Mun Dzse In dél-koreai államfő cáfolta szerdán, hogy az amerikai katonai erők távoznának országából, miután Szöul békeszerződést ír alá Észak-Koreával, mert szerinte annak nincs köze Phenjanhoz, csupán a dél-koreai-amerikai szövetséghez.
Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerőpiaci nyomás is, a szakszervezetek szerint ugyanakkor a dolgozók még mindig nem tudják, hogy ma már bátrabban felléphetnek saját érdekeik védelmében - írja szerdai számában...
A várt lassulás helyett enyhén gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedése áprilisban, mivel a gyárak igyekeznek feltölteni raktárkészleteiket, hogy teljesíteni tudják az egyre növekvő új megrendeléseket.
Múlt héten még arról írt a lengyel sajtó, hogy a 2021-2027-es uniós ciklusban akár 25%-kal eshet a Lengyelországnak elérhető kohéziós és agrártámogatások volumene, de a nagy régiós felháborodás és a belengetett költségvetési vétó...
Az újabb Fidesz-KDNP kormány várhatóan tovább erősíti majd az egycentrumú magyar modell kiépítését. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, valamint az EU-támogatások 2020 utáni bizonytalan csökkenése azonban nagy kihívást jelenthet ennek a politikának a fenntartásában. A GKI szerint ráadásul a lakossági hitelfelvé
Április 30-ával lejárt a (nyilván a választások miatt meghosszabbított) kilakoltatási moratórium, a mai tehát az első munkanap tavaly november 15-e óta, amikor a végrehajtók megkezdhetik a magánszemélyek lakóingatlanának a kiürítését....
"Trump testőrei rohanták le Trump orvosának irodáját,hogy elvigyék az elnök kartotékját" - számolt be kedden maga az orvos, Harold Bornstein a még 2017 februárjában történt esetről, ami után „megerőszakolva, megfélemlítve és elszomorítva” érezte magát.
Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék kedden, a Dow enyhe mínuszban zárt, míg a technológiai szektor jól teljesített, a Nasdaq 0,9 százalékkal emelkedett. Ázsiában borús hangulatban telik a hét harmadik napja, a határidős DAX index minimális...
Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket, 530 kilogramm nem nyomon követhető hús és húskészítményt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei kistermelőnél, az ügyben hatósági eljárást indítottak, és bírságot szabnak ki.
Gyanúsan olcsó epret találtunk több piacon és út menti árusnál, kérdés, igaz-e, ami rá van írva, hogy "magyar szabadföldi". A Ripost utánajárt, valóban érik-e már a tavasz első gyümölcse, és hogyan győződhetünk meg arról, mit veszünk.
Az első két hónap adatai a tavalyinál élénkebb gazdasági folyamatokat jeleznek, a gazdasági növekedés 2018-ban még megközelítheti a 4 százalékot, az év során azonban főleg az építőiparban és a kiskereskedelemben az egyre magasabb tavalyi bázis miatt lassulás várható – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Több mint 100 millió forintos támogatással napelemes kiserőművi rendszert alakítottak ki a keszthelyi kórházban; az intézmény udvarán lévő parkolók fölött áramot termelő napelemtáblákat helyeztek el - írja az MTI.
Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket, 530 kilogramm nem nyomon követhető hús és húskészítményt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei kistermelőnél, az ügyben hatósági eljárást indítottak, és bírságot szabnak ki.
Kedden jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, 315 felett is járt a jegyzés, majd onnan nagy lendülettel kezdett ismét erősödni a magyar deviza. Közben a dollár szép lassan majdnem idei csúcsára erősödött: utoljára januárban...
Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerőpiaci nyomás is, a szakszervezetek szerint ugyanakkor a dolgozók még mindig nem tudják, hogy ma már bátrabban felléphetnek saját érdekeik védelmében. Sok cégnél a középvezetői réteg teremt kedvezőtlen munkahelyi légkört, de – elsősorban a kicsiknél – a vállalkozói magatartás is hátrányo
Folyik a verseny a fintechcégek körében a fiatalok pénzéért; a Revolut most egy olyan szolgáltatással szállna ringbe, amely minden kártyás vásárlás 1%-át kriptodevizában visszautalja a felhasználónak. A Revolut is ott lesz a Portfolio...
A mai délutánon is magasra törnek a gomolyfelhők, amelyből főleg a nyugati tájakon záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Figyelmeztetést adott ki az OMSZ.
Május 4-én a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2017/2018-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
Szűkül a kancelláriaminiszter hatásköre, létrejön a közvetlenül Orbán Viktor irányítása alá tartozó Miniszterelnöki Kormányiroda, mivel a miniszterelnök ezután maga akarja ellenőrizni a kormánydöntések előkészítését és végrehajtását, ahogy maga mondta: irányítani akar, nem vezetni.
A hosszú, hideg tél után itt az ideje, hogy a nyaralás körül forogjanak gondolataink. Egy-egy utazási iroda ajánlatát, fényképeit nézegetve szinte csodaországban érezzük magunkat. Okos, körültekintő fogyasztóként azonban jobb, ha szem előtt tartjuk, bizony nem minden arany, ami fénylik.
Nem áll fenn vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény a MET Holding Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt-ben történő egyedüli irányításszerzése ügyében - döntött a Gazdasági Versenyhivatal. A hazai földgázpiac aktualitásai...