A kormánybiztos kiemelte, ezzel a jellegű támogatással Magyarország azt is szeretné jelezni az ukrán nemzet felé, hogy minőségi, európai színvonalú építői tevékenységet folytat Kárpátalján.
A férfi vízilabda világliga szuperdöntőjének megrendezése drága esemény, amelyet a többi között azért rendezhet Budapest június második felében, mert a Nemzetközi Úszó Szövetség és a kormány is támogatja - mondta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.
Eddigi legnagyobb irodafejlesztési projektjét valósítja meg a Futureal-csoport Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában. A Budapest ONE irodapark több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot.
Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.
Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról - közölte az eldiario.es című internetes újság.
Amerikai lapértesülések szerint Robert Mueller, a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője büntetés terhe mellett beidézné meghallgatásra Donald Trump amerikai elnököt
Ahogyan az előző években, úgy idén is megrendezésre kerül a Concours d’Elegance kiállítás Balatonfüreden, és ahogy eddig, most is érdemes lesz majd ellátogatni rá. Immár ötödik alkalommal hódítják meg a Balaton északi partját az elmúlt évtizedek ikonikus autócsodái. A hét végén megrendezendő háromnapos autós ünnepen több mint 50 klasszikus jármű és szépségverseny várja a rajongókat.
Harmincnégy határsértőt találtak a magyar és a román rendőrök közös ellenőrzésük során egy kamion vontatmányában Csanádpalotánál - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t
Május 15-én 15 órakor vesznek végső búcsút Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművésztől, a nemzet művészétől Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában - tudatta özvegye, Szervátiusz Klára szerdán az MTI-vel
Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel
Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
A fogyasztói kereslet növekedése hajtja a kiskereskedelmi láncok növekvő árbevételét, ám az eredményességük szempontjából számos kockázati tényező felerősödik a magyar piacon. Egy friss elemzés szerint a növekvő bérek, a terjeszkedéshez felvett hitelek miatt egyre nehezebb nyereségesnek lenni, emiatt pedig komoly átszervezések várhatók idén.
Ahelyett, hogy a nyilatkozat a migrációs folyamat megállításával foglalkozna, a migráció további "inspirálására" helyezi a hangsúlyt, új migrációs csatornák kiépítését tűzi ki célul.
Amerikai lapértesülések szerint Robert Mueller, a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője büntetés terhe mellett beidézné meghallgatásra Donald Trump amerikai elnököt.
Lynn Laverty Elsenhans személyében először került nő az Aramco szaúd-arábiai állami olajvállalat igazgatótanácsába - írja a vállalat vasárnapi közleménye alapján az MTI. Az iszlám konzervatív ágát követő királyságban, és általában véve az olajiparban nők ritkán töltenek be vezető tisztséget.
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 3,7 milliárd kunát (155 milliárd forint), ami három százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség ugyanakkor egymillió kunára (42 millió forint) esett vissza 2017 első negyedévéhez viszonyítva, amikor 199 millió kunás nettó nyereséget könyvelt el a
Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán. A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április...
Több szavazókörben újraszámoltatja a szavazatokat a Kúria, noha korábban a Patyi András vezette Nemzeti Választási Bizottság mindent rendben talált. Az ellenzék szerint a legfőbb bírói testület döntései egyértelműen bizonyítják, hogy több helyen a Fidesz győzelme érdekében csaltak, igaz ezek egyáltalán nem befolyásolják a végeredményt.
A Sepsi Dinamo Bukarest elleni sikere tovább srófolja a sepsiszentgyörgyi futballőrületet. A sport iránti egyre fokozódó érdeklődés immár jelenségszintű Székelyföldön.
Az AS Roma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében már végrehajtott egy bravúrt, amikor háromgólos különbséget ledolgozva kiejtette a Barcelonát. A feladat most ugyanez a Liverpool ellen.
Súlyos hibákat követett el a Volkswagen konszern a dízelbotrány előidézésével, de a probléma feltárása és lépésről lépésre való felszámolása folyamatban van - jelentette ki Wolfgang Porsche, a konszern felügyelőbizottságának a tagja, a főrészvényes Porsche SE befektető társaság felügyelőbizottságának az elnöke a Stern magazinnak adott interjúban.
Madrid - Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.
Ötödször vesznek részt magyar rendőrök határrendészeti műveletekben Szerbiában és Macedóniában; a szerb-bolgár, valamint a macedón-görög határ megerősítésére kiutazó kontingensek tagjait Kovács István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány gazdasági helyettese búcsúztatta Budapesten szerdán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police
Az autoimmun kórképek közé tartozó, az egész szervezetet érintő betegség, mely krónikus ízületi gyulladást okoz, de hosszú távon a csontrendszer ásványianyag-tartalmának csökkenéséhez vezet.
A fiatalok elvándorlása és gondolkodásmódja miatt nehéz helyzetben vannak az érdekképviseletek Magyarországon - mondta az Inforádió Aréna című műsorában a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda hozzátette: új típusú érdekvédelmi formákra van szükség.