megváltani a világot, de mu
máj. 12
14:42
Befejezték a helyszínelést, újra közlekedik a gyermekvasút (ATV)
Befejezték a helyszínelést, a Széchenyi-hegyi gyermekvasút ismét a teljes vonalán közlekedik - közölte szombaton a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
máj. 12
14:42
Az egykori skinheadvezér Sneider Tamás a Jobbik új elnöke (444.hu)
Ezzel annyi lehet a középre húzásnak?
máj. 12
14:42
Michelisz Norbi ütközött, így esett ki a magyar versenyző - videó (Ripost)
Az utolsó körben történt az eset.
máj. 12
14:42
Váratlan fordulatot hoz a jövő heti időjárás, erre senki sem gondolt (Ripost)
Vasárnap még sokat fog sütni a nap, de hétfőtől csúnya meglepetést tartogat az időjárás.
máj. 12
14:42
Tragédia történt: Betonoszlop zuhant a járdára, meghalt egy kisfiú (Ripost)
Gyorsan kiértek a mentők, de a 3 éves gyermek szervezete feladta a harcot a mentőkocsiban.
máj. 12
14:45
Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke (Gondola)
Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal
máj. 12
14:45
Elkezdődött a vitorlásszezon a Balatonon (hirado.hu)
Idén is jó év várható turisztikai szempontból, mivel 2015 óta a Balatonhoz ellátogató turisták száma folyamatosan nőtt.
máj. 12
14:47
Nem tett vallomást Gyárfás (Gondola)
Szóban nem tett vallomást, közlendőjét írásban tárja a hatóság elé a meggyanúsított Gyárfás Tamás.
máj. 12
14:48
Néggyel verte a Szeged a Veszprémet (m4sport.hu)
Bizakodva utazhatnak a jövő heti visszavágóra.
máj. 12
14:49
Furcsaságok a Fenyő-ügy korábbi nyomozásában (Gondola)
Elakadtak a Gyárfás Tamás érintettségére vonatkozó információk.
máj. 12
14:50
Szélsőséges argentin drukkerek adatait kapta meg Oroszország (m4sport.hu)
A két ország megállapodást kötött.
máj. 12
14:54
Merkel erőfeszítéseket szorgalmaz a béke érdekében (ATV)
Erőfeszítésekre hívott fel a béke érdekében egy esetleges közel-keleti háború veszélye miatti világméretű aggodalmak tükrében Angela Merkel német kancellár szombaton Assisiben, amikor átvette a ferences szerzetesrend Béke lámpása-díját.
máj. 12
14:54
Merkel erőfeszítéseket szorgalmaz a béke érdekében (hirado.hu)
A német kancellár a ferences szerzetesrend Béke lámpása-díját vette át szombaton Assisiben.
máj. 12
14:54
Szavazóhelyiség elleni merénylet történt Irakban, több milicista meghalt (USAracing)
Az ország középső részén lévő Szaláheddín tartományban ugyanakkor az iraki fegyveres erők megöltek öngyilkos merényletre készülő terroristákat.
máj. 12
15:00
Rákkeltő anyagok - Egészségügyi jelentés (WebBeteg)
Az Amerikai Rák Társaság egy korábbi jelentésében megtalálható a leginkább rákkeltő anyagok listája. A toplistán a többműszakos munka is helyet kapott.
máj. 12
15:00
Ezer vitorlázót fogadnak ma Balatonfüreden (AQUA)
A magyar vitorlássport fellegvárában rendezik meg a hét végén a már hagyományos ­Vitorlabontó ünnepséget és a T-Systems-nagydíj évadnyitó vitorlásversenyt.
máj. 12
15:03
A Néppárt frakcióvezetője egyre hagosabban beszélget Orbánnal (Alternatív Energia)
Ha a magyar kormányfő nem tartja be a szabályokat, nem lehet a pártcsalád tagja.
máj. 12
15:03
Hogyan válasszunk utasbiztosítást? (hirado.hu)
Kezdődik az üdülési szezon, kezdődik az utasbiztosítások szezonja is. Idén februárban életbe lépett az új európai uniós biztosítási értékesítési direktíva, amely olyan egységesített és ügyfélbarát szabályozás, amelynek alapvetően a fogyasztóvédelem áll a középpontjában.
