Jóllehet a térségben jelenleg hazánkban a legalacsonyabb az új lakásokat terhelő forgalmi adó, a kedvezményes kulcs megszüntetésével a legmagasabb adót kellene fizetni 2020-tól.
Sokan éreznek késztetést arra, hogy még a strandszezon előtt leadjanak jónéhány feleslegesnek vélt kilót. Vannak, akik ehhez úgynevezett zsírégetőket is segítségül hívnak, azonban érdemes ezekkel körültekintően eljárni. Elmondjuk, mit lehet tudni a legismertebb zsírégetőkről.
Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök tegnapi bejelentése után, miszerint nem indul jövőre az államfőválasztáson, máris elindultak a találgatások, kik lehetnek a jelöltek a posztra. A kormánypártok jobbára közömbösen fogadták Kiska bejelentését, az ellenzék csalódottságának is hangot adott. A parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja pedig azt ki
Az OTP Supra jó visszatekintő hozamokkal ünnepelheti tíz éves évfordulóját, a svájcifrank-veszteséget már kiheverte. Jelentős Mol-csomagot és más részvényeket tart, de a kötvényekben is bízik, a forintot pedig shortolja. Az alap mérete nagy, az OTP nagy szeletet hasított az abszolút hozamú alapok piacából.
Az Európa Tanács továbbra is bírálja a magyar határon felépített tranzitzónákat, ahol szerintük börtönszerű körülmények között tartják fogva a menedékkérőket
Csak a Soros-alapítvány irodája költözik el Magyarországról, a tevékenységeik és a pénzügyi források változatlanul megmaradnak, így a továbbiakban is tudják segíteni a migráció szervezetését - jelentette ki ifj
Egyre erősödtek az indulatok az elmúlt hónapokban. Magukat függetlennek valló aktivisták kezdték a békésnek induló tüntetést, melyet kihasznált a Hamasz, hogy felhívja a figyelmet a palesztin helyzetre. Izrael önvédelemből lépett, ami halálos áldozatokat követelt- magyarázta Csicsmann László Közel-Kelet szakértő az ATV Start műsorában a Gázai öveze
A köztudatban még egyáltalán nem rögzült, hogy a kosárlabdának új műfaja született, de a 3×3-as változat villámkarriert befutva már ott lesz két év múlva a tokiói nyári olimpia műsorán is.
Szüleiktől megvásárolt kiskorú lányokat kényszerített prostitúcióra és lopásra Spanyolországban egy bolgár bűnbanda, amelynek 41 tagját vették őrizetbe a hatóságok - közölte a spanyol rendőrség szerdán.
Hazarendelték négy uniós tagállamból azokat a palesztin nagyköveteket, akik részt vettek vasárnap az amerikai nagykövetség megnyitása előtt tartott ünnepségen.
Néhány nap maradt csupán az idei szja-bevallási határidőig, érdemes mindent alaposan ellenőrizni, az adóhivatal által elkészített tervezetet pedig átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból, előfordulhat ugyanis, hogy az ügyfélkapun található dokumentumot is ki kell még egészíteni.
Néhány nap maradt csupán az idei szja-bevallási határidőig, érdemes mindent alaposan ellenőrizni, az adóhivatal által elkészített tervezetet pedig átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból, előfordulhat ugyanis, hogy az ügyfélkapun...
A szocialisták sajtótájékoztatókon akarják szembesíteni az új minisztereket az elmúlt nyolc évvel. A Fidesz szerint az MSZP semmit nem tanult a vereségből, pedig nem a kormányt, hanem az ellenzéket szavazták le a választók.
Szajlai Csaba az optimisták táborát erősíti, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a második negyedév még jobban pörög. Van még svung a magyar gazdaságban.
Július végén, rendkívüli ülésen dönthet a jövő évi költségvetésről az Országgyűlés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség élére jelölt politikus.
A Magyar Sportmárka Zrt. levédett a 2RULE ("Turul") márkanevet, így hamarosan megszülethet a magyar brand. A cég résztulajdonosa Mészáros Lőrinc, aki az egykori szövetségi kapitány feleségével társult. Már tavaly decemberben megalapította...
Az állami nyugdíj szinte kizárólagos szerepe a most nyugdíjba vonulók körében ma még megkérdőjelezhetetlen, míg az aktív korosztály a jelenleginél érezhetően nehezebb anyagi helyzetre számít.
Elutasította a spanyol hatóságok kiadatási kérelmét három, Belgiumban tartózkodó volt katalán vezető ügyében szerdán az illetékes brüsszeli bíróság, amely szerint szabálytalan az érintettek ellen kiadott elfogatóparancs
Az MSZP az elmúlt nyolc év "kártéteményeivel" szembesíti az új kormányt Az MSZP-Párbeszéd szerint a miniszterjelöltek úgy tesznek, mintha az elmúlt nyolc évben nem a Fidesz kormányzott volna, ezért a két ellenzéki párt szembesíteni fogja őket az elmúlt időszak "tragikus kártéteményeivel"