Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta. A...
A kortárs művészeti szektor - annak ellenére, hogy komoly eredményeket tud felmutatni - úgy tűnik még nem nőtte ki magát teljesen, pedig akár Magyarország új iparága is lehetne. Mivel kevésbé vagyunk erre szocializálódva, ez a story eddig nem állt össze egy olyan produkcióvá, amire tapsolni kezdene a közönség
Áprilisban ugyan jó pár ezerrel csökkent az Ausztriában dolgozó magyarok száma, de ez év/év alapon továbbra is stabil növekedést jelent. Németországban is változatlanul növekvő a trend, de ott a román, lengyel, horvát dolgozók sokkal többen vannak, mint a magyarok. Ráadásul ütemesebben is nő a létszámuk.
Az Újpest tizedik, a Puskás Akadémia első Magyar Kupa-győzelmére készül ma (M4, 20 óra) a Groupama Arénában. Mindkét klub edzője büszkélkedhet már aranyéremmel a sorozatban.
Számos írás és bejegyzés jelent meg az elmúlt napokban a Tesla szorult helyzetével és borús kilátásaival kapcsolatban idehaza. Mások véleményét teljes mértékben tiszteltben tartva szeretném a saját gondolataimat is megosztani a témában, illetve felhívni a figyelmet néhány dologra.
Az ikonikus luxus városi terepjárók károsanyag-kibocsátását is manipulálták, ezért hívja vissza őket a német közúti közlekedési hatóság. 60 ezer Porsche érintett a dízelbotrány miatt.
Életének 78. évében, hosszú betegség után kedd hajnalban meghalt Berkovits György író, szociológus, a Szépírók Társasága alapító tagja, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje - közölte a Szépírók Társasága a honlapján.
Kedden tovább emelkedett a magyar kötvények referenciahozama, a tízéves hozamunk majdnem egy éve nem volt a mostanihoz hasonló szinten. Holnapután kötvényaukciót tart az ÁKK, melyen az utóbbi hetek hozamemelkedése az aukciós jegyzésekben...
Átlagosan legalább 30%-kal kell kevesebb szén-dioxidot kibocsátaniuk az újonnan forgalomba lépő nehézgépjárműveknek az Európai Unióban 2030-ra a 2019-es szinthez képest – ez az egyik eleme azon javaslatcsomagnak, melyet csütörtökön terjesztett elő az Európai Bizottság a tisztább és biztonságosabb közúti közlekedés megteremtéséért.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeztével újra járható a 62-es főút Börgöndpusztánál, ahol korábban egy menetrend szerint közlekedő busz árokba hajtott – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délután az MTI-vel.
Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford T-Modell) és feltaláló (bolygómű) 1881. február 3-án, Makón látta meg a napvilágot. A világhírű mérnök és lelkes lokálpatrióta nevét, és emlékét Makón múzeumi kiállítás, iskola is őrzi. A világhírű makói mérnök munkássága, és az általa létrehozott ipartörténeti jelentőségű automobil, a T-Modell előtt is tisztelegtek a hétvégén a modell…
Aggódnak az EU nagy államai, hogy egy, a politikában járatlan ember kerül Olaszország élére, a két szövetséges párt pedig olyan költekezésbe kezd - és esetleg mégis kilép az eurózónából -, ami veszélybe sodorja Olaszország és az EU stabilitását. Az InfoRádióban Németh Zoltán kérdezte a téma szakértőjét, Szomráky Béla újságírót.
Május 31-éig vallhatják be szankciómentesen az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat az élelmiszerlánc szereplői – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Átadták Budapesten a Budafoki úti felújított kocsiszínt, amely a fonódó villamosvonalakon és az 1-es vonalon közlekedő spanyol CAF és a cseh Tatra villamosok karbantartásának és tárolásának ad helyet.
Zala megyében 13 százalékkal csökkent áprilisban az álláskeresők száma márciushoz képest - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya kedden az MTI-t.
Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford T-Modell) és feltaláló (bolygómű) 1881. február 3-án, Makón látta meg a napvilágot. A világhírű mérnök és lelkes lokálpatrióta nevét, és emlékét Makón múzeumi kiállítás, iskola is őrzi. A világhírű makói mérnök munkássága, és az általa létrehozott ipartörténeti jelentőségű automobil, a T-Modell előtt is tisztelegtek a hétvégén a modell…
Újabb klasszikust ébresztenek fel a sorozatok világában. A nagybajuszos magánnyomozó, Magnum kalandjait azért kedvelhették az autórajongók, mert egy gyönyörű Ferrari is az állandó szereplője volt. De mit kapunk a rebootban?
Legkevesebb 30 feltételezett drogkereskedővel végeztek a bangladesi hatóságok egy hét alatt a dél-ázsiai országban május elején meghirdetett kábítószer-ellenes művelet keretében – jelentették kedden hírügynökségek.