2018. május 2. szerda

máj. 2
11:30
Jövőre érkezhet a Volkswagen Tiguan kupé változata (Auto Pult)
A Volkswagen ugyan kissé későn kapcsolt, de mostanra már az egyik legszélesebb palettával rendelkezik a crossoverek és az SUV-k szegmensében, és még közel sincs vége a sornak. A Touareg, a Tiguan Allspace, a Tiguan és a T-Roc mellé még idén érkezik a legkisebb T-Cross is, és a legfrissebb információk szerint jövőre a Tiguan család is újabb taggal bővülhet, méghozzá egy sportosabb, amolyan ötajtós…
máj. 2
11:30
Új épületenergetikai szabályozás a láthatáron (AQUA)
Az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv módosítását, amely még az Európa Tanács jóváhagyására vár.
máj. 2
11:33
800 kínai plüssfigurát kell lemészárolnunk (Menedzsment Fórum)
Minecraft védjeggyel futottak be a budapesti repülőtérre, de hamisak voltak. Sorsukat nem kerülhetik el.
máj. 2
11:33
Két díjat nyert A Viszkis (Infostart)
Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.
máj. 2
11:35
Minden megyeszékhely megkapja a maga MNB-s pénzügyi tanácsadó irodáját (Menedzsment Fórum)
Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül.
máj. 2
11:36
Így változik a magyar GDP (ProfitLine)
éves gazdasági növekedés üteme; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok
máj. 2
11:36
Vaddisznók rohamozták meg Kárász Róbert kertjét (ATV)
Az ATV műsorvezetője videót posztolt a Facebookra, amin jól látszik, hogy otthonának kertjébe egy egész vaddisznó család tévedt be. A többihez már nem is kell kommentár, nézze meg a videót:
máj. 2
11:36
Nem titok többé: ilyen órabérért gályáznak a KFC-s dolgozók (Pénzcentrum)
Rengeteg embert keres a KFC, viszont az álláshirdetéseknél a cég nem szokta feltüntetni a fizetéseket. A vállalat honlapján és a hirdetés szövegében csupán annyit írnak, aki elnyeri az állást, versenyképes fizetést + bónuszt + cafeteriát...
máj. 2
11:36
Nemsokára már a Facebookot is használhatjuk társkeresésre (Femcafe)
Mark Zuckerberg jelentette be, hogy jön egy nagy újítás a legnagyobb közösségi oldalon.
máj. 2
11:39
Pénzügyi tanácsra van szükséged? Megvan, hová fordulhatsz! (Privátbankár)
Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák.
máj. 2
11:39
Új vezető a POS Services élén (Kreatív Online)
Dévényi-Radó Szilvia sok év után távozik a cégtől, saját ötletein szeretne dolgozni.
máj. 2
11:39
Arun már a medencében pancsol (videó) (Alternatív Energia)
Az elefántbébi imádja gyötörni a labdát.
máj. 2
11:39
Először került nő egy szaúdi olajcég igazgatóságába (NRGreport)
Lynn Laverty Elsenhans személyében először került nő az Aramco szaúd-arábiai állami olajvállalat igazgatótanácsába - írja a vállalat vasárnapi közleménye alapján az MTI. Az iszlám konzervatív ágát követő királyságban, és általában véve az olajiparban nők ritkán töltenek be vezető tisztséget.
máj. 2
11:41
Új időpontban lesz a Fókusz, visszatér a Fal (Kreatív Online)
Műsorrendet változtat az RTL Klub.
máj. 2
11:42
NB I: velük erősíthet a bajnokesélyes (Sport365)
Külföldi játékosokkal bővülhet a magyar topcsapat kerete.
máj. 2
11:45
Ezzel a trükkel próbálta átverni a hatóságokat a tilosban parkoló nő, csúnyán ráfázott (Blikk)
Hamis büntető cédulával cselezte ki a hatóságokat a tilosban parkoló kínai nő.
máj. 2
11:45
Civileket öltek meg fegyveresek Irakban (Gondola)
Fegyvertelen civilekre nyitottak tüzet, és több embert megöltek fegyveresek Irakban, Bagdadtól északra: egyelőre nem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a merényletben – tudatta az iraki katonaság
máj. 2
11:47
Az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisán vagyunk túl (Gondola)
Az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisán vagyunk túl a környező országok jelentése szerint - mondta el Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában
máj. 2
11:48
Visszatér az RTL sikervetélkedője Sebestyén Balázzsal (Blikk)
Május 14-től új műsorrenddel jelentkezik Magyarország piacvezető kereskedelmi csatornája, az RTL Klub. Új időpontban láthatják a nézők a Fókuszt, és visszatér A Fal című game show is.
