Széltében-hosszában azt beszélik Kunszentmiklóson, hogy a helybéli csinos gimnáziumi tanárnő összejött a végzős, de még kiskorú diákjával. Táplálja a pletykát a tény, hogy férjével válófélben vannak, férje szerint pedig éppen a diák miatt. A tanárnő viszont azt mondja: minden tanítványával nagyon jóban van, emiatt nem először hozzák hírbe.
Felajánlották lemondásukat Ferenc pápának a chilei püspökök a latin-amerikai ország egyházát ért pedofíliavádak miatt az e heti vatikáni válságtanácskozáson - áll pénteken megjelentetett közleményükben. Azt még nem tudni, hogy a katolikus egyházfő elfogadta-e lemondásukat.
Balogh János rendőr vezérőrnagy válthatja Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitányi poszton – derül ki a parlament honlapján pénteken közzétett bizottsági meghívóból.
Nincs egyértelmű irány az európai tőzsdéken, a befektetők az észak-koreai feszültség mellett Olaszország miatt aggódtak, miután kiszivárgott, hogy a koalícióra készülő olasz pártok adósságelengedést kértek volna az Európai Központi Banktól. A magyar tőzsde keddi záróértéke közelében jár, míg a hazai blue chipek a Mol kivételével emelkednek. A befek
A Uniti néven megalakult svéd start-up vállalat először 2016 őszén hívta fel magára a média figyelmét, amikor bejelentette, hogy egy megfizethető és mindenki által elérhető városi elektromos kisautót szeretne építeni.
Elrendelte a felperes által javasolt magyarországi tanúk kihallgatását a bukaresti táblabíróság pénteken abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-ben.
A legutóbbi országos felmérés szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 8 százaléka teljesen fogatlan, de az átlag magyarnak is 10 hiányzó foga van. Az Egészséges Íny Napjához kapcsolódva Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke beszélt a részletekről.
Hatalmas dobással készül a nyári szezonra az RTL Spike: május 21-től indul a The Walking Dead-maraton! A csatornán ugyanis az elkövetkező hetekben látható lesz minden idők egyik legsikeresebb tévés szériájának eddigi összes évadja. Ősszel pedig az amerikai premierrel egy időben érkezik a Spike-ra a produkció legújabb, kilencedik évfolyama, természe
A kormány vizsgálja az Európai Bizottság elmarasztaló döntését, ugyanakkor a szaktárca szerint a szeszes italok magyarországi adóztatása nem sérti az uniós szabályokat.
Az emelt hasmagasságú, terepes kiegészítőkkel ellátott, úgynevezett telekjárók kategóriája talán az egyetlen, amelyben a nagy német prémiumtrió közül több generáción keresztül egyedül az Audi vett részt. Tavaly azonban az E-osztály All-Terrain változatával a Mercedes-Benz is beszállt a szegmensbe, és úgy tűnik, hogy a csillagosoknak bejött ez az irány, ugyanis a pletykák szerint a C-osztályból is…
Balogh János rendőr-vezérőrnagy válthatja Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitányi poszton - derül ki a parlament honlapján pénteken közzétett bizottsági meghívóból.
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját - állapította meg egy a Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány.
Mérsékelt esés jegyében telik a pénteki kereskedés második fele az európai tőzsdéken, a kivételt ezúttal az olasz részvényindex jelentette, a milánói tőzsde nagyot esett, miután az elmúlt napok politikai bizonytalansága óvatosságra...
Az Európai Bizottság (EB) hat uniós tagállam, köztük Magyarország esetében is a bírósághoz fordult a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt.
Egyes ingatlantípusoknál az alku helyett már licitálnak a lakásvásárlók. Elsősorban a különleges adottságokkal és népszerű lokációval rendelkező ingatlanokra licitálnak a vevők, amelyeknél akár néhány százalékkal is emelkedhet...
A főváros és a kormány közötti szorosabb együttműködési szándékot jelentett be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten, közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
Tavaly új rekordra emelkedett a gazdagok száma és a vagyonuk is, ami nagyban köszönhető a menetelő globális gazdaságnak és a jól teljesítő részvénypiacoknak. A milliárdosok vagyona 24%-kal 9200 milliárd dollárra nőtt, míg számuk 15%-kal...
Éles lövedék végzett azzal a kétéves kislánnyal, aki meghalt, miután a rendőrök több mint 70 kilométeren át üldöztek egy migránsokkal teli kisteherautót Belgiumban - közölte a dél-belgiumi Mons városának ügyészsége pénteken.
Mához egy hétre Zalacsányban Al Di Meola fogja megnyitni az idén debütáló Örvényeshegy-pikniket, ahol a koncert ismert hazai művészek fellépésével folytatódik.