Csúszásba került Magyarország az általa vállalt végsőenergia-megtakarítási cél teljesítésével; míg a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv szerint 16,37 Petajoule halmozott energiamegtakarítást kellett volna elérni 2014 és 2016 között, addig az éves előrehaladási jelentés szerint ennél jóval kisebb, 12,25 Petajoule volt a halmozott energiameg
Szerződést írt alá a műszaki tanácsadói tevékenységről és az alkatrészszállításról a Paks 2 projekt már meglévő keretmegállapodása alapján Jevgenyij Szalkov, a Rusatom Service vezérigazgatója és Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű...
Eddig világos volt, hogy a CEU nem folytatott oktatási tevékenységet az Egyesült Államokban. Ám most valóban érkezett egy olyan jelzés, hogy együttműködési megállapodást kötöttek egy másik intézménnyel. A miniszterelnöki megbízott nyilván be fog számolni a kormánynak - nyilatkozta Szijjártó Péter az atv.hu-nak miután a CEU felszólította a kormányt:
A nyugati elhárítószolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfóliója elérte az 570 milliárd forintot tavaly, ami közel 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A társaság mai közgyűlése elfogadta az éves beszámolót és új...
Gulyás Gergely szerint a megalakuló kormány a jövőben is a nemzeti érdekkel azonosnak tekinti az ország európai uniós tagságát, ez azonban megengedi az éles kritikát a közösség intézményrendszerével, működésével vagy válságkezelésével kapcsolatban
Vannak neonácik, öko-nácik, antifa-nácik, antifa-antifa-nácik, dohány-nácik, gender-nácik, troll-nácik, NDK-nácik, euro-nácik, és most CSU-nácik, FDP-nácik és persze az AfD nép-nemzeti nácijai.
A következő évtizedekben jelentősen bővülni fog a városban lakó népesség aránya, amire a városoknak egyértelműen készülni kell. A növekvő lakosság nagyobb terhet jelent az infrastruktúra számára is, például jóval nagyobb tömegek...
Utazómagasságon betört a Sichuan Airlines kínai légitársaság egyik gépe pilótafülkéjének ablaka egy belföldi járaton, és a légnyomáskülönbség félig kiszippantotta a másodpilótát, csak a biztonsági öv tartotta meg. A kapitány nehézségek árán biztonságosan leszállította a gépet - jelentette kedden a helyi média.
A május 12-én elhunyt író, költő, műfordító, pedagógus, népművelőre szűk családi körben emlékeznek nyilvános megemlékezés csak a gyászszertartást megelőző napon lesz.
Utazómagasságon betört a Sichuan Airlines kínai légitársaság egyik gépe pilótafülkéjének ablaka egy belföldi járaton, és a légnyomáskülönbség félig kiszippantotta a másodpilótát, csak a biztonsági öv tartotta meg. A kapitány nehézségek árán biztonságosan leszállította a gépet - jelentette kedden a helyi média.
Nem kellett sokat várni, itt az újabb ruhabotrány, ezúttal a GAP dobott piacra egy olyan darabot, amivel rengeteg kínai embert sikerült vérig sértenie. Az amerikaiak az egyik pólójukon ugyanis rosszul ábrázolták Kína térképét. A...
Egyre többen élnek élettársi kapcsolatban Magyarországon, melynek népszerűsége elsősorban abban rejlik, hogy nem kell hozzá papír, mert létrejön magától a ténytől, hogy a felek közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek. Kevesen vannak ugyanakkor tisztában azzal, milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár az élettársi kapcsolat, vala
Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben.
Az 1969-ben alakult és máig aktív, úttörő hard rock zenekar ezúttal az Akvárium Klub hangszigetelését teszi próbára. Főleg a Living The Dream című új album dalait játsszák.
Gulyás Gergely szerint a megalakuló kormány a jövőben is a nemzeti érdekkel azonosnak tekinti az ország európai uniós tagságát, ez azonban megengedi az éles kritikát a közösség intézményrendszerével, működésével vagy válságkezelésével kapcsolatban. A Miniszterelnökség élére jelölt politikus erről kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában t
A holland kormányhivatalokban fokozatosan felhagynak a Kaspersky Lab orosz informatikai cég vírusirtó szoftvereinek használatával nemzetbiztonsági kockázatok miatt - jelentette be kedden a hágai kormány.
Hitelboom, nagyobb tranzakciószám, PSD2, azonnali átutalás, MiFID2, GDPR - ezekre mind fel kell készülniük a bankoknak, ami hatalmas feladat, a rengeteg szabályozási megfelelési projekt mellett pedig még az üzleti lehetőségekre is fel kell...
Sok magyar szeretne spórolni, de mégsem tud. Ennek persze számos oka lehet, de az egyik legvalószínűbb - az "alacsony" fizetések mellett -, hogy egyszerűen olyan rossz vásárlási szokásokat követ, amik észrevétlenül húzzák ki zsebéből...
Évtizedek óta mossák a nyugatiak agyát, aztán háborút indítottak az amerikaiak csak azért, hogy jöjjenek a menekültek, és a végén shortoljon Valaki. Földi László akkora összeesküvést vetített a menekülthullám mögé, hogy a köztévé alig győzött alákérdezni.
Kiemelte: a leendő kormány a ciklus végéig, 2022-ig évi 4 százalék körüli gazdasági bővüléssel számol, ezt rögzítették az Európai Bizottságnak megküldött konvergenciaprogramban is.
El kell érni, hogy a nők is bátran válasszák a műszaki pályát és női létük ne legyen ennek akadálya - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán.
Nekünk, magyaroknak már csak az marad, hogy a valaha az NB I-ben pallérozódott külföldi labdarúgók diadalútjának tapsolhatunk – ha már egyszer honfitársaink között ez idő szerint nincsenek sztárok.
A magyar piac bizony jól teljesít, legalábbis ami a hibrid és tisztán elektromos négykerekűek arányát illeti az összes eladáshoz képest. Nem az eladási számokat kell tehát böngészni, hanem sokkal inkább az arányokat, ugyanis Magyarországon az első negyedévben az összes eladott autó 5,3 %-a volt valamilyen formában elektromotorral ellátva, ez pedig magasabb, mint az európai átlag – az ugyanis csak…
A Giro lefektette a szabályokat, az azonnali fizetési rendszer kiépítése elkezdődött. Most jön a csatlakozás szakasza, a kommunikáció egyre fontosabb és gyakoribb lesz. Nem utolsó kérdés az árazás kialakítása, a Revolut errről ma már...
Rogán Antal a parlamenti meghallgatásán célként fogalmazta meg, hogy a turizmus a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 16 százalékkal járuljon hozzá a magyar GDP-hez. Számításaink szerint mindehhez példátlan ütemű növekedés szükséges...