máj. 12
15:03
Harmadszor érhet fel Budapesten Európa csúcsára a Győr (Sport365)
Hamarosan kezdődik a BL-elődöntő
máj. 12
15:03
Törökország folytatja a kereskedelmet Iránnal (vg.hu)
Törökország folytatja a kereskedelmet Iránnal az ENSZ határozataival összhangban annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke a héten felmondta Washington részéről a perzsa országgal kötött atomalkut.
máj. 12
15:05
Orosz bombázók zúgtak Alaszka fölött (Alternatív Energia)
Csak tapogatták az amerikai légteret.
máj. 12
15:06
Vállalkozni, és ne olcsó munkaerőnek menjenek a magyarok Ausztriába! (HírTV)
Bár az adóteher magasabb mint Magyarországon, ezt kompenzálja a jóval szélesebb szociális háló, illetve az adózási rendszer átláthatósága.
máj. 12
15:12
Nem is gondolnád, mennyi mindenre jó a kávé! Íme 3 meglepő tipp (Blikk)
Mostantól nemcsak ihatod a kávét, hanem kozmetikumként is használhatod!
máj. 12
15:15
Kirabolták Gönczi Gábort, ő maga mondta el (Blikk)
Most mondta el!
máj. 12
15:18
Ebből a táblázatból kiolvashatod, hogy pontosan milyen idősnek is számít a kutyád (Player)
Az egyértelmű, hogy a kutyák más tempóban öregszenek, mint az emberek. Eddig valószínűleg te is úgy számoltad ki a négylábú barátod korát, hogy az éveinek számát megszoroztad héttel. Ez a módszer viszont pontatlan. Máris mutatjuk a jó megoldást.
máj. 12
15:24
Dani Alves kidőlt, Careca, Émerson, Ricardo Gomes utóda lett (Infostart)
Dani Alves, a világ egyik legkiválóbb jobbhátvédje, s a brazil válogatott egyik törzstagja lemarad a nyári világbajnokságról, nem épül fel térdsérüléséből a rajtig. A braziloknak nem először dőlt ki kulcsembere a vb-felkészülés hajrájában az utóbbi szűk ötven évben.
máj. 12
15:24
Elképesztő titok derült ki Francesco Totti utolsó meccséről (Blikk)
Megdöbbentő titkot árult el Juan Jesus a Roma brazil labdarúgója, Francesco Tottiról.
máj. 12
15:27
Születendő gyermeke miatt bántják Oláh Gergőt, megmondta erről a véleményét – Ezzel együtt bejelentette a baba nemét is (Blikk)
Oláh Gergő és párja, Niki már negyedik gyermeküket várják, azonban az énekes egy posztjából kiderül, hogy sokan támadják őket a gyerekvállalással kapcsolatos döntésük miatt. Ugyanebben a posztban elárulta, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e negyedik gyermekük.
máj. 12
15:29
Emlékszik a kislányra, aki ellopta a show-t Katalin és Vilmos esküvőjén? Így néz ki most – fotók (Blikk)
Tinédzserré cseperedett a kislány, aki grimaszaival vált felejthetetlenné Katalin hercegné és Vilmos herceg esküvőjén.
máj. 12
15:30
Az ajtót nem rúgja be, de… (Azenpenzem)
Bacsa Patrik levelet írt. Pontosabban válaszlevelet a diósgyőri szurkolóknak. Szerinte a Diósgyőr megvert, de nem vesztes csapat, a háború még tart.
máj. 12
15:36
Négygólos szegedi előny a döntőben (Infostart)
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 32-28-ra legyőzte a címvédő Telekom Veszprém csapatát a férfi kézilabda NB I döntőjének első, szombati mérkőzésén.
máj. 12
15:36
Hét ember golyószaggatta testét rejtette a családi ház (Alternatív Energia)
A nagypapa ámokfutást rendezett, indítékai ismeretlenek.
máj. 12
15:36
Törökország politikai és gazdasági útkereszteződésben (ProfitLine)
Törökországnak várhatóan további súlyos gazdasági problémákkal kell megküzdenie a közeljövőben. Egyes szakértők szerint a Nyugattól és az Európai Uniótól való további eltávolodás is reális kimenetel. Hogyan van ez összefüggésben a nemrég bejelentett előrehozott választásokkal?
máj. 12
15:36
Megverte a Szeged a Veszprémet a döntő első meccsén (Sport365)
A visszavágót jövő vasárnap 15 órától rendezik Veszprémben.

Keresés