Bíróság elé visz az Európai Bizottság hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - közölték csütörtökön Brüsszelben.
Az ingatlanpiacon jellemzően a téli időszak és a legforróbb nyári hónapok a legkevésbé aktívak és általában a nyár végén, az ősz beköszöntével cserél gazdát a legtöbb lakás. 2018-ban a korábbi évekhez képest már az első négy hónapban több adásvétel történt: az Otthon Centrum 2018 első négy hónapjának lezárt tranzakciói alapján elmondható, hogy a ta
Ma esküt tesznek a parlamentben Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei. A miniszterelnök egy korábbi rádióinterjújában azt mondta: a politika világa "a harcosok klubja". Most 14-en lesznek, hét profi politikus, míg heten a politikán kívüli világból érkeznek a kormányba.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Tolna-, Baranya- és Fejér megyei ingatlanokat érintően, a "Földet a Gazdáknak" Programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Nincs semmi garancia arra, hogy a Brexit nem sodorja veszélybe biztosítási szerződések és származtatott ügyletek millióit - mondta Valdis Dombrovskis, az EU pénzügyi stabilitásért felelős biztosa - írja a Reuters. Dombrovskist az EU...
A következő napokban visszatér a kellemes, kora nyárias időjárás. Sok napsütésre számíthatunk, csak a délutáni órákban jelennek meg nagyobb gomolyfelhők az égen.
Rengeteg támadás éri Molnár Renátát, azt a 25 éves lányt, aki szabadideje nagy részét arra szenteli, hogy a nagybeteg Farkas Ricsin segítsen. A százhalombattai lány szervezi a tízkilósra fogyott, autoimmun betegséggel született 15 éves fiú számára a gyűjtéseket, de sokan azzal vádolják, hogy csak hasznot akar húzni a fiúból. A kétkedés leállította
Az adóbevallási tervezetben a családi adókedvezmény, az egyszerre több önkéntes pénztárba történő befizetés illetve az előző évben már kifizetett osztalékelőleg kapcsán merülnek fel a leggyakrabban problémák, de gondot okozhat minden olyan eset, ahol az adózónak munkabéren kívül más jövedelme is volt.
Ismét kaphat támogatást Kiscsécs: az önkormányzatnak az Állami Számvevőszék április 20-án tiltotta meg az állami pénzek folyósítását, mert szabálytalanságokat tárt fel a közpénzfelhasználásban, de azóta a teleülés eleget tett közreműködési kötelezettségének.
A befektetési alapkezelőket tömörítő amerikai szervezet adatai szerint az amerikai befektetők négy hét után először mutattak pozitív keresletet a tengerentúli részvények iránt - írja a Reuters. A május 9-cel záruló héten az amerikai...
Az ország északi felén lesz több és zártabb a felhőzet, délen változóan felhős lesz az ég. Eleinte több, majd éjszaka egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, főként a déli, délkeleti területeken zivatar.
● A személyi kölcsönök piaca jelentős növekedést mutat, az év első negyedében 55 százalékkal több új személyi kölcsönre kötöttek szerződést a bankok. ● Egyre több bank kínál 10 százalék alatti kamatozású személyi kölcsönöket, ezekkel pedig már magasabb tartozásokat is ki lehet váltani. ● A személyi kölcsönök népszerűségét mutatja, hogy a BankRáci
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Áder János államfő - a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött - kinevezési ünnepségen...
Lezárult az ötödik Honfoglaló Bajnokok Hete: négy új bajnok született a Duna Televízió kvízműsorában. A játék végső tétje 30 millió forint lesz a júniusi Szuperbajnokságon.
Elromlott egy MÁV-os jegyautomata bankkártyaelfogadó terminálja, a hibát pedig jó eséllyel soha nem fogják kijavítani - írja a 444.hu. A 444 egyik olvasója jelezte, hogy hónapok óta nem működik a ceglédi vasútállomás egyik jegyautomatáján...
Házkutatást tartott a rendőrség a volt maláj kormányfő, Najib Razak rezidenciáján. A Guardian beszámolója szerint a hatóságok 284 doboz, méregdrága designer táskát, 72 zacskó készpénzt, ékszereket és órákat foglaltak le, melyek elszállításához öt teherautóra volt szükség.