Az Eurostat friss adatai szerint minden négy fiatal európaiból (25-34 évesek) egy még mindig a szülői házban lakott 2016-ban. Leghamarabb a dán, finn és svéd fiatalok repülnek ki a családi fészekből, míg a horvátok, szlovákok, görögök...
Háborús bűnösökként kellene elítélni az izraeli vezetőket a Gázai övezet és Izrael határán elkövetett "mészárlás" miatt, miután az izraeli katonák hatvan palesztint öltek meg - vélekedett kedden Irán. Az izraeli miniszterelnök arról beszélt, hogy az önvédelem vezérelte őket és kötelességük megvédeni a határaikat.
Az Audi nagyon készül a vadonatúj Q8 leleplezésére, ami nem csoda, hiszen a négykarikások crossoverek és SUV-k terén kissé lemaradásban vannak a konkurenciához képest – például a Q8 lesz az első terepkupéjuk, amit a nagy német ellenlábasok már elég régóta kínálnak. A gyáriak marketingrészlege pedig úgy döntött, hogy a megszokott, egyszerű ízelítők helyett egy komplett minisorozattal fognak egyre…
Áder János személyesen kért bocsánatot a református egyházi vezetőktől az őket az országgyűlés alakuló ülése után ért támadás miatt. A köztársasági elnök kedden a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában kereste fel a református elöljárókat.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a Magyarország és Lengyelország között lévő modernkori együttműködés - amelynek keretet ad a visegrádi együttműködés is - nagy sikereket érhet el, és az egész Európai Unió jövőjére meghatározó szerepet gyakorolhat.
Az OECD nemrég megjelent jelentése a különböző országokban a munkabérekre kirótt adók mértékét gyűjti össze: a tanulmány összegzi, hogy mekkora személyi jövedelemadó, illetve szociális hozzájárulások terhelik a munkavállalók...
Jelentősen csökkent az RWE első negyedéves eredménye elsősorban a gyengébb nagykereskedelmi villamos energia árak és a csökkennő árrések következtében.
Csúszásba került Magyarország az általa vállalt végsőenergia-megtakarítási cél teljesítésével; míg a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv szerint 16,37 Petajoule halmozott energiamegtakarítást kellett volna elérni 2014...
Az OECD nemrég megjelent jelentése a különböző országokban a munkabérekre kirótt adók mértékét gyűjti össze: a tanulmány összegzi, hogy mekkora személyi jövedelemadó, illetve szociális hozzájárulások terhelik a munkavállalók...
A mostani kizsákmányoló rendszer el fog bukni Herczeg Zoltán szerint. A divattervező úgy véli, hogy a fegyverkezés helyett békére van szükség, és új mozgalmának célja, hogy ezt hirdesse, és hogy ötmillió embert gyűjtsön össze ehhez Magyarországon. Arról is beszélt a divattervező, hogy a mostani választást kudarcnak éli meg, és hogy azóta sem változ
A hatéves bérmegállapodás hatásaként egyre jobban nőnek a szolgáltatások iránti igények, a vállalatok és a magánszemélyek is egyre több szolgáltatást vesznek igénybe.
Megvette az UCB Ingatlanhitel Zrt. követelésállományának egy részét a MagNet Bank. A pénzintézet mellett, a követelésállomány egy másik részéért korábban egy takarékszövetkezet is bejelentkezett, így most a banknál és a takarékszövetkezetnél...
Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget - emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
A korábbiakhoz képest kedvezőbb környezetben juthatunk napjainkban kölcsönhöz, megvalósítva ezzel a régóta dédelgetett elképzeléseinket: minden feltétel optimálisnak tűnik a hitelfelvételhez. A szabadon felhasználható pénzösszeghez akár 24 órán belül is hozzájuthatnak az ügyfelek./* */
Két fontos iránya lesz a vagyonpolitikának: a közvagyon gyarapítása és értékének megőrzése, illetve az állami irányítás alá tartozó vállalatok versenyképességének növelése - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén, a kinevezése előtti meghallgatásán kedden.
Álházasságokra szakosodott embercsempész szervezetet lepleztek le Németországban; a feltételezett csalók vietnami állampolgárok házasságát szervezték meg, hogy uniós tartózkodási engedélyt szerezhessenek - jelentette kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság
Az Audi nagyon készül a vadonatúj Q8 leleplezésére, ami nem csoda, hiszen a négykarikások crossoverek és SUV-k terén kissé lemaradásban vannak a konkurenciához képest – például a Q8 lesz az első terepkupéjuk, amit a nagy német ellenlábasok már elég régóta kínálnak. A gyáriak marketingrészlege pedig úgy döntött, hogy a megszokott, egyszerű ízelítők helyett egy komplett minisorozattal fognak egyre…
Varga Mihály pénzügyminiszter-jelöltet ma hallgatta meg az országgyűlés költségvetési bizottsága. A miniszter-jelöltek közül a legtöbben az ő meghallgatását várták, hiszen a válaszaiból kiderülhet, mi lesz Magyarországgal gazdasági-pénzügyi szempontból a következő ciklusban.
Szép csendben tovább kúszott felfelé a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek aukciós hozama kedden, utoljára 2017 elején volt a mostanihoz hasonló szinten a jegyzés. A kereslettel nem volt probléma, a tervezettnél 20 milliárddal több papír...
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is az EU-s növekedési rangsor élmezőnyébe került Magyarország, az eddig adatot közölt országok közül csak a lettek és a lengyelek tudtak megelőzni minket. Emellett érdemes kiemelni...
Lezárt ügyeket listázó vádiratnak tartja a Sargentini-jelentést az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László, aki a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt is mondta: nagy vitákra számít ebben az ügyben idén ősszel. A politikus kinevezését támogatták a bizottság
Az univerzum leggyorsabban növekvő, óriási fekete lyukát fedezték fel, amely kétnaponta a Napénak megfelelő tömeget nyel el - jelentették kedden ausztrál csillagászok.
Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget – emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden en, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
Reggel gyengüléssel indult a forint, amin a vártnál kissé jobb első negyedéves GDP-adat sem tudott fordítani. A forint 2 éve nem látott gyengülést mutat.
Lezárt ügyeket listázó vádiratnak tartja a Sargentini-jelentést az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László, aki a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt is mondta: nagy vitákra számít ebben az ügyben idén ősszel
A hollókőiek húsvét ünnepe mellett pünkösdre készülnek a leginkább. Az áldásosztás, a pünkösdi király választás mellett hétfőn várjátékkal várják a látogatókat
Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a keddi bizottsági meghallgatásán a Parlamentben előrevetítette a további adócsökkentést és új gazdaságfehérítő lépésekre tett ígéretet.Vége a meghallgatásnak 2018.05.15 12:48Másfél óra...
Jelenleg több mint 40 ezer doboz tej van zárolva az áruházakban – mondta el Helik Ferenc az ATV Start című műsorban. Még szombaton kapott több áruház fenyegető üzenetet, miszerint az üzleteikben a tartós tejeket szándékosan megmérgezték. A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője azt is elmondta: 200 forinttal számolva is nyolcmilliós veszteség