máj. 2
11:48
Jövőre érkezhet a Volkswagen Tiguan kupé változata (Auto Pult)
A Volkswagen ugyan kissé későn kapcsolt, de mostanra már az egyik legszélesebb palettával rendelkezik a crossoverek és az SUV-k szegmensében, és még közel sincs vége a sornak. A Touareg, a Tiguan Allspace, a Tiguan és a T-Roc mellé még idén érkezik a legkisebb T-Cross is, és a legfrissebb információk szerint jövőre a Tiguan család is újabb taggal bővülhet, méghozzá egy sportosabb, amolyan ötajtós…
máj. 2
11:48
Új olasz voksolást akar az Öt Csillag Mozgalom (USAracing)
A voksolás nagy nyertesének kikiáltott párt most újabb voksolást helyezett kilátásba, ám szakértők szerint ehhez sincs meg a szükséges politikai konszenzus.
máj. 2
11:48
Néhány helyen már júliusi időjárás várható (Infostart)
Bár a május még igazi tavaszi hónap, a szerdára várt maximum-hőmérséklet a nyarat idézi. Az ország keleti felére előrejelzett 30, 32 fok júliusi hőmérsékletnek felel meg. A sok napsütés és meleg mellett elsősorban a Dunántúlon számíthatunk záporra, zivatarra - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
máj. 2
11:50
Nagy változások lesznek az RTL Klubnál. Ez sok nézőt érint majd (Blikk)
Nagy visszatérés is lesz!
máj. 2
11:50
Zöld rendszámmal – itt a Porsche Cayenne E-Hybrid (Auto Pult)
Még márciusban mutatta meg nekünk a Porsche, hogy nem veszi félvállról a Cayenne E-Hybrid tesztelését, és minden körülmények között próbára teszik az autót a bemutató előtt. Nem meglepő módon úgy tűnik, hogy teljes mértékben elégedettek voltak az eredménnyel, ugyanis most le is rántották a leplet az elektromotorral (is) szerelt SUV-ról, ami a hibridek iránti növekvő keresletet figyelembe véve…
máj. 2
11:52
Ide érkezik az énekesnő első gyermeke! Bármelyik pillanatban megszülethet (Blikk)
Megmutatta a babaszobát!
máj. 2
11:54
Friss hírek és fotók a szétválasztott sziámi ikerpárról – galéria (Blikk)
Sikeres volt a sziámi ikrek szétválasztása: az egyik kislány már felépült, de a másik is hamarosan elhagyhatja kórházat.
máj. 2
11:54
Jó hírek a Volkswagentől, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
Optimista hangulatban telik a szerdai keresedés Európa-szerte, különösen jól teljesít a német részvényindex, míg a DAX komponensei közül a második legjobban teljesítő papír a Volkswagené, az autógyártó részvényei a kedvező hírek...
máj. 2
11:54
200 éve nem volt olyan meleg áprilisunk, mint idén (ATV)
Az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisán vagyunk túl a környező országok jelentése szerint - mondta el Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
máj. 2
11:54
Ez volt az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisa (Háziállat)
Az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisán vagyunk túl a környező országok jelentése szerint – mondta el Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán tesz közzé gyorsjelentést az áprilisi időjárásáról, de az előzetes adatok alapján elmondható, hogy az országos átlaghőmérséklet 16 fok kö
máj. 2
11:56
Minden anya rémálma – Ennyire betegek a magyar gyermekek (Blikk)
Megfázással, fül-, orr- és gégészeti problémákkal és egyéb gyermekbetegségekkel bajlódnak a legtöbbet a gyerekek 18 éves korukig, és nem ritka az sem, ha kórházban kell tölteniük az éjszakát.
máj. 2
11:56
Szerdán is simán elvitték a magyar kincstárjegyeket (Portfolio)
A keddi ünnep miatt mára tolódott a három hónapos diszkont kincstárjegyek aukciója, melyen a tervezett 50 helyett 55 milliárdos mennyiséget sikerült eladni. A tervezett 50 milliárd forintos 3 hónapos kincstárjegyre 82,8 milliárd forint...
máj. 2
11:58
Így fog kinézni az új budai Lidl (Portfolio)
Sokáig csak erős találgatások voltak arról, hogy milyen funkciót fog betölteni a Csalogány utcai foghíjtelek, ami több ével ezelőtt a Lidl üzletlánc tulajdonába került. A legutóbbi tervek alapján a kiskereskedelmi egység felett irodaterület...
máj. 2
12:00
Országos hálózatként működik a jégkármérséklő rendszer keddtől (HírTV)
A kiépítéshez ezer embert képeztek ki, a működést pedig a Nemzeti Agrárkamara Felügyeli.
máj. 2
12:00
Olasz sztárklub érdeklődik a magyar tehetség iránt (HírTV)
Vele erősítenék meg keretüket.
máj. 2
12:02
Horváth Csaba a Jobbik radikalizálódásától tart (HírTV)
Teljes ellenzéki összefogást sürget az MSZP a fővárosi időközikre, de a Jobbikból egyelőre nem kérnek.
máj. 2
12:03
Meg se szidták érte. Ezt merte mondani György herceg Erzsébet királynőnek (Blikk)
A királynő meglátogatta dédunokáit, de...
máj. 2
12:03
Mi lesz itt, ha már most ilyen forróság van? Évszázadok óta a legmelegebb áprilison vagyunk túl (Blikk)
Az elmúlt 218 év legmelegebb áprilisán vagyunk túl a környező országok jelentése szerint – mondta el Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
máj. 2
12:06
Jövő héten bemutatkozik a Rolls-Royce Cullinan (galéria) (Auto Pult)
Sokan bizonyára már tűkön ülve várják a Rolls-Royce első SUV-jának bemutatóját. Számukra van egy nagyon jó hírünk: alig több mint egy hét múlva, május 10-én az angolok végre leleplezik az autót, ami valószínűleg új megvilágításba helyezi majd a luxus-SUV kategóriát, hiszen ahogy mindenben, úgy a Rolls-Royce ebben a „versenyszámban” is szeretne mindenkit felülmúlni.
máj. 2
12:06
Vajon mire gondolhatott Emmanuel Macron, amikor "ízletesnek" nevezte az ausztrál kormányfő nejét? (444.hu)
Fapofával viccelt? Trumpra utalva tréfált? Vagy csak megtréfálta, hogy franciául ugyanazt a szót használják az elbűvölőre és az ízletesre?
máj. 2
12:06
Ábel Anita már nem vállal több gyereket (Femcafe)
A színésznő a Reggeliben árulta el az okokat.
máj. 2
12:06
A nagy karrierlehetőség, amire mióta vártál végre elérkezik ebben a hónapban - Májusi nagy horószkóp (Glamour)
Mit tartogatnak neked a csillagok májusra?
máj. 2
12:09
Jelentős hiba a Facebook-oldalaknál (Infostart)
Facebook-felhasználók arról panaszkodnak, hogy az általuk szerkesztett oldalaknál nem tudnak bejegyzéseket közzétenni.
máj. 2
12:12
Kiszivárogtak a legfontosabb brüsszeli számok: egyik szemünk biztosan sírhat (Portfolio)
Megszerezte a Politico a ma nyilvánosságra kerülő 2021-2027-es uniós költségvetési terv főbb számait és a Portfolio gyors összesítése szerint a felzárkóztatási forrásoknál változatlan áron kb. 10%-os forráscsökkenés látszik, míg...
máj. 2
12:12
Bohózatba illő módon korszerűsíthették az érdi közvilágítást (HírTV)
A fideszes vezetésű városban 2012-ben kezdődött a mutyigyanús beruházássorozat.
máj. 2
12:14
Az oroszoknál landolt a lakosságtól beszedett gázár? (HírTV)
Az állam tavaly ugyanannyit fizetett az oroszoknak, mint amit a lakosságtól beszedett a gázért.
máj. 2
12:18
Nádai Anikó brutál szexi fürdőruhás képet posztolt – fotó (Blikk)
Nádai Anikó egy címlapfotózáson vett részt, az ott készült fotón pedig gyönyörűbb, mint valaha.
máj. 2
12:20
Megmutatta 10 hetes babáját az RTL egykori sztárja. Csodálatos anya-lánya fotó (Blikk)
Így néz ki nem sokkal a szülés után.
máj. 2
12:21
Figyelem: nagy zűrzavar várható a következő hetekben az M1-esen (Blikk)
Újabb helyszíneken kezdődtek felújítások, javítások szerdán az M1-es autópályán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
máj. 2
12:21
Ebből hatalmas botrány lesz! Kitálalt Donald Trump orvosa a csalásról (Blikk)
Donald Trump lehetett az, aki kitalálta, hogy mi szerepeljen a 2015-ben publikált orvosi leletében.
máj. 2
12:21
Két nemzetközi díjat is bezsebelt A Viszkis (Blikk)
Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.

Keresés