Milos Zeman cseh államfő nem mondott igazat, amikor május elején úgy nyilatkozott, hogy bár kis mennyiségben, de Csehországban is előállítottak Novicsok típusú idegmérget, hasonlót ahhoz, amellyel március elején Nagy-Britanniában merényletet követtek el Szergej Szkripal orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen - állapította meg a cseh parlamenti felsőház, a szenátus külügyi, védelmi és biztonsági…
Hosszas betegség után, 62 évesen elhunyt szerdán Bréda Ferenc erdélyi esszéíró, költő, irodalomtörténész és műfordító - közölte szerdán a Kolozsvári Rádió.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hekkert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hekkercsoportnak.
Erős első negyedéves beszámolóval rukkolt elő a Rába a magyar tőzsde zárását követően szerdán. A vállalat árbevétele, részben a kedvező nemzetközi környezetnek köszönhetően, érdemben növekedett és a megugró acél alapanyagárak...
A világgazdaság most épp fellendülőben van, és remélhetőleg összességében a következő évtizedekben sem lesznek nagy visszaesések, de az biztos, hogy az egyes országok növekedése eltérő lesz, így átrendeződik addigra a világgazdasági erőtér. Nézzük, kik lesznek a legnagyobbak, a PricewaterhouseCoopers becslései szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Szófiába, ahol részt vesz az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki csúcstalálkozóján - tájékoztatta a bolgár fővárosban az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Szófiába, ahol részt vesz az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki csúcstalálkozóján - tájékoztatta a bolgár fővárosban az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke
Több mint 30 ezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen.
Hosszas betegség után, 62 évesen elhunyt szerdán Bréda Ferenc erdélyi esszéíró, költő, irodalomtörténész és műfordító - közölte szerdán a Kolozsvári Rádió.
Egy frissen útjára indított projekt keretében 25 darab Toyota Mirai állt üzembe a brit fővárosban. A következő hónapokban további 155 üzemanyagcellás autó követi példáját Londonban, Párizsban és Brüsszelben.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást és hamarosan találkozni fog az Európai Parlament (EP) több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra - jelentette be szerdán Antonio Tajani, az uniós képviselő-testület elnöke
A Hyundai-Kia csoport immár a világ ötödik legnagyobb autógyártó vállalata, és még ennél is többre vágynak a koreaiak, akiknek mindenük adott a nagyravágyó tervek eléréséhez. Legutóbb maga Chung Eui-sun, a cég vezetője szólalt meg több érdekes témában: szóba jött többek között a természet, a rovarok és a hologramos technológia is.
A jövő az okosablaké, amin nemcsak kinézhetünk, hanem nézhetjük is – ugyanis amellett, hogy energiát termel, még tévézésre is alkalmas. A sokoldalú ablakra még néhány évet várni kell, de a 19. században felfedezett perovszkittal készülő napelemek ugrásszerű fejlődése előbb-utóbb eljut odáig, hogy a szélvédőtől kezdve a hálószoba ablakáig mindenből
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást és hamarosan találkozni fog az Európai Parlament (EP) több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra - jelentette be szerdán Antonio Tajani, az uniós képviselőtestület elnöke.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást és hamarosan találkozni fog az Európai Parlament (EP) több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra - jelentette be szerdán Antonio Tajani, az uniós képviselőtestület elnöke.
A nap elején alaposan elgyengült a forint, de a végére magára talált, ahogy más feltörekvő piaci devizák is. Nagyobb gyengülésre az elemzők nem számítanak, de némi további lassú lecsorgás jöhet. A vezető részvénypiacok óvatosan emelkedtek, a dél-európai indexek viszont kifejezetten csúnya mélyrepülést mutattak be az olaszok miatt.
Több mint 8 ezer, édességet és egyéb finomságot tartalmazó tartalmazó csomagot készített össze rászoruló gyermekeknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a csaknem 10 millió forint összértékű adományt a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken tervezik kiosztani - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat. Az elmúlt hetekben egyre többször lehetett hallani a hírekben, hogy ismét drágul a benzin...
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó két mérkőzésére, a Bajnokok Ligájában győztes győrieket két játékos képviseli.
Az immunrendszer teljes tumorölő potenciálját felszabadítja a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által kidolgozott kombinált immunstimuláns kezelés. A daganat által rájuk kényszerített bénulásból magukhoz térítve az immunsejtek úgy söprik ki a daganatot és annak áttéteit a szervezetből, mintha egy vírusfertőzést számolnának fel.
"Szeszélyes magatartása" miatt bírálta Donald Trump amerikai elnök kormányzatát szerdán, néhány órával a 28 uniós tagállam vezetőinek szófiai tanácskozása előtt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Manapság új jelenségnek...
A miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor köszönő-kampánykörútra indul. Szeretné ugyanis megköszönni, hogy a legtöbb voksot a kormánypárti jelöltekre adták le az emberek. Elsősorban azokat a településeket keresi fel, ahol a választások előtt is járt és belső méréseik szerint rizikósnak ítélték a körzetet. A Híradónk által megkérdezett szak
Kiderült az is, hogy melyik párt hol tudott arányaihoz képest több szavazatot szerezni. A fiataloknál a Jobbik, az idősebbeknél az MSZP tarolt, a Fidesz viszi a prímet a kevésbé végzettek körében, az LMP pozíciói pedig a végzettség emelkedésével egyre jobbak. A DK terepe inkább a főváros.
Németországban komoly visszásságok történtek a menekültügyi hivatalban a Belügyminisztérium jelentése szerint. A több hónapos ellenőrzés alapján a hatóság több esetben felületesen járt el a menedékkérők nemzetiségének pontos megállapításában.
Háromnapos felkészítésen vett részt Ausztriában a HUSZÁR Mentőszervezet a Tritolwerkben kialakított romvárosban – közölte az országos katasztrófavédelem.
Bővítette termékportfólióját az Audi Hungária Zrt., miután szerdán elindult a háromhengeres motorok sorozatgyártása Győrben - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t.
A tegnapi esést követően emelkedéssel indították a kereskedést a vezető amerikai részvényindexek: a Dow Jones jelenleg 0,3%-os, az S&P 500 0,5%-os, a Nasdaq pedig 0,7%-os pluszban tartózkodik.Tovább emelkedik a 10 éves amerikai hozam 2018.05.